Kedves
testvérek. Ma egy különleges nap van: az Isteni irgalmasság vasárnapja. Ezen
a napon elmélkedhetünk Isten irgalmas szeretetéről, amellyel körülvesz
minket, és örülhetünk ennek a szeretetnek. Jézus szerezte nekünk ezt az
örökséget, amely el nem múlik, mert hervadhatatlan. Mind tudjuk, mi az
irgalmasság. Irgalmas az a bíró, aki tudja, hogy bűnösök vagyunk,
elkövettük, amit elkövettünk de mégis megbocsát. Irgalmas az az édesanya, aki nagy
hazugságon kapja gyermekét, de mégis megbocsát neki.
Jézus
az, aki azt mondja: bűneid bocsánatot nyertek: menj békével.
Az
Ószövetség is beszél Isten irgalmas szeretetéről: amikor Isten Mózesnek adta
a Tízparancsolatot, megígérte, hogy irgalmas lesz mindenkihez, aki
szeretni fogja őt és hallgatni fog Isten szavára, Isten parancsaira.
Dávid
Király az Úrról énekelt, aki megbocsát, megszabadít, mert irgalmas és hűséges.
Még
a próféták is, akik gyakran jósolták, hogy minden el fog pusztulni, mert
a nép ellenáll az Istennek, még ők is a népnek eszébe jutatták, hogy
Isten szeretné kiárasztani irgalmas szeretetét a népre.
Jézus
is irgalmas volt: amikor látta, hogy az ember belátja bűneit, hibáit, mindig
irgalommal fordult mindenkihez, a kereszten pedig így imádkozott: Atyám,
bocsáss meg nekik, nem tudják, hogy mit tesznek.
Az
irgalmasság ünnepe jó alkalom arra, hogy ismét elgondolkodjunk Isten csodálatos
tulajdonsága, irgalmas szeretete fölött és még inkább odafigyelve rá, hagyjuk,
hogy átjárja személyes életünket.
II.
János Pál pápa mondta Fausztyna nővés szentté avatásán: Az első és a második
világháború között bízta rá Isten az irgalmasság üzenetét. Akik még emlékeznek,
tanúi voltak az akkori eseményeknek és szenvedéseknek, amelyek emberek millióit
érintették, azok tudják igazán, hogy mennyire szükség volt akkor az irgalmasság
üzenetére. Az isteni irgalmasság üzenete meghatározza az emberi élet
értékét is. Minden ember értékes Isten szemében; Krisztus minden egyes
emberért meghalt; mindenkiért, akinek az Atya lelket adott. Ez a
vigasztaló üzenet szól különösen azoknak, akik bűnük súlya és nagysága miatt
már esetleg föladták a reményt, és kísértést éreznek arra, hogy kétségbe
essenek. Nekik megmutatja Jézus a szelíd arcát; a szívéből áradó sugarak
őket érintik, és rájuk vetik fényüket, őket melegítik és nekik mutatnak utat,
reménnyel töltik el őket. Milyen sok lélek vigasztalódott meg már a Gondviselés
által Fausztina nővérnek tanított imádság révén: Jézusom, bízom benned!
Ha csak annyit teszünk, hogy átadjuk magunkat Jézusnak, már oszlani kezdenek a
felettünk tornyosuló felhők és átsüt rajtuk a fény sugara.“
XVI. Benedek pápa
lengyelországi látogatása alkalmával a krakkó-lagiewniki Isteni
Irgalmasság-templomban a betegekkel és betegápolókkal találkozott 2006. május
27-én. Beszédében elhangzott: „A jelen körülmények két misztériumot
állítanak elénk: az emberi szenvedés misztériumát és az Isteni Irgalmasság
misztériumát. Első látásra úgy tűnik, hogy e két misztérium szemben áll
egymással. De ha mélyebben vizsgáljuk őket a hit fényénél, meglátjuk, hogy
összhangban vannak egymással, és ez Krisztus keresztje misztériumának
köszönhető. Miként II. János Pál pápa mondta: „A kereszt az istenség legmélyebb
lehajlása az emberhez... a kereszt olyan, mint az örök szeretet kenete az ember
földi létének legfájdalmasabb sebeire.” Drága betegek, akiket a test vagy a
lélek szenvedése jelölt meg, ti egyesültetek leginkább Krisztus keresztjével,
ugyanakkor ti vagytok isteni irgalmasságának a leghatásosabb tanúi. Rajtatok
keresztül, a ti szenvedésetek által Ő hajol az emberiség fölé szeretettel. Ti
vagytok azok, akik a szív csöndjében mondva: „Jézusom, bízom benned”, tanítotok
arra, hogy senkinek sincs mélyebb hite, élőbb reménye és lángolóbb szeretete
annál, mint aki a szenvedésben Isten biztonságot nyújtó kezébe adja magát. És
azok keze, akik az irgalmasság nevében segítenek nektek, ezen isteni kéz
látható megjelenései.“
Szentatyánk, Ferenc pápa
egy személyes emlékét idézte fel pápaságának első vasárnapján: „Nem sokkal azután, hogy kineveztek püspökké, 1992-ben Buenos Airesbe
érkezett a Fatimai Szűzanya szobra, és ünnepélyes szentmisét mutattunk be a
betegek számára. Én gyóntattam azon a szentmisén. A szertartás vége felé
felálltam, mert ki kellett szolgáltatnom a bérmálás szentségét. Egy nagyon egyszerű,
idős asszony odajött hozzám, már 80 év felett volt. Ránéztem és így szóltam:
„Nagymama – mert nálunk így hívják az idős asszonyokat –, meg akar gyónni?” És
ő igennel válaszolt. „De hátha Ön nem vétkezett” – mondtam. „Mindnyájan
vétkeztünk” – felelte az idős asszony. „De talán az Úr nem bocsátja meg
bűneinket” – tettem hozzá. Nagy biztonsággal így válaszolt: „Az Úr mindent
megbocsát.” „Honnan tudja?“ – kérdeztem tőle. Az idős asszony válasza így
hangzott: „Ha az Úr nem bocsátana meg mindent, a világ nem létezne.” Ez az a
bölcsesség, amit a Szentlélek ad: a belső bölcsesség az isteni irgalmasságról.
Ne feledjük el: Isten soha nem fárad bele, hogy megbocsásson, soha! „Hát akkor
hol van a probléma?“– kérdezte az idős asszony. „Az a probléma, hogy mi fáradunk
el, hogy bocsánatot kérjünk. Soha ne fáradjunk el! Isten a szerető Atya, aki
mindig megbocsát, akinek irgalmas a szíve mindnyájunk irányában. Mi is
tanuljunk meg irgalmasak lenni mindenkivel. Fohászkodjunk a Szűzanya
közbenjárásáért, aki karjai között tartotta az emberré lett isteni
Irgalmasságot.“
Isten
irgalmassága ki akar áradni minden emberre: de csak azokra árad ki, akik
meggyónnak, akik megbánják bűneiket, kérik érte Isten bocsánatát, és törekednek
megjavulni.
Nagyon szomorú, mennyire
ellaposodott sokak lelkiismerete: évente kétszer gyónnak, és akkor is csak
olyan bűneik vannak, hogy pénteken megették a húst, és hogy nem imádkoztak
háromszor reggel. Szinte nincs is bűnük, nincs, amit megbocsásson az Isten.
Pedig, ha igazán
elolvasná mindenki a lelkitükröt a gyónás előtt, és ha értené, hogy
mit kérdeznek a lelki tükör egyes kérdései, biztos, hogy nem csak ezt
tartaná valaki bűnnek. Mennyi sok bűn van az első parancsolat ellen, kételkedés
a hit igazságaiban, Istent káromló beszédek vagy gondolatok, a hit
megtagadása, a sok babona, jóslás, horoszkóp olvasás, a sok piros
madzag a kis gyermekek kezén, a sok bálványimádás, amikor sok minden
más fontosabb, mint Isten imádása. Mennyi bűn a sok szentmisemulasztás,
lustaságból és hanyagságból. Mennyi bűn, hogy nem igyekszünk hitünket még
jobban, mélyebben megismerni. A sok szükségtelen munka vasárnap. A szülők
és elöljárók nem tisztelete, nem szeretete, megvetése. A gyermekek
nevelésének elhanyagolása. Hol vannak a szülők, és hol a gyermekeik?
Tisztelet a kivételnek. A másik ember gyűlölete, másnak rosszat
kívánni, verekedni, A sok cigi, alkohol, drog, nem alvás, vagy
lustálkodás, a kötelességek elhanyagolása. A tisztátalan gondolatok,
tisztátalan vágyak, tisztátalan beszédek, A félrelépések, a férj,
feleség megcsalása másik emberrel, a sok pornó, önkielégítés, paráznaság:
mi együtt alszunk, de meg fogunk esküdni három év múlva. És én ezt nem tarton
bűnnek. Hogy tartanák bűnnek a fiatalok, amikor a TV-ből az utóbbi 30
évben csak azt látják, hogy így kell élni, ez a normális. Hogy lehet
mindenkivel mindent csinálni, ha nekem jólesik. Ugyanúgy ide tartozik
a védekezés a gyermekáldás ellen, főleg ha 1-2 gyerek van csak, vagy
nincs egy se. A muszlimok 6-8 gyerekig meg se állnak. A lopások:
kicsiben és nagyban: itt is helyes lelkiismeretnek kell lenni: valakit bánt,
hogy valami kis dolgot elvesz, ami a másé, vagy hogy amit megspórolt
a munkában, hát elviszi, hogy jó lesz az még valamire. Valaki meg sokat
sokat rabol, százezer és millió eurókat, és meg se kottyan neki: a sok
korrupció, lefizetés, lopás, azok bezzeg nem jönnek gyónni, a sok
hazugság, mások kibeszélése, megszólása, ítélkezés a másik fölött.
A sok szívbeli házasságtörés, félrelépés, az irigykedés: kívánása
mindennek, ami a másé, örök elégedetlenség azzal, ami van nekem, és még
sorolhatánk. Persze, az is bűn, ha Hamvazószerdán és Nagypénteken tudva és
készakarva valaki húst eszik, de hogy valaki 72 évesen elfelejti, hogy péntek
van, az Egyházjogi kódex 60 éves korig kötelez, Hamvazószerdán és Nagypénteken,
azt, aki nem cukorbeteg például.
A gyónás komoly
dolog, ahol meg kell gyónni bűneinket, úgy, ahogy elkövettük őket, nem kell
szépíteni magunkat: Isten lát, ismer, tud rólunk mindent úgy ahogy van: ez az
Irgalmasság vasárnapjának üzenete: hogy legyenek az ember bűnei bármily nagyok,
de Isten irgalma még nagyobb. Nincs mit ezeken megbotránkozni, meg kell bánni
a bűnt, és Isten bocsánatát kérni a szentgyónásban. Bárcsak minél
többen meghallanák ezt, és megértenék, és ahelyett, hogy hányszor ettek húst,
a bűneiket gyónnák meg a szentgyónáskor. A lelkiismeretet is
nevelni kell, mert sokaknak olyan lapos a lelkiismerete, semmit nem
tartanak bűnnek, de azért eljönnek gyónni, mert így szoktuk. Isten irgalmassága
át szeretne ölelni mindenkit, és mindent megbocsátani, amit bűnnek tartunk, és
szeretnénk megbánni és megjavulni. Nem elég csak azt mondani, hogy vétkeztem:
a bűnt illedelmesen, de mindent a nevén nevezve meg kell gyónni.
Az ördög szeret
szégyenérzetet önteni az emberbe, ahogy egy szent mondta: jobb örök titok terhe
alatt mindent megvallani, mint egy örökkévalóságon át szégyenkezni utána.
Bűneinket fel kell
ismerni, meg kell bánni, törekedni kell jóvá tenni, és megvallani őket
a gyónásban.
Ha elkövetünk egy bűnt,
főleg, ha súlyos, halálos bűn: nem kell vele várni karácsonyig, húsvétig, mert
Isten megígérte, hogy amelyik nap hozzá fordulunk, akkor megbocsájtja
bűnüneiket, de nem ígérte meg senkinek, hogy megéri e a következő
karácsonyt vagy húsvétot.
Álljunk ma meg egy
pillanatra, és nézzük meg, hogyan árad Isten irgalmassága a mi bensőnkbe.
Képzeljük el magunkat, mint tökéletlen, bűnös embert, pont olyannak, amilyenek
igazából vagyunk.
Most nézzünk Jézusra, hogyan
akar minket megtisztítani, hogyan akar bennünket átölelni. Ha megfeledkeznénk
Isten irgalmasságáról, bűneink és szégyenünk mint súlyos teher nehezednének
ránk. Ha elfelejtenénk, hogy bűnösök vagyunk, és mindenkinek szüksége van Isten
irgalmára, ha a bűneink elvakítanának minket, és lehetetlenné tennék azt
átélni és megérezni, hogy Isten szeret minket. Bárcsak soha ne feledkeznénk meg
erről, hogy Isten irgalmas szeretettel szeret minket, bárcsak mindig tudnánk
ennek örülni.
Bárcsak ugyanilyen
irgalommal tudnánk a többi ember felé fordulni magunk körül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése