A húsvéti Szent Háromnap - képekben

Nagycsütörtök: Az utolsó vacsora miséje
Plébániatemplom, Jánok, 18.00
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10200446818809715.1073741846.1733962045&type=3

Nagypéntek: Urunk szenvedésének ünneplése
Plébániatemplom, Jánok, 15.00
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10200449648440454.1073741847.1733962045&type=3

Nagyszombat-Húsvét vigíliájának ünneplése
Plébániatemplom, Jánok, 20.00
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10200453394574105.1073741848.1733962045&type=3

Hirdetések 2015 május 10

Kisboldogasszony Római Katolikus Plébánia JÁNOK
Rímskokatolícka farnosť Narodenia Panny Márie JANÍK

* 044 05 Janík č. 31   ' 055/464 7212    + janik@rimkat.sk

 

Húsvét 6. hete

6. Veľkonočný týždeň

deň/nap	liturgický prehľad/liturgikus naptár	čas/idő	úmysel/szándék
pondelok hétfő 11. 5.	Boldog Salkaházi Sára vértanú, emléknap	-----
utorok kedd 12. 5.	Szent Pongrác vértanú, emléknap	18.00	* egy családért
streda szerda 13. 5.	A Fatimai Boldogságos Szűz Mária, emléknap	-----
štvrtok csütörtök 14. 5.	Urunk Menybemenetele főünnep Nanebovstúpenie Pána slávnosť	17.00 P 18.00 J	A hívekért
piatok péntek 15. 5.	féria	18.00	+ Molnár László és Szeréna
sobota szombat 16. 5.	Nepomuki szt. János, áldozópap és vértanú emléknap	-----
nedeľa vasárnap 17. 5.	Húsvét 7. vasárnapja 7. Veľkonočná Nedeľa	09.00 P 10.30 J	A hívekért

 

Gyóntatás – minden szentmise előtt fél órával

 

Péntek – 17.30 szentségimádás

 

Szombat – 15.00 keresztelés

                    

Hirdetések:

·        Az elsővasárnapi oferán 72 euró gyűlt össze a plébánia fenntartására, a kiadások fedezésére. Isten fizesse meg.

·        A Remény újságot be lehet fizetni a következő negyedévre.

·        Aki misét szeretne mondatni júliusban és augusztusban, május végéig jelezze a sekrestyében.

·        Nemsokára megjelenik a Harangszó imaköny új kiadása. Kotta nélkül, közepes méretben. Aki szeretne belőle, lehet előzetesen feliratkozni a sekrestyében. Ára 10 euró.

·        Fokozatosan dolgozunk a plébánia-kert rendbetételén. Tegnap 4 férfi, 3 tanácstag, 1 nem, eljöttek, és közösen lekaszáltuk az égész kertet, 50 percig tartott. Ebből is látni, hogy nem annyira órási nagy a kert a plébánia mögött, de törődni kell vele, motoszkálni benne, mint minden kertben, hogy legalább úgy-ahogy kinézzen.

·        A Magyarországi pályázat még mindig elbírálás alatt áll, reménykedjünk tovább, hogy nyerünk valamennyit.

·        Kívánok mindenkinek szép vasárnapot.

Homília húsvét VI. vasárnapján

Krisztusban szeretett testvéreim! Egyszer egy kisfiú megkérdezte apjától: „Édesapa, hány évesnek kell lennem, hogy azt csináljak, amit én akarok?” Az apa ezt válaszolta: „Fiam, nem tudom, mert még senki a világon nem élt olyan sokáig.”

Minden háztartásban, ahol gyerekek vannak, felhangzik ez a mondat: „miért nem tehetem azt, amit akarok? Mikor jön már el az, hogy azt csináljak, amit akarok?” Látszólag ez a kérdés rendben van, hiszen minden embernek joga kérni önmaga számára a szabadságot.

Az ember felnőtté akkor válik, ha a fenti mondatot meg tudja fordítani: „azt akarom tenni, amit tennem kell.” Könnyű azt mondani: „azt fogok csinálni, amit akarok.” Sokkal nehezebb akarni megtenni azt, amit meg kell tenni. Az első mondatban az ember csak saját magára összpontosít, de a második mondat a felelősségről és a szeretetről szól. A valódi édesapa, gyermekéért aggódó jó szülő csakis így válaszolhatna: „fiam, akkor jön el az az idő, hogy azt csináld, amit akarsz, ha már akarni fogod azt megtenni, amit meg kell tenned.”

Testvéreim! Jézus a mai evangéliumban így szól hozzánk: „Ez az én parancsom: hogy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” Három részből áll ez a mondat: első a parancs, második a kölcsönös szeretet, harmadik pedig a Jézus stílusában kibontakoztatott érvelés.

Ugye a megparancsolt dolgokat, a parancsokat nem szereti senki?! Az ember önkényessége ellen áll ennek. Magunk szerint szeretnénk cselekedni, és nem azt tenni, amit mások parancsolnak. Jézus így folytathatta volna: boldog szeretnél lenni? Szeretnéd, hogy az életed értelmes legyen, céltudatos? Akkor ne próbáld azt tenni, amit te akarsz, mert ez az út a magányossághoz és szomorúsághoz vezet. Inkább próbáld meg akarni azt, amit tenni kell, amit a másik elvár tőled, és meglátod, életed más irányba fog fejlődni.

A szeretet parancsát Jézus elsősorban saját magának adta. Nem tehetem azt, amit csak akarok, de akarnom kell azt, amit meg kell tenni, amire szükségük van az apostoloknak, a süketeknek, a némáknak, a haldoklóknak, a tömegnek. Az emberek szívesen jártak Jézus után, mert mindig a másikra gondolt: azt akarom, amit a másikért meg kell tenni. A szeretetnek ez a formája vonzotta az embereket. Az apostolok is kevesével megtanulták megvalósítani ezt a stílust: nem oda megyek, ahová én akarok, amikor én akarok, és nem azt fogom beszélni, amit én akarok, azt kell, hogy akarjam, amit meg kell tenni az evangélium terjedésének érdekében. Annak tudata, hogy: Uram és Istenem, én azt akarom tenni, amit te elvársz tőlem, hogy megtegyem. Amikor az ember úgy él, hogy azt csinálok, amit én akarok, konfliktusok keletkeznek, de ha azt akarja, amit meg kell tennie a másik számára, akkor a kapcsolatok harmonikusan fejlődnek.

Ha mindig azt akarnánk, és azt is tennénk, amit meg kell tenni az iskolában, vásárlás közben, utazás közben, a munkahelyen, sok dolog csip-csup megoldódna. Érvényes ez a hitről is, az imádságról, a lelki életről. Gyakran ezt mondjuk Istennek: miért nem tehetem azt, amit én akarok? Miért nem szeghetem meg a Tízparancsolatot? Isten így válaszolhatna:

Gyermekem! Nem akadályozhatom meg neked, hogy azt tedd, amit csak akarsz, de inkább akard azt, amit meg kell tennedi. Mert ezen az úton megmented saját magadat és boldog leszel.

A mai evangéliumban elhangzott: „szeressétek egymást”. Ha visszatekintünk a 20. század történelmére, láthatjuk, hogy milyen gyakran hiányzott a szeretet. A magasabb érdekek újra meg újra háborúba sodorták Európa népeit. 70 éve ért véget a II. világháború, amely rengeteg ember életébe került, és amelynek szörnyűségeire az idősebbek még nagyon jól emlékeznek. A háború egyedül azoknak jó, akik fegyvert árulnak, és minden más módon biztosítják a harcok folytatását. Ma hivatalosan nincs háború, de ha összeszámoljuk az összes helyet a világban, ahol fegyveres harcok folynak, nem rövid ez a lista sajnos ma sem.

Ha ahhoz igazítaná mindenki az életét, hogy szeressétek egymást, kevesebb lenne a vérontás, a gyűlölet. Viszont az ördög épp ezt akarja, tönkre akarja tenni az egész világot. Mindenkit mindenki ellen fordítani, hogy a pusztulás és pusztítás maximális méreteket öltsön. De nem a rosszé, nem az ördögé, a diaboloszé-szétszóróé lesz az utolsó szó, a végső győzelem, mert Jézus Krisztus megváltotta a világot, győzött, és ebből a győzelemből nekünk is részt akar adni. Legyen béke, vagy háború, jó vagy rossz ez a földi élet, van reményünk arra, hogy eljuthatunk az örök boldogságra, Isten kegyelméből. Addig viszont nem más a dolgunk, mint szeretni, szeretni, szeretni…

Szeretettel és tisztelettel emlékezni mindazokra, akik belepusztultak a háborúba, akár 70 éve, akár most, mindazok a keresztények és más vallásúak, akiket az erőszakos, hatalomvággyal felvértezett emberek meggyilkolnak, csak hogy fenntartsák a harcot, hogy legyen kit öldökölni.

Hogy mi a szeretet, mutatja a következő kis legenda-példázat is: egy édesanya táviratot kapott fia haláláról, aki elesett a háborúban. Bárcsak láthatnám még a fiamat, legalább öt percre. Az angyal meghallgatta az ő kérését: öt percre láthatod a fiadat, de mivel a fiad már felnőtt, válaszd ki a 30 évből azt az öt percet, amelyet újra szeretnéd látni. Mint katonát, aki hősi halált hal a csatatéren? Vagy amikor az iskolában a kitüntetett tanulók között volt? Vagy amikor egészen kicsi gyerek volt, akit kebleidre szorítottál? És ekkor az anya így szólt: szeretném látni őt öt percig, mint kisfiút. Amikor a kertből hozzám futott és bocsánatot kért tőlem azért, mert felbosszantott előtte. Bár kicsi volt, de olyan boldogtalan volt és úgy beleugrott az ölembe, hogy majdnem feldöntött.

Az anya arra az időre akart visszaemlékezni, amikor fiának szüksége volt rá. A legszebb dolog a világon, amikor valakinek szüksége van ránk. Ez érvényes az ember és Isten kapcsolatára is. Isten szeret engem, mindig újra megbocsát nekem, visszafutok hozzá, mint a fiú a kertből, kérem bocsánatát, és ő újra meg újra megbocsát és könyörül, mert szeret engem. A kérdés: én hogyan viszonyulok Istenhez? Miben nyilvánul meg ez az én életemben? Mennyire szeretem Istent és felebarátaimat?

Krisztusban szeretett testvérek! Nem kell más a boldog, teljes élethez, csak annyi, hogy akarjuk azt megtenni, amit meg kell tennünk: imádni Istent és egymást szeretni. Mert ez a legfőbb parancs! Az életünk igazi értékét nem az évek hossza, hanem az évek mibenléte, minősége adja. Ezért köszönjük ma meg a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak az Evangéliumot, amelyben egyszerűen és örök érvényűen kinyilatkoztatta számunkra az életünk mibenlétét, minőségét: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”. Ámen.

Homília Húsvét V. vasárnapján

 Biztos megtörtént már velünk is, hogy hallottuk a sokszor ismételt mondatot: én nem megyek a templomba, mert akik oda járnak, álszentek, nem úgy élnek - szerintem -, ahogy kellene, bort isznak és vizet prédikálnak..., és még sorolhatnánk. Mert ilyenek vagyunk! Ha az ember akarja, valóban találhat a maga büszkeségében száz meg száz okot elítélni a többi embert maga körül, elítélni azokat, akik templomba járnak, akik próbálnak vallásosan élni. Sokkal nehezebb alázatosan lehajtani a fejünket, és eljönni hűségesen Isten színe elé hétről-hétre, és kérni tőle a bocsánatot, a segítő kegyelmet, az isteni áldást, erőt és minden fontosat, amire a hétköznapi életben szükségünk van. A legkönnyebb kijelenteni, hogy nekem arra, hogy Istennel beszéljek, nem kell a templomba menni, tudok itthon is. De a szabályokat – a jogokon kívül a kötelességeket – szerencsére nem az ember szabja meg, mert van egy örök érvényű törvény, a Tízparancsolat, amely kimondja: az Úr napját szenteld meg! – és az Egyház, amely magyarázza és értelmezi a Tízparancsolatot, azt tanítja, hogy a vasárnapot meg kell szentelni! Részt kell venni a szentmisén, pihenni kell, együtt kell lenni a családnak; a vasárnapnak másnak kell lennie, mint a hét többi napjának. 

A mai vasárnap, Isten igéje ezt üzeni nekünk: „Aki bennem marad, és én őbenne, az bőséges termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek.” 

Testvéreim! A zsidók számára a szőlő fontos volt. Egyrészt, mint haszonnövény: a bort istentiszteleti, rituális italként használták és a szomjúság oltására is, nem volt annyi ivóvíz, mint manapság, de Izraelben még ma is a víznek nagy értéke van, mivel nincs belőle túl sok. Tehát, értették a zsidók, hogyan kell a szőlőt megművelni, metszeni, megkapálni, törődni vele, leszüretelni, kipréselni a szőlő vérét – a Biblia telis tele van a szőlőről szóló utalásokkal. Jézus az embert is a szőlőhöz hasonlítja. Tudjuk, ha egy növényt kétfelé vágunk, csak az a része marad életben, amely továbbra is kapcsolatban van a gyökérrel, ahonnan a vizet és a tápanyagot kapja, a másik része talán csak akkor marad meg, ha vízbe tesszük, hogy kihajtson a gyökere. De amikor a szőlőt megmetszzük, a felesleges ágakat nem szoktuk vízbe tenni, hanem kiszárítjuk és elégetjük. Amely ág nincs kapcsolatban a gyökérrel, amely az életet adja, az elszárad, tönkre megy, nem szökik már szárba. De nem szabad elhanyagolni sem a szőlőt, sem más növényeket, kerteket, mert amivel nincs törődve, az vadon nő, össze-vissza, mígnem áthatolhatatlan bozót lesz belőle. Az Atyaisten ránk bízta a teremtett világot, hogy törődjünk vele, hogy gondozzuk, nem pedig azért, hogy elhanyagoljuk, vagy parlagon hagyjuk. 

Testvéreim! A növényekkel törődni kell, de mennyivel fontosabb, szebb, nagyobb, nemesebb az ember lelke? A növény ma van, holnap a tűzre vetik, de az ember lelkét Isten leheli belénk fogantatásunk pillanatában, és ez a lélek hivatott az örök boldogságra. Krisztus az igazi szőlőtő, és a keresztség által egybenőttünk vele. Ez nem azt jelenti, hogy ha megkeresztelnek minket, elsőáldozók leszünk, megbérmálkozunk, és jól-rosszul leéljük életünket, nagyrészt Isten nélkül, szentmise nélkül, imádság nélkül, bűnbánat nélkül, hogy egyenest a mennyországba fogunk jutni, mert ez nekünk jár. Nem! Ahogy a szőlőt meg kell metszeni, a mi életünkben is számtalan kisebb nagyobb metszésre, megtisztulásra van szükség, hogy mire letelik földi életünk ideje, százszor-ezerszer megmetszve, megtisztítva, megnemesítve befogadjanak bennünket az örök hajlékba, az Atya házába, a Mennyországba. Ahhoz, hogy igazi élet legyen bennünk, feltétlenül szükséges a Jézus Krisztussal való élő, személyes, bensőséges, intim kapcsolat. Nem elég csak lélegezni, enni, inni, dolgozni járni, vásárolni - bár mindez szintén úgy néz ki, mint egy teljes élet -: de ha az ember Isten nélkül él, hiányzik egy nagyon fontos alkotórész az életéből, amely előbb utóbb megmutatkozik a kiüresedésben. Az a test, amelyet nem táplálunk, elsorvad. Így vagyunk a lelki élettel is. Az a lélek, amely nem kap táplálékot, elsorvad. De az, aki úgy dönt, hogy Jézussal fogja élni további életét, ne gondolja azt, hogy már soha semmi rosszat, hibát, bűnt nem fog elkövetni, hogy már itt a földön tökéletes lesz, csak egyre jobban tökéletesedik, csiszolódik, válik benne az isteni élet egyre teljesebbé. Templomba sem azért járunk, mert mi vagyunk a legjobbak ebben a faluban, ugye? Azért jövünk ide, mert szükségünk van az Istenre, szükségünk van az Ő szavára, az Ő bűnbocsánatára, az Ő kegyelmére, az Ő áldására, hogy az élet kenyere, az Oltáriszentség megerősítsen minket, hogy úti eledelünk legyen földi vándorlásunk során. Hogy a lélek el ne gyengüljön, meg ne roskadjon, meg ne törjön, el ne szakadjon. Nem azért vagyunk itt, mert mi megérdemeljük, mert mi vagyunk a legtökéletesebbek. De mindezeknek ellenére, igyekszünk kapcsolatban lenni, kapcsolatban maradni az élő szőlőtővel, aki nem más, mint Jézus Krisztus, az Igaz. Hogy Általa és Benne bő termést hozzunk! Az ember gyakran bukdácsolva, sántikálva járja az élet útjait, gyakran sok dolog nem úgy sikerül, ahogy mi szerettük volna, van úgy, hogy sok dolgot nem értünk meg. De mégis: ha mindig vissza tudunk jönni ide, az Isten házába, ahol a világból mintegy kilépve ünnepeljük a Szentmisét, a legszentebb áldozatot, ha oda tudunk térdelni Isten elé, és a gyónásban őszintén megvalljuk bűneinket. Abban a pillanatban újra életadó nedű, erő árad lelkünkbe az igaz szőlőtőből, Krisztusból, és feltöltődve, erőt nyerve folytathatjuk utunkat, azzal a jó elhatározással, hogy már jobb leszek, megpróbálok előrehaladni a tökéletesség útján, igyekszem újra meg nem bántani az én Uramat. De imádkozzunk azokért a testvéreinkért is, akik ujjal mutogatnak ránk, hogy íme, ilyenek a templomjárók – persze, néha lehet, hogy van is rá okuk. De aki a templomban van, még mindig jobb helyen van, mint aki vasárnap otthon ül, a TV előtt, vagy bevásárol, és közben megvetőleg gondol azokra, akik igyekszenek keresztény módon élni, megélni, megszentelni a vasárnapot: engesztelni, hálát adni, köszönni és kérni.

 Nekünk senkit sem szabad elítélni, azokat sem, akik minket elítélnek, vagy megítélnek, megszólnak: ők is Isten gyermekei, őket is el kellene vezetni az Igaz szőlőtőhöz, Krisztushoz, hogy ne különféle mű pótszőlőtőkéken, vagy tápszerrel teli, hamisan csillogó üvegekben keressék életük értelmét, hanem találják meg az élet igazi értékét és ízét. Atyám minden ágat, amely termést hoz, megtisztít, hogy még több gyümölcsöt hozzon – mondja Jézus. Ez életünk reménye, hogy Isten minduntalan megtisztít minket, hogy termést hozzunk, és soha nem fárad bele megbocsátani, új esélyt, új kezdetet adni, és minden embert hazavár. Azokat is, akik már megtalálták Őt, azokat is, akik még csak keresik Őt, és azokat is, akik igyekeznek távol tartani magukat Tőle. Imádkozzunk, hogy minél többen rátaláljanak Istenre, akitől az életet kaptuk, és aki éltet bennünket, hogy egykor nála mindnyájan találkozhassunk. 

Krisztusban szeretett testvéreim! Kérjük Istent, hogy adjon nekünk lelki erőt ahhoz, hogy minden áldott nap az igazi szőlővesszők módjára csakis Őbelőle éljünk. És hogy éltünkkel méltók lehessünk - mindenkor és mindenhol - a keresztény névre. Ezért hát maradjunk mindig Benne, hogy Ő is bennünk maradhasson, és EZT érezzék a körülöttünk élő emberek is, és így ők is megváltozott, megerősödött, méltó keresztény életükkel dicsőítsék a mennyei Atyát Jézus Krisztus általa Szentlélekben. Mert a szőlővessző kell, hogy a szőlőtőn maradjon, egyébként elszárad. Ámen.

 

Homília Húsvét IV. vasárnapján

Willem Eijk bíboros, Utrechti érsek és a Holland püspökkari konferencia elnöke bejelentette Nagyböjti pásztorlevelében, hogy muszáj lesz bezárni talán 1000 katolikus templomot. Ez a szám talán Hollandia katolikus templomainak 2/3-át jelenti. Sok egyházközségben olyan alacsony a hívők száma, hogy a plébánia működtetése, fenntartása már lehetetlen.

A Vatikáni Rádió szerint ez a helyzet a sok hitbeli tévedés elterjedésének és az evangelizáció elhanyagolásának köszönhető. Már 2013-ban vészesen fogyott a katolikusok száma. 1950-ben a katolikusok 90 százaléka járt minden vasárnap szentmisére, mára ez a szám kb. 5 százalék, tehát 200 000 személy.

Az ún. Holland katekizmussal épp Hollandia állt a szabadgondolkodású áramlat élén, amely elterjedt sok nyugati államban.

A Szentírásban többek között ezt olvashatjuk: gyümölcseikről ismeritek meg őket. A rossz fa nem terem jó gyümölcsöt. Azáltal, hogy a Holland katolikus egyház fokozatosan eltávolodott az igazi apostoli hittől, fokozatosan kiürültek a templomok is.

Testvéreim! Miért beszélek erről Jó Pásztor vasárnapján? Miért nem báránykákról és pásztorokról szól a prédikáció? Mert, ahogy Barsi Balázs atya kifakadt a Ferenciek terén Budapesten, én is, ha jó pásztor akarok lenni, meg kell mondani a nyájnak, hogy: VIGYÁZZATOK!!! Vigyázzunk, mert bajok vannak, nagy bajok! Nem lehet a mai zavaros időkben mindent egy az egyben lenyelni, elfogadni, amit felülről diktálnak. Mindent le kell mérni a Katolikus Egyház változatlan, 2000 éves tanításának mérlegén. Ami ezzel a tanítással megegyezik, az jó, ami meg nem egyezik meg, azt nem szabad elfogadni és elhinni. És ne sértődjön meg senki, de amit az Egyház soha nem hirdetett, azt nem lehet bevezetni, se nyíltan, se titokban. Ami nincs meg az apostolok tanításában, a szentek tanításában, és a szent hagyományban azt nem lehet érvényessé tenni a 21. században sem.

Azzal, hogy VI. Pál pápa kijelentette, hogy a II. Vatikáni Zsinat nem dogmatikus zsinat, tehát nem célja hitigazságokat megfogalmazni, ezáltal szélesre tárta az ajtót, hogy mindenféle tévtanítás akadály nélkül beszivárogjon az egyházba, szép álruhában, báránybőrben, pasztorációs előnynek, újdonságnak álcázva. Mindezeknek az eredményeit látjuk már mi is, nem csak teoretikus eredmények ezek, de kézzelfoghatóak, nagyon is valóságosak, és az egyház számára katasztrofálisak, lelki földrengéskeltők.

Meg kell mondani nyíltan, már XXIII. János pápa adott egy jó adag optimizmust a zsinatnak, ami hihetetlenül hatásos konkolynak bizonyult. Ez a megállíthatatlan konkoly pontosan a kereszténység lényegét támadja: az Isten iránti tiszteletet, az Istenfélelmet, az alázatosságot, az engedelmességet, az igazi bűnbánatot. És egyúttal jóváhagyja a legveszélyesebb rosszat: a bűnöket és a tévtanításokat, úgy a minimalizmust, a relativizmust, mint a modernizmust. Minél több idő telik el a zsinat óta, annál inkább fakul az igazi, apostoli hit, és magában az egyházban egyre több újkori eretnekség talál otthonra. Mintha a hit igazságai és az erkölcsi igazságok nem hajlíthatatlanok, szilárdak lennének, hanem inkább gumiból készültek volna. Lehet őket nyújtani, hajlítani, ahogy nekem éppen megfelel, vagy tetszik: hiszen minden relatív – attól függ, hogy mihez viszonyítjuk, igaz?

Egy régi hitigazság tankönyvben olvashatjuk: Az erkölcsi rossz, a bűn, és az értelmi rossz, az eretnekség, az igazság ellentéte. Ahhoz, hogy az örök életet elérjük, el kell vetnünk és el kell ítélnünk az erkölcsi és értelmi rosszat, és ezért szó sem lehet a rossznál toleranciáról. Ezért az Egyház sem tűrhet el semmilyen tévtanítást, hanem el kell azt ítélnie és el kell utasítania. Ha ezt elhanyagolja, vagy könnyelműen áll ezekhez a dolgokhoz, ezzel kinyilvánítja, hogy egyformán értékeli az igazságot és annak ellentétét is. Ezáltal az igazság megszűnik igazságnak lenni, a tévedés tévedésnek, és az Egyház megszűnne az embereknek kinyilatkoztatott igazság tanítója lenni, amit Krisztus bízott rá: igenetek legyen igen, a nem nem!

Ha arról hallanánk, hogy Hollandia 90 százalékát romba döntötte egy földrengés, vagy elárasztotta egy cunami, nagyon elszomorodnánk, megsajnálnánk őket és a segítségükre sietnénk. De semmilyen csőd, katasztrófa nem hasonlítható ahhoz a szerencsétlenséghez, amilyen az emberi lelkek örök kárhozata - de úgy tűnik, ez különösebben senkit nem izgat a mai világban. És éppen ez a baj! Ahogy Hollandia a zsinat utáni forradalom élén állt, aminek gyümölcseit már most szüreteli, ez is mutatja, hová vezethet az a gyakorlat, ha a hit igazságai a gumihoz hasonlítanak. És még nincs vége: mert a Sátánnak a célja a hit teljes elpusztítása a földön, és ezen 200 éve szisztematikusan dolgoznak az egyház ellenségei, ellenlábasai az ördög, a hazug, a megtévesztő parancsára.

Hollandia egyházának pusztulásáért a felelősség senki mást nem terhel, mint a Holland Egyházat. Egyes teológusok figyelmeztetnek, hogy mi pontosan ott fogunk tartani, csak egy generációval le vagyunk maradva. Köszönöm szépen! Ebből is látni, mennyire átgondolt és hatásos terv alapján megy fokozatosan tönkre az Egyház, amelyet az Egyház ellenségeinek sikerült megvalósítani: az Egyház saját magát teszi tönkre.

Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Amit eddig elmondtam, abból láthatjuk, hogy a nagy úttöréses forradalom, mindennek a felforgatása, átforgatása hová vezetett? Ha mindez a Szentlélek műve lenne, ma Hollandia búcsújáró hely lenne és az életszentség sugárzó oázisa.

Isten anyja, Mária már száz éve figyelmeztetett erre, de a vezetők valahogy nem akarták meghallani ezt a figyelmeztetést.

Az Egyház templomai nem olyanok, mint egy Interspar, Lidl, Tesco, vagy Kaufland, hogyha kevés a bevétel, akkor bezárjuk és máshol nyitunk egyet. Azok tesznek így, akik csak béresek, akiknek nem számít a nyáj, akik nem tekintik a nyájat sajátjuknak. Akiket nem érdekel, mi történik a nyájjal, hogy ki és mennyit rabol el közülük – mert csak béresek!

Hová tűnt a pásztorok hite? Már akkor, amikor először meglátszott, hogy fogy a nyáj: riadót kellett volna fújni. Az Egyház, amely tényleg Krisztus egyháza, hogyan nézheti ilyen gondatlanul már 50 éve, hogyan hal ki fokozatosan a nyáj? Miért hal ki? Mert az, ami ma a világban történik, amit sok helyen hirdetnek, nem evangelizáció, hanem de-evangelizáció. Mit lehet azoktól várni, akik a pásztorok szerepében lépnek fel, de az Ellenséggel paktálnak, azt gondolva, hogy a pokol úgyis üres, és a bűnösök lelke egyszerűen a halál után megszűnik létezni? Nem lehet két úrnak szolgálni. Mit ér minden hatalom, cím, palota, kongresszus és szinódus, amikor lassan elfogy az igaz hit és imádat Isten iránt és a szeretet a halhatatlan lelkek iránt?

Sok vezető-pásztor fog találkozni végtelen nagy sokasággal, és ez a találkozás soha nem ér véget, a gyötrelem helyén, ahová ezeket a lelkeket jutatták. Ott sírás lesz, és fogak csikorgatása.

Testvéreim! Hol van tehát Krisztus egyháza? Ott, ahol változatlanul, romlatlanul 2000 éve megvallják a krisztusi és apostoli hitet, az Igazságot, ahol istenfélő emberek vannak, ahol a romlatlan igazságot hirdetik alkalmas és alkalmatlan időben, ahol romlatlan az Istentisztelet, amely Istent tiszteli, és nem az embert. Ott az Egyház, ahol szilárdan állnak Péter szikláján, ahol Egy, Szent, Katolikus és Apostoli Anyaszentegyház van.

A világ talán leggyorsabb papszentelési folyamata zajlott a napokban. Salvatore Mellone nemrég még egyszerű szeminarista volt. Ami társainak évekbe telik, neki három napba került: ennyi idő alatt hirtelen lektor, akolitus, diakónus, majd április 16-án pap lett. Nemsokára pedig halott lesz. A 38 éves, végstádiumban lévő rákos beteg Salvatore története nem egyszerűen megható. Az életüket másokért áldozók, Istennek szentelők fehér vértanúja ő, a papság szép felkiáltójele. Mert mit jelent papnak lenni? Ezt mi, más hivatásban élők aligha tudhatjuk, nem éljük át annak teljességében, csupán valamiféle képünk lehet róla. Ez a kép gazdagodott most a halálos beteg, korombeli férfi történetével, akit súlyos betegen, otthonában szenteltek pappá, miután élete során eddig is az egyházat szolgálta. Ferenc pápa is beszélt vele, újmisés áldását kérte. Ez a gesztus persze nem csupán az új papnak szól, hanem a világegyháznak, sőt, az egész világnak. Éppen 100 éve született Kaszap István, akit ugyan nem szenteltek pappá, de nagyon hasonló, ragyogó jelként áll előttünk. Mindössze 20 évet élt közöttünk, amikor jezsuita szeminaristaként – a katolikus egyházfő is ennek a rendnek a tagja – szintén súlyos betegség támadta meg. 80 évvel ezelőtt, halálos ágyán így búcsúzott a körülötte állóktól: „Ne sírjatok, mennyei születésnap ez! Odafönn találkozunk!” És mi hogyan távozunk majd? Miként készülünk arra, amit egyikünk sem kerülhet el? Betöltjük-e a hivatásunkat, végigvisszük-e a küldetésünket? Találkozunk-e majd odafönn? Érdekel ez egyáltalán minket? Szerintem érdemes elgondolkodni a dolgon...

Krisztusban szeretett testvéreim! Az Úr velünk van, nem szüntette meg ígéretét, és velünk marad az idők végéig. De csak azokkal marad, akik vele maradnak, akik nem lelik tetszésüket a sok eretnekségben és szakadásban, minimalizmusban, modernizmusban és relativizmusban, hanem kitartanak mindvégig az Igazság, vagyis Jézus Krisztus mellett. Krisztus Egyháza soha nem hal ki és nincs kiárusításban sem, még ebben az extrém korban sem, mert a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Van Pásztora, Jézus Krisztus, Aki a Szentlélek erejében biztonságosan vezeti, minden emberi kitaláció, mutáció és attrakció nélkül. De bizony egyre kevesebben vannak azok, akik készek magukat az ő Isteni vezetésére bízni, bár biztat minket: Ne félj, te kisded nyáj, mert Atyámnak úgy tetszett, hogy nektek adja az országot. Ezért bátran hallgassunk – a pásztor és a nyáj – Jézusra, az egyedüli és örök Jó Pásztorra, aki zöldellő legelőre vezeti mindazokat, akik hallgatnak szavára! Ámen.