Krisztusban
kedves testvérek. A II. világháború idején az idősek elbeszélése alapján bizony
előfordult, hogy nem volt mit tenni az asztalra, nem volt mit enni, nélkülözni
kellett. Ugyan úgy, azok, akik megjárták az orosz fogságot a különféle
munkatáborokban, ott sem lehetett válogatni a különféle ételekben, az ember
örült annak, ha kapott egy darab kenyeret, egy kis vizet. Mára már megszoktuk,
hogy mindenünk van, vagy ha valami hiányzik, elég bemenni a boltba, és pénzért
sok minden kapható.
Sok ezer évvel ezelőtt nem volt ez
ilyen egyszerű. A zsidó nép a pusztában, a sivatagban vándorolt az Ígéret
földje, a Szentföld felé, és bizony, előfordult, hogy elfogyott az élelem, a
víz. Ezek hiánya viszont nehéz körülmények között élet és halál kérdése.
A népnek nem volt mit enni, ezért
morogtak, vissza szerettek volna menni a rabszolgaságba, Egyiptomba, mert ott
mindig megvolt a napi étel, bizonyos biztonság.
Mi is szeretjük, hogy biztonságban legyünk,
hogy legyen mindig félretéve valami, hogy legyen valami a kamrában, hogy legyen
félretett pénz, tartós élelmiszer, és még sorolhatnánk. Nincs is ebben semmi
rosz, ha az ember bebiztosítja magát. Az válhat rosszá, ha az ember eközben,
míg azon töri a fejét, hogy hogyan biztosítsa be magát, még mit kell eltennie a
kamrába, megfeledkezik arról, hogy még Isten is itt van.
A zsidók, csak azt látták, hogy nincs
mit enni, nincs mit inni, elfogyott minden, jön az éhhalál. Valahogy nagyon
hamar megfeledkeztek arról, hogy Isten milyen csodák kíséretében vezette ki
őket Egyiptomból, a tíz egyiptomi csapás, a vörös tenger kettéválasztása, Isten
számtalanszor megmutatta hatalmát, de amikor megéheztek, csak a hasukra tudtak
gondolni, és csak Mózest tudták hibáztatni, hogy nincs mit enni.
Mi nem vagyunk gyakran ilyenek? Hogy
csak magunkra tudunk gondolni, hogy magunkban bízunk, csak saját erőnkre
számítunk, ahelyett, hogy azt mondanánk, Tebenned bíztunk, Urunk.
Isten megmutatta hatalmát a zsidóknak,
adott nekik égi kenyeret, adott nekik húst, törődött velük. Isten ma is
hatalmas, ma is tud csodát tenni, ha van bennünk hit, ha merjük kérni tőle.
Persze, nem szabad, hogy most mindenki leüljön, és ölbe tett kézzel várja az
égből hulló mannát, és a sült galambot. Nagyon fontos, hogy meglegyen az
életünkben a helyes egyensúly. Ahogy egy mondás mondja: tégy mindent úgy,
mintha minden csak tőled függne, de imádkozz mindig úgy, mintha minden csak
Istentől függne. A választott nép megfeledkezett Istenről, csak azt látták,
hogy most nincs mit enni, és ez biztos így is marad, gondolták. Szerettek volna
visszamenni a régibe. Mi hányszor vagyunk így? Isten mindig valami újat készít
számunkra, szeretne meglepni minket, vagy csak egyszerűen adni nekünk valamit,
valamit, amit eddig nem tapasztaltunk, de mi néha nem is akarjuk észrevenni
Isten csodálatos tetteit, inkább ülünk a magunk kis várában, és kesergünk,
sóhajtozunk, hogy ez nincs, az sincs, és még sorolhatnánk.
Visszaemlékezünk dolgokra, amik talán
megszépülnek az idők során, közben pedig Isten sokkal jobbat szán nekünk, de
képtelenek vagyunk meglátni, ahogy a zsidók is kétségbe estek, és zúgolódtak,
visszavágytak a rabszolgaságba.
Jézus idejében sem volt jobb a helyzet,
bár már akkor kiszámíthatóbb voltak az életkörülmények, mint a pusztai
vándorlás során, de a népnek jól jött az ingyen kenyér, ingyen vendéglátás
Jézustól. Jézus a szemére is veti a népnek, nem azért kerestek, amit tanítok,
hanem mert ettetek a kenyérből. De fáradozzatok magasabb célért, mondja Jézus.
A népnek mindig is kenyér és cirkusz kellett: de Jézus figyelmeztet: inkább az
ő tanításában és útmutatásában igyekezzenek elmerülni, mint csak megtölteni a
hasukat, és ugyanúgy élni tovább mint addig.
Jézus arra hívja fel a nép figyelmét,
hogy higgyenek is benne.
A mi figyelmünket is arra hívja fel,
hogy higgyünk őbenne. Nem elég csak Jézus kenyerét kóstolgatni, de nem hinni
benne. Aki hittel veszi magához Jézus szent testét, a Szentáldozásban, annak
örök élete van, de aki hit nélkül áldozna, az csak egy jelentéktelen ostyát
venne magához, bár ez mi számunkra mindig is a legdrágább, Legméltóságosabb
Oltáriszentség.
Tehát, az Úr Jézus a mai vasárnap arra
hív bennünket, hogy higgyük, ő az Isten Fia, aki a mi üdvözítésünkért is jött e
világba. Nem azért jött, hogy mindenkit megetessen, hogy a világ minden
gondját, baját egy csapásra megoldja, de azért jött, hogy tanítványokat hagyjon
hátra. Mi is e tanítványok közé tartunk, és tőlünk is elvárja, hogy
lehetőségünk szerint tovább vigyük, tovább cselekedjük, amit ő tett, amit ő
parancsolt, amire ő példát adott.
Nem fog ez sikerülni anélkül, amire ma
Szent Pál hívta fel a figyelmünket. A szentlecke egyik mondatát régen az egyház
szertartásaiban használták: amikor a pap vagy egy szerzetes felvette az egyik
egyházi ruhát, így imádkozott: Öltöztess engem, Uram, új emberré, aki Isten
által teremtetett igazságban, és valódi szentségben.
Kérjük Istentől a megújulás kegyelmét,
hogy újult bizalommal tudjunk élni életünk mindenféle körülményei között. Hogy
ne feledkezzünk el soha e földi világ építéséről, szépítéséről, de mindezek
mellett mindig szem előtt tartsuk a feljebbvalókat, hogy még itt van felettünk
Isten is, aki segíteni tud és akar, csak kérni kell tőle.
Higgyünk Jézusban, aki mindig segít
megoldani gondjainkat, és erővel tölt el minket. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése