17. XII. 2017 ADV. 3. VAS, B év.
Kedves Testvérek! Advent harmadik vasárnapja,
az örvendezés vasárnapja van. A mi örömünk miértjére az előbb felolvasott
evangéliumi szakaszban kaphatunk választ. Keresztelő Szent János, aki az ó- és
az újszövetség határmezsgyénél áll, a Jeruzsálemből hozzá küldött papoknak és
levitáknak ezt mondja: „Köztetek áll az, aki nem ismertek.”
A mi örömünk, a keresztények öröme tehát abban
áll, hogy Isten már közöttünk van. A jánosi mondat másik fele, hogy még nem
ismerjük azt, aki közöttünk áll, arra utal, hogy ha megismernénk a közöttünk
állót, a közöttünk lévő Istent, örömünk még nagyobb lenne, örömünk teljesebb,
szinte leírhatatlan lenne. Keresztelő Szent János, aki az üdvösség
történelmében a Gyertyatartó feladatát teljesítette, három gyertyát kínál
nekünk, amely gyertyák fényénél megismerhetjük az Úr Krisztust és így
elmélyülhetünk az igazi örömben.
Az első gyertyafény nem más, mint eleve annak tudatosítása, hogy
Isten, akit nem ismerünk közöttünk van. Már pusztán ez is örömhír. Isten nem
hagyta el a világot, nem ül, nem csücsül valahol ott fent a felhőkben, Ő
közöttünk van. Igen, aki egykor Betlehemben megszületett, aki vállalta az
emberi sorsunkat, Ő nem távolodott el kereszthalála, feltámadása és
mennybemenetele után sem. Ő itt maradt, közöttünk maradt. Közöttünk maradt, a
Világosság a sötétségben, az Igazság a bűn világában, Isten az emberek között.
Szentségi módon jelen van a tabernákulumban, jelen van a Szentírásban,
imádságodban, jelen van a megkeresztelt emberben, jelen van a Te életeben,
jelen van, közötted van otthon, munkahelyeden. Közötted van, amikor szenvedsz,
amikor mert fontos vagy számára, mert szeret Téged. Mert nemcsak egyszer akart
Betlehemben megszületni, hanem minden nap a Te életedben.
Keresztelő Szent János második gyertyája a
hiteles keresztény élet. Hallhattuk, hogy a kiküldött papok és leviták nem
tudják megfejteni, ki is Keresztelő János. János lenne a Messiás? Vagy Illés?
Vagy valamelyik próféta? Egyik sem. Érdekes, Jeruzsálem bölcsei, vagyis a világ
nem tudja felfogni, nem tudja megérteni, ki is a hiteles keresztény ember.
Mivel nem ismerik az Egyház tanítását, így nem ismerhetik a krisztusi embert
sem. A hiteles keresztény ember mindig titok marad a környezete előtt. Olyan
erő van a Keresztelő Jánoshoz hasonló hiteles keresztényben, amely mellett nem
lehet közömbös senki sem. A szentek mellett nem lehetett csak úgy elmenni. Egy
hiteles kereszténnyel való találkozás döntésre készteti a világot. A
hitelességre való törekvés annak az Istennek a megismerése lesz, aki közöttünk
áll. A kérdés tehát, hogyan lehetünk hiteles, autentikus, igazi keresztények?
Keresztelő János példából megértjük, hogy a keresztény hitelesség első és
legfontosabb tulajdonsága az alázat. Alázat, amely nem nyuszi-lelkület. A
keresztény alázat épp ellenkezője, mert a keresztény alázat erő. Milyen sok
oldala van a keresztény alázatnak: nem gondolok magamról többet, figyelek a
másikra, nem szólok vissza, tűröm a megaláztatást, nem türelmetlenkedek, nem
gerjedek haragra, minden körülmény között nem a magam, hanem a másik javát
figyelem, tudok szolgálni, nem ragaszkodok az akaratomhoz, tudok bocsánatot
kérni, tudok kérni, hagyom, hogy segítsenek. Az alázat minden erény kezdete és
csúcsa is egyben.
Keresztelő János harmadik gyertyája nem más, mint a
Szentlélekben való megkeresztelkedés. Elég elméletinek hangzik, talán el is
felejtettünk, vagy soha meg sem tanultunk a Szentlélekkel élni. Megvan a
bérmálás és kész, viszlát Szentlélek. De a Keresztelő azt mondja, hogy aki
közöttünk áll, akit nem ismerünk és akit a világ sem ismerhet, Ő Szentlélekkel
keresztel majd. Mit jelent ez? A harmadik Isteni Személy, az Atya és a Fiú
szeretetének Lelke, akinek kiáradásért, akivel való megkeresztelkedéséért az
egész Karácsony van, Istenhez és Istenbe akarja kapcsolni az ember életét.
Szentlélekkel élni annyit tesz, hogy kéred és hagyod, hogy vezessen minden nap,
kéred és hagyod, hogy változtassa meg életedet, mert egyedül csak így változhat
meg a környezeted is, kéred a Lelket és hagyod, hogy erődet meghaladó módon
szeress, kéred és hagyod a Lelket, hogy a szenvedésben formáljon és tisztítson,
kéred és hagyod a Lelket, hogy Isten akaratát mindig megtedd, kéred és hagyod a
Lelket, aki hol bűnbánatra, hol szolgálatra, hol imádságra, hol csendre, hol
lemondásra, hol az irgalmasság tetteire, de mindig szeretetre hív.
Kedves Testvérek! Öröm
és nem vidámvasárnap van. A mai vasárnap öröme éppen abban áll, hogy a
betlehemi éjszakában megjelent a világ Világossága és ugyanígy, jelenik meg ma
is a keresztény ember. A mi örömünk nem más, mint hogy közöttünk van az, aki a
világ sötétségében a Szentlélekkel megkeresztelt minket. Keresztelő Szent János
három gyertyájával: az Úr jelenlétének, az alázatnak és a Szentlélekkel való
közös életnek a gyertyái segítsenek minket felismerni és megismerni a közöttünk
Állót, és tegyenek minket Keresztelő Jánoshoz hasonlóan eredményes
tanúságtevőkké környezetünkben. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése