Willem Eijk
bíboros, Utrechti érsek és a Holland püspökkari konferencia elnöke bejelentette
Nagyböjti pásztorlevelében, hogy muszáj lesz bezárni talán 1000 katolikus
templomot. Ez a szám talán Hollandia katolikus templomainak 2/3-át jelenti. Sok
egyházközségben olyan alacsony a hívők száma, hogy a plébánia működtetése,
fenntartása már lehetetlen.
A Vatikáni
Rádió szerint ez a helyzet a sok hitbeli tévedés elterjedésének és az
evangelizáció elhanyagolásának köszönhető. Már 2013-ban vészesen fogyott a
katolikusok száma. 1950-ben a katolikusok 90 százaléka járt minden vasárnap
szentmisére, mára ez a szám kb. 5 százalék, tehát 200 000 személy.
Az ún.
Holland katekizmussal épp Hollandia állt a szabadgondolkodású áramlat élén,
amely elterjedt sok nyugati államban.
A
Szentírásban többek között ezt olvashatjuk: gyümölcseikről ismeritek meg őket.
A rossz fa nem terem jó gyümölcsöt. Azáltal, hogy a Holland katolikus egyház
fokozatosan eltávolodott az igazi apostoli hittől, fokozatosan kiürültek a
templomok is.
Testvéreim!
Miért beszélek erről Jó Pásztor vasárnapján? Miért nem báránykákról és
pásztorokról szól a prédikáció? Mert, ahogy Barsi Balázs atya kifakadt a
Ferenciek terén Budapesten, én is, ha jó pásztor akarok lenni, meg kell mondani
a nyájnak, hogy: VIGYÁZZATOK!!! Vigyázzunk, mert bajok vannak, nagy bajok! Nem
lehet a mai zavaros időkben mindent egy az egyben lenyelni, elfogadni, amit felülről
diktálnak. Mindent le kell mérni a Katolikus Egyház változatlan, 2000 éves
tanításának mérlegén. Ami ezzel a tanítással megegyezik, az jó, ami meg nem
egyezik meg, azt nem szabad elfogadni és elhinni. És ne sértődjön meg senki, de
amit az Egyház soha nem hirdetett, azt nem lehet bevezetni, se nyíltan, se
titokban. Ami nincs meg az apostolok tanításában, a szentek tanításában, és a
szent hagyományban azt nem lehet érvényessé tenni a 21. században sem.
Azzal, hogy
VI. Pál pápa kijelentette, hogy a II. Vatikáni Zsinat nem dogmatikus zsinat,
tehát nem célja hitigazságokat megfogalmazni, ezáltal szélesre tárta az ajtót,
hogy mindenféle tévtanítás akadály nélkül beszivárogjon az egyházba, szép
álruhában, báránybőrben, pasztorációs előnynek, újdonságnak álcázva.
Mindezeknek az eredményeit látjuk már mi is, nem csak teoretikus eredmények
ezek, de kézzelfoghatóak, nagyon is valóságosak, és az egyház számára
katasztrofálisak, lelki földrengéskeltők.
Meg kell
mondani nyíltan, már XXIII. János pápa adott egy jó adag optimizmust a
zsinatnak, ami hihetetlenül hatásos konkolynak bizonyult. Ez a megállíthatatlan
konkoly pontosan a kereszténység lényegét támadja: az Isten iránti tiszteletet,
az Istenfélelmet, az alázatosságot, az engedelmességet, az igazi bűnbánatot. És
egyúttal jóváhagyja a legveszélyesebb rosszat: a bűnöket és a tévtanításokat,
úgy a minimalizmust, a relativizmust, mint a modernizmust. Minél több idő telik
el a zsinat óta, annál inkább fakul az igazi, apostoli hit, és magában az
egyházban egyre több újkori eretnekség talál otthonra. Mintha a hit igazságai
és az erkölcsi igazságok nem hajlíthatatlanok, szilárdak lennének, hanem inkább
gumiból készültek volna. Lehet őket nyújtani, hajlítani, ahogy nekem éppen
megfelel, vagy tetszik: hiszen minden relatív – attól függ, hogy mihez
viszonyítjuk, igaz?
