Biztos
megtörtént már velünk is, hogy hallottuk a sokszor ismételt mondatot: én nem
megyek a templomba, mert akik oda járnak, álszentek, nem úgy élnek - szerintem
-, ahogy kellene, bort isznak és vizet prédikálnak..., és még sorolhatnánk.
Mert ilyenek vagyunk! Ha az ember akarja, valóban találhat a maga büszkeségében
száz meg száz okot elítélni a többi embert maga körül, elítélni azokat, akik
templomba járnak, akik próbálnak vallásosan élni. Sokkal nehezebb alázatosan
lehajtani a fejünket, és eljönni hűségesen Isten színe elé hétről-hétre, és
kérni tőle a bocsánatot, a segítő kegyelmet, az isteni áldást, erőt és minden
fontosat, amire a hétköznapi életben szükségünk van. A legkönnyebb kijelenteni,
hogy nekem arra, hogy Istennel beszéljek, nem kell a templomba menni, tudok
itthon is. De a szabályokat – a jogokon kívül a kötelességeket – szerencsére
nem az ember szabja meg, mert van egy örök érvényű törvény, a Tízparancsolat,
amely kimondja: az Úr napját szenteld meg! – és az Egyház, amely magyarázza és
értelmezi a Tízparancsolatot, azt tanítja, hogy a vasárnapot meg kell
szentelni! Részt kell venni a szentmisén, pihenni kell, együtt kell lenni a
családnak; a vasárnapnak másnak kell lennie, mint a hét többi napjának.
A
mai vasárnap, Isten igéje ezt üzeni nekünk: „Aki bennem marad, és én őbenne, az
bőséges termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek.”
Testvéreim! A
zsidók számára a szőlő fontos volt. Egyrészt, mint haszonnövény: a bort
istentiszteleti, rituális italként használták és a szomjúság oltására is, nem
volt annyi ivóvíz, mint manapság, de Izraelben még ma is a víznek nagy értéke
van, mivel nincs belőle túl sok. Tehát, értették a zsidók, hogyan kell a szőlőt
megművelni, metszeni, megkapálni, törődni vele, leszüretelni, kipréselni a
szőlő vérét – a Biblia telis tele van a szőlőről szóló utalásokkal. Jézus az
embert is a szőlőhöz hasonlítja. Tudjuk, ha egy növényt kétfelé vágunk, csak az
a része marad életben, amely továbbra is kapcsolatban van a gyökérrel, ahonnan
a vizet és a tápanyagot kapja, a másik része talán csak akkor marad meg, ha
vízbe tesszük, hogy kihajtson a gyökere. De amikor a szőlőt megmetszzük, a
felesleges ágakat nem szoktuk vízbe tenni, hanem kiszárítjuk és elégetjük.
Amely ág nincs kapcsolatban a gyökérrel, amely az életet adja, az elszárad,
tönkre megy, nem szökik már szárba. De nem szabad elhanyagolni sem a szőlőt,
sem más növényeket, kerteket, mert amivel nincs törődve, az vadon nő,
össze-vissza, mígnem áthatolhatatlan bozót lesz belőle. Az Atyaisten ránk bízta
a teremtett világot, hogy törődjünk vele, hogy gondozzuk, nem pedig azért, hogy
elhanyagoljuk, vagy parlagon hagyjuk.
Testvéreim! A növényekkel törődni
kell, de mennyivel fontosabb, szebb, nagyobb, nemesebb az ember lelke? A növény
ma van, holnap a tűzre vetik, de az ember lelkét Isten leheli belénk
fogantatásunk pillanatában, és ez a lélek hivatott az örök boldogságra.
Krisztus az igazi szőlőtő, és a keresztség által egybenőttünk vele. Ez nem azt
jelenti, hogy ha megkeresztelnek minket, elsőáldozók leszünk, megbérmálkozunk,
és jól-rosszul leéljük életünket, nagyrészt Isten nélkül, szentmise nélkül,
imádság nélkül, bűnbánat nélkül, hogy egyenest a mennyországba fogunk jutni,
mert ez nekünk jár. Nem! Ahogy a szőlőt meg kell metszeni, a mi életünkben is
számtalan kisebb nagyobb metszésre, megtisztulásra van szükség, hogy mire
letelik földi életünk ideje, százszor-ezerszer megmetszve, megtisztítva,
megnemesítve befogadjanak bennünket az örök hajlékba, az Atya házába, a
Mennyországba. Ahhoz, hogy igazi élet legyen bennünk, feltétlenül szükséges a
Jézus Krisztussal való élő, személyes, bensőséges, intim kapcsolat. Nem elég
csak lélegezni, enni, inni, dolgozni járni, vásárolni - bár mindez szintén úgy
néz ki, mint egy teljes élet -: de ha az ember Isten nélkül él, hiányzik egy
nagyon fontos alkotórész az életéből, amely előbb utóbb megmutatkozik a
kiüresedésben. Az a test, amelyet nem táplálunk, elsorvad. Így vagyunk a lelki
élettel is. Az a lélek, amely nem kap táplálékot, elsorvad. De az, aki úgy
dönt, hogy Jézussal fogja élni további életét, ne gondolja azt, hogy már soha
semmi rosszat, hibát, bűnt nem fog elkövetni, hogy már itt a földön tökéletes
lesz, csak egyre jobban tökéletesedik, csiszolódik, válik benne az isteni élet
egyre teljesebbé. Templomba sem azért járunk, mert mi vagyunk a legjobbak ebben
a faluban, ugye? Azért jövünk ide, mert szükségünk van az Istenre, szükségünk
van az Ő szavára, az Ő bűnbocsánatára, az Ő kegyelmére, az Ő áldására, hogy az
élet kenyere, az Oltáriszentség megerősítsen minket, hogy úti eledelünk legyen
földi vándorlásunk során. Hogy a lélek el ne gyengüljön, meg ne roskadjon, meg
ne törjön, el ne szakadjon. Nem azért vagyunk itt, mert mi megérdemeljük, mert
mi vagyunk a legtökéletesebbek. De mindezeknek ellenére, igyekszünk
kapcsolatban lenni, kapcsolatban maradni az élő szőlőtővel, aki nem más, mint
Jézus Krisztus, az Igaz. Hogy Általa és Benne bő termést hozzunk! Az ember
gyakran bukdácsolva, sántikálva járja az élet útjait, gyakran sok dolog nem úgy
sikerül, ahogy mi szerettük volna, van úgy, hogy sok dolgot nem értünk meg. De
mégis: ha mindig vissza tudunk jönni ide, az Isten házába, ahol a világból
mintegy kilépve ünnepeljük a Szentmisét, a legszentebb áldozatot, ha oda tudunk
térdelni Isten elé, és a gyónásban őszintén megvalljuk bűneinket. Abban a
pillanatban újra életadó nedű, erő árad lelkünkbe az igaz szőlőtőből,
Krisztusból, és feltöltődve, erőt nyerve folytathatjuk utunkat, azzal a jó
elhatározással, hogy már jobb leszek, megpróbálok előrehaladni a tökéletesség
útján, igyekszem újra meg nem bántani az én Uramat. De imádkozzunk azokért a
testvéreinkért is, akik ujjal mutogatnak ránk, hogy íme, ilyenek a templomjárók
– persze, néha lehet, hogy van is rá okuk. De aki a templomban van, még mindig
jobb helyen van, mint aki vasárnap otthon ül, a TV előtt, vagy bevásárol, és
közben megvetőleg gondol azokra, akik igyekszenek keresztény módon élni,
megélni, megszentelni a vasárnapot: engesztelni, hálát adni, köszönni és kérni.
Nekünk senkit sem szabad elítélni, azokat sem, akik minket elítélnek, vagy
megítélnek, megszólnak: ők is Isten gyermekei, őket is el kellene vezetni az
Igaz szőlőtőhöz, Krisztushoz, hogy ne különféle mű pótszőlőtőkéken, vagy
tápszerrel teli, hamisan csillogó üvegekben keressék életük értelmét, hanem
találják meg az élet igazi értékét és ízét. Atyám minden ágat, amely termést
hoz, megtisztít, hogy még több gyümölcsöt hozzon – mondja Jézus. Ez életünk
reménye, hogy Isten minduntalan megtisztít minket, hogy termést hozzunk, és
soha nem fárad bele megbocsátani, új esélyt, új kezdetet adni, és minden embert
hazavár. Azokat is, akik már megtalálták Őt, azokat is, akik még csak keresik
Őt, és azokat is, akik igyekeznek távol tartani magukat Tőle. Imádkozzunk, hogy
minél többen rátaláljanak Istenre, akitől az életet kaptuk, és aki éltet
bennünket, hogy egykor nála mindnyájan találkozhassunk.
Krisztusban
szeretett testvéreim! Kérjük Istent, hogy adjon nekünk lelki erőt ahhoz, hogy
minden áldott nap az igazi szőlővesszők módjára csakis Őbelőle éljünk. És hogy
éltünkkel méltók lehessünk - mindenkor és mindenhol - a keresztény névre. Ezért
hát maradjunk mindig Benne, hogy Ő is bennünk maradhasson, és EZT érezzék a
körülöttünk élő emberek is, és így ők is megváltozott, megerősödött, méltó
keresztény életükkel dicsőítsék a mennyei Atyát Jézus Krisztus általa
Szentlélekben. Mert a szőlővessző kell, hogy a szőlőtőn maradjon, egyébként
elszárad. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése