A Szlovák Püspökkari
Konferencia pásztorlevele
Don
Titus Zeman pozsonyi boldoggá avatása alkalmából
Kedves Hívek!
A közeli napokban hitünk megerősítését szolgáló nagy értékű ajándékot
kapunk. Egy olyan ajándékot, amely magában rejti a bátorság, a határozottság és
a mások szolgálatának készséges példáját. Ez az ajándék egy olyan férfi
boldoggá avatása, aki bebizonyította, hogy Isten hívószavára, a nehéz időkben
és a rendkívül igényes körülmények között is lehet jól válaszolni.
Ez év februárjában Szentatyánk, Ferenc pápa, határozatot adott ki Don Titus
Zeman, szalézi áldozópap vértanúságáról, aki a könyörtelen üldözések közepette
is követte Isten akaratát. Négy hét múlva, 2017. szeptember 30-án, ennek a
hivatások vértanújának a boldoggá avatásán vehetünk részt Pozsonyban.
Titus Zeman 1915. január 4-én született Pozsony-szőllősön, /Vajnory-ban/. A
hitet kilenc testvérével együtt szüleitől, Jánostól és Ágnestől kapta.
Mindössze tíz éves volt, amikor Szűz Mária közbenjárására meggyógyult egy
komoly betegségből. Ekkor tett ígéretet a Szűzanyának: „Szalézi pap leszek”. És szavát be is tartotta. 1940. június 23-án
Torinóban szentelték pappá. Ezután visszatért Szlovákiába, Pozsonyban,
Nagyszombatban és Senkőcön (Šenkvicén) tevékenykedett Don Bosco rendkívül buzgó
lelki fiaként. Szemtanúk szerint Isten embere volt: amit hitt és tanított, azt
teljes mértékben élte és megvalósította. A tettek embere volt, ami imaéletének
volt köszönhető. Köztudott volt róla, hogy gyakran vitte magával a
zsolozsmáskönyvet, vagy ott volt a kezében a rózsafüzér. Ha pedig éppen nem
beszélgetett valakivel, akinek segítségére lett volna szüksége - imádkozott. A
szemtanúk szerint látszott rajta, hogy Istennel beszélgetett, vagy Szűz Mária közbenjárását
kérte papi és szalézi hivatásokért. Lelkipásztori tevékenysége rejtett alapja „arany- tartaléknak” az imát és az
aszkézist tekintette.
Pappá szentelése előtt saját kezűleg írt kérvényében a következő gondolatok
olvashatók: „Bízom benne, hogy a Segítő
Szűz Mária, aki mindig nagylelkűen segített engem, még inkább oltalmába fogad,
mivel még szorosabb kötelékkel kapcsolódom majd Jézushoz és hozzá. Bosco Szent
János segítsen engem a mennyből, hogy ugyanolyan buzgalommal teljesíthessem
feladataimat, mint ő.” Az ifjú Titus szavaiból árad a lelki élet és a papi
szolgálat iránti vágy. Odaadásának mélysége és tartóssága azonban csakhamar
nagy megpróbáltatásnak lett kitéve.
Megkínozták! Amikor ugyanis a kommunista párt bezáratta a szemináriumokat
és elhurcoltatta a szerzeteseket, Don Titus Zemannak az az ötlete támadt, hogy
segít a kispapoknak kiszökni Torinóba, ahol befejezhetik tanulmányaikat és így
eljuthatnak a papszenteléshez. Személyesen kívánta őket elkísérni.
Természetesen ismerte azokat a veszélyeket, amelyek a szigorúan őrzött államhatárok
átlépésével jártak, azonban az értékesebb cél, a papi hivatások mentése, erőt
adott neki, hogy megvalósítsa ezt a tervet, éppen a mai vasárnap evangéliumában
elhangzott jézusi szavak értelmében: „Aki
meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az
megtalálja” (Mt 16,25).
A határátlépés kétszer sikerrel járt. A harmadik próbálkozáskor azonban a
csoport tagjait és Don Zemant letartóztatták, akit kihallgattak és megkínoztak.
A megközelítőleg hatvan kihallgatás alatt emberi ürülékben fojtogatták, elképzelhetetlen
fájdalmakat okozva neki, veréssel és rugdosással kiverték a fogait, eltörték a
kulcscsontját és az orrát, megsérült a hallása is. Megalázták, a hidegben ruha
nélkül hagyták, kábítószerrel tömték és felakasztással fenyegették. Végül, mint
a csoport vezetőjét a kommunista bíróság 1952. február 22-én 25 év börtönre
ítélte.
Valódi céljuk az ő likvidálása volt. 13 kegyetlen börtönév után 1964-ben,
megroppant egészséggel, feltételesen szabadlábra helyezték. Életéből már csak
néhány év maradt hátra. Civil foglalkozásában, raktárosként, Isten szolgájaként
tett tanúságot, aki megbocsátott üldözőinek, tudatosan elfogadva Isten kezéből
a vértanúságot. Szabadon bocsátása után sose akart beszélni üldözői kegyetlenkedéséről,
inkább imádkozott értük.
A kínzások következtében, idő előtt, 1969. január 8-án halt meg. Temetésén
a szaléziak titkos tartományfőnöke, Don Andrej Dermek, így nyilatkozott: „Ma itt, egy vértanút temettünk.” Ettől
kezdve terjedt el róla az életszentség és a vértanúság híre.
Kedves Testvérek! Mi jelenleg abban a szabadságban élünk, amelyért a
múltban sokan drágán megfizettek. Korunkat a döntések válsága jellemzi.
Manapság az emberek nem hajlandók életre szóló döntéseket hozni. Sokan túl
igényesnek tartják, mások pedig idejétmúltnak, feleslegesnek tekintik. Inkább
szeretnek kipróbálni mindent, ami kínálkozik. Azt tartják ideálisnak, amit ki
lehet cserélni, ami visszavonható, ami nem jár semmi kockázattal. Látjuk, sokan
nem hajlandók házassági hűséget ígérni, ünnepélyes fogadalmat tenni, vagy
végérvényesen vállalni a papi szolgálatot. E mögött egy és ugyanaz az ok
rejtőzik: az Isten jelenlétébe, segítségébe és gondviselésébe vetett hit
hiánya.
Don Titus Zeman, a kényelemnek és az önkényességnek ebben a félős
félhomályában, a bátorság és a hűség fényét mutatja; hogy amennyiben jó
dologról van szó, merjünk akár komoly kockázatot is vállalni. Nem az ember,
hanem Isten erejéből, Isten segítségének köszönhetően. Élettörténete az adott
szó egyértelmű, életre szóló és áldozatkész megtartására buzdít. Arra tanít,
hogy ne önző célokra vágyódjunk, mert ezek jelentik az igazi kockázatot. Azzal
fenyegetnek, hogy elkorcsosodunk és megtorpanunk. Ferenc pápa szavai szerint: Don
Zeman életmagatartása felhívás mindenki számára, hogy mindaz, aki a „heverő kényelmét” szereti, keljen fel és
haladjon bátran magasztosabb célok felé.
Kedves Hívek! Tisztelettel hívunk benneteket Don Titus Zeman vértanú,
boldoggá avatására Pozsony-Ligetfaluba, amelyre 2017. szeptember 30-án azon a
helyen kerül sor, amelyet sokan ismernek: oda, ahol Szent II. János Pál pápa személyesen
avatta boldoggá Vasiľ Hopko görögkatolikus püspököt és Zdenka Šelingová
szerzetesnővért.
Don Titus Zeman, vértanú földi maradványainak állandó jellegű tiszteletére
szülőfalujában, a Szőllősi /Vajnory/ Hétfájdalmú Szűz Mária templomban lesz
lehetőség.
Aki tud és képes, jöjjön, hogy átélhesse Egyházunknak ebből az ajándékból
fakadó lelki örömét és buzdítását. Közösen akarunk ott hálát adni, és Don Titus
közbenjárására újabb hivatásokért könyörögni, amelyekre napjainkban olyan nagy
szükségünk van.
Megemlítjük, hogy éppen a boldoggá avatás napján kezdődik a kilenchónapos
felkészülés a „P18” Nemzeti Ifjúsági Találkozó, ami jövőre lesz Eperjesen.
Hívjuk tehát a fiatalokat is, jöjjenek Pozsonyba abban a reményben, hogy Isten
bátorsággal és készséggel tölti el őket embertársaik megsegítésére, és ahol
esetleg megtapasztalják a lelki elhivatottság mibenlétét is.
Az új boldog példája vezessen mindnyájunkat az evangéliumhoz való hűségre,
hogy a szentek élettörténete ne csupán visszatekintésre, hanem konkrét
cselekvésre ösztönözzön minket most és a jövőben is.
Áldásukat adják rátok Szlovákia püspökei: az Atya, a Fiú és a Szentlélek
nevében. Ámen.
(Kérjük felolvasni 2017. szeptember 3-án, vasárnap, szentbeszéd helyett.)