Egy régi
hitigazság tankönyvben olvashatjuk: Az erkölcsi rossz, a bűn, és az értelmi
rossz, az eretnekség, az igazság ellentéte. Ahhoz, hogy az örök életet elérjük,
el kell vetnünk és el kell ítélnünk az erkölcsi és értelmi rosszat, és ezért
szó sem lehet a rossznál toleranciáról. Ezért az Egyház sem tűrhet el semmilyen
tévtanítást, hanem el kell azt ítélnie és el kell utasítania. Ha ezt
elhanyagolja, vagy könnyelműen áll ezekhez a dolgokhoz, ezzel kinyilvánítja,
hogy egyformán értékeli az igazságot és annak ellentétét is. Ezáltal az igazság
megszűnik igazságnak lenni, a tévedés tévedésnek, és az Egyház megszűnne az
embereknek kinyilatkoztatott igazság tanítója lenni, amit Krisztus bízott rá:
igenetek legyen igen, a nem nem!
Ha arról
hallanánk, hogy Hollandia 90 százalékát romba döntötte egy földrengés, vagy
elárasztotta egy cunami, nagyon elszomorodnánk, megsajnálnánk őket és a
segítségükre sietnénk. De semmilyen csőd, katasztrófa nem hasonlítható ahhoz a
szerencsétlenséghez, amilyen az emberi lelkek örök kárhozata - de úgy tűnik, ez
különösebben senkit nem izgat a mai világban. És éppen ez a baj! Ahogy
Hollandia a zsinat utáni forradalom élén állt, aminek gyümölcseit már most
szüreteli, ez is mutatja, hová vezethet az a gyakorlat, ha a hit igazságai a
gumihoz hasonlítanak. És még nincs vége: mert a Sátánnak a célja a hit teljes
elpusztítása a földön, és ezen 200 éve szisztematikusan dolgoznak az egyház
ellenségei, ellenlábasai az ördög, a hazug, a megtévesztő parancsára.
Hollandia
egyházának pusztulásáért a felelősség senki mást nem terhel, mint a Holland
Egyházat. Egyes teológusok figyelmeztetnek, hogy mi pontosan ott fogunk
tartani, csak egy generációval le vagyunk maradva. Köszönöm szépen! Ebből is
látni, mennyire átgondolt és hatásos terv alapján megy fokozatosan tönkre az
Egyház, amelyet az Egyház ellenségeinek sikerült megvalósítani: az Egyház saját
magát teszi tönkre.
Gyümölcseikről
ismeritek meg őket. Amit eddig elmondtam, abból láthatjuk, hogy a nagy
úttöréses forradalom, mindennek a felforgatása, átforgatása hová vezetett? Ha
mindez a Szentlélek műve lenne, ma Hollandia búcsújáró hely lenne és az
életszentség sugárzó oázisa.
Isten
anyja, Mária már száz éve figyelmeztetett erre, de a vezetők valahogy nem
akarták meghallani ezt a figyelmeztetést.
Az Egyház
templomai nem olyanok, mint egy Interspar, Lidl, Tesco, vagy Kaufland, hogyha
kevés a bevétel, akkor bezárjuk és máshol nyitunk egyet. Azok tesznek így, akik
csak béresek, akiknek nem számít a nyáj, akik nem tekintik a nyájat
sajátjuknak. Akiket nem érdekel, mi történik a nyájjal, hogy ki és mennyit
rabol el közülük – mert csak béresek!
Hová tűnt a
pásztorok hite? Már akkor, amikor először meglátszott, hogy fogy a nyáj: riadót
kellett volna fújni. Az Egyház, amely tényleg Krisztus egyháza, hogyan nézheti
ilyen gondatlanul már 50 éve, hogyan hal ki fokozatosan a nyáj? Miért hal ki?
Mert az, ami ma a világban történik, amit sok helyen hirdetnek, nem
evangelizáció, hanem de-evangelizáció. Mit lehet azoktól várni, akik a
pásztorok szerepében lépnek fel, de az Ellenséggel paktálnak, azt gondolva,
hogy a pokol úgyis üres, és a bűnösök lelke egyszerűen a halál után megszűnik
létezni? Nem lehet két úrnak szolgálni. Mit ér minden hatalom, cím, palota,
kongresszus és szinódus, amikor lassan elfogy az igaz hit és imádat Isten iránt
és a szeretet a halhatatlan lelkek iránt?
Sok
vezető-pásztor fog találkozni végtelen nagy sokasággal, és ez a találkozás soha
nem ér véget, a gyötrelem helyén, ahová ezeket a lelkeket jutatták. Ott sírás
lesz, és fogak csikorgatása.
Testvéreim!
Hol van tehát Krisztus egyháza? Ott, ahol változatlanul, romlatlanul 2000 éve
megvallják a krisztusi és apostoli hitet, az Igazságot, ahol istenfélő emberek
vannak, ahol a romlatlan igazságot hirdetik alkalmas és alkalmatlan időben,
ahol romlatlan az Istentisztelet, amely Istent tiszteli, és nem az embert. Ott
az Egyház, ahol szilárdan állnak Péter szikláján, ahol Egy, Szent, Katolikus és
Apostoli Anyaszentegyház van.
A világ
talán leggyorsabb papszentelési folyamata zajlott a napokban. Salvatore Mellone
nemrég még egyszerű szeminarista volt. Ami társainak évekbe telik, neki három
napba került: ennyi idő alatt hirtelen lektor, akolitus, diakónus, majd április
16-án pap lett. Nemsokára pedig halott lesz. A 38 éves, végstádiumban lévő
rákos beteg Salvatore története nem egyszerűen megható. Az életüket másokért
áldozók, Istennek szentelők fehér vértanúja ő, a papság szép felkiáltójele.
Mert mit jelent papnak lenni? Ezt mi, más hivatásban élők aligha tudhatjuk, nem
éljük át annak teljességében, csupán valamiféle képünk lehet róla. Ez a kép
gazdagodott most a halálos beteg, korombeli férfi történetével, akit súlyos
betegen, otthonában szenteltek pappá, miután élete során eddig is az egyházat
szolgálta. Ferenc pápa is beszélt vele, újmisés áldását kérte. Ez a gesztus
persze nem csupán az új papnak szól, hanem a világegyháznak, sőt, az egész
világnak. Éppen 100 éve született Kaszap István, akit ugyan nem szenteltek
pappá, de nagyon hasonló, ragyogó jelként áll előttünk. Mindössze 20 évet élt
közöttünk, amikor jezsuita szeminaristaként – a katolikus egyházfő is ennek a
rendnek a tagja – szintén súlyos betegség támadta meg. 80 évvel ezelőtt,
halálos ágyán így búcsúzott a körülötte állóktól: „Ne sírjatok, mennyei
születésnap ez! Odafönn találkozunk!” És mi hogyan távozunk majd? Miként
készülünk arra, amit egyikünk sem kerülhet el? Betöltjük-e a hivatásunkat,
végigvisszük-e a küldetésünket? Találkozunk-e majd odafönn? Érdekel ez
egyáltalán minket? Szerintem érdemes elgondolkodni a dolgon...
Krisztusban
szeretett testvéreim! Az Úr velünk van, nem szüntette meg ígéretét, és velünk
marad az idők végéig. De csak azokkal marad, akik vele maradnak, akik nem lelik
tetszésüket a sok eretnekségben és szakadásban, minimalizmusban, modernizmusban
és relativizmusban, hanem kitartanak mindvégig az Igazság, vagyis Jézus
Krisztus mellett. Krisztus Egyháza soha nem hal ki és nincs kiárusításban sem,
még ebben az extrém korban sem, mert a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Van Pásztora,
Jézus Krisztus, Aki a Szentlélek erejében biztonságosan vezeti, minden emberi
kitaláció, mutáció és attrakció nélkül. De bizony egyre kevesebben vannak azok,
akik készek magukat az ő Isteni vezetésére bízni, bár biztat minket: Ne félj,
te kisded nyáj, mert Atyámnak úgy tetszett, hogy nektek adja az országot. Ezért
bátran hallgassunk – a pásztor és a nyáj – Jézusra, az egyedüli és örök Jó
Pásztorra, aki zöldellő legelőre vezeti mindazokat, akik hallgatnak szavára!
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése