28. 05. 2017. Első szentáldozás ünnepe,
Jánok, 10.30
Kedves
gyerekek, kedves szülők, Krisztusban kedves testvérek. Nemsokára odalépünk
Isten oltárához, elkezdjük ünnepelni a Szentmise lényegi részét: az
áldozat liturgiáját. Ennek gyümölcse az Eukarisztia, más szóval az
Oltáriszentség, amelyet az Úr Jézus adott nekünk az utolsó vacsorán. Ekkor ő
átváltoztatta a kenyeret és a bort az ő valóságos testévé és
valóságos vérévé az ismert szavakkal: Ez az én testem, Ez az én vérem kelyhe.
Az
Úr Jézus a Tizenkét apostolra bízta, hogy ugyanezt cselekedjék egész az
idők végéig amikor így szólt: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Az
apostolok átruházták a szentmise végzésének hatalmát a püspökökre és
a papokra. Ma is csak érvényesen felszentelt pap tud létrehozni „igazi“
Oltáriszentséget: más közösségekben, akiknek nincs érvényes papi rendjük, az
csak közönséges kenyér és bor, amit magukhoz vesznek: a katolikus egyház
és a keleti egyházak Oltáriszentsége érvényes és valódi.
Az
Oltáriszentség tehát tényleg Krisztus valóságos teste és valóságos vére
a kenyér és a bor színében: ez az Élő Krisztus. Ha megnéznénk
mikroszkóppal egy egyszerű ostyának a darabját és egy darabkát az
Oltáriszentségből, Krisztus testéből: mind a kettő ugyanúgy néz ki
a mikroszkóp alatt, de az egyik csak egyszerű búzakenyér, a másik
viszont Jézus valóságos teste. Ehhez hit kell, hogy ezt felismerjük,
elfogadjuk.
Egyre
inkább kezd kiveszni ez a hit, még a templomba járó emberekből is, és
nem is tudják igazán, mi is az oltáriszentség, mi történik valójában az
oltáron. Ezért kell ezt gyakran ismételni. Az Oltáriszentségben az Úr Jézus
valóban jelen van, egészen és oszthatatlanul, minden részében az átváltoztatott
kenyérnek, és az átváltoztatott bor minden cseppjében benne van. Az
Eukarisztiát imádni kell, mert az az Élő Isten maga.
Imádatunkat
fejezi ki nagyon szépen az, hogy az elsőáldozók térdre borulnak, és
a nyelvükre fogadják Jézus valóságos testét a kenyér színe alatt. Bárcsak
egyre jobban elterjedene újra az egész világon a szentáldozásnak ez
a legjobb, legméltóbb formája: hogy térdre borulva és nyelvükre fogadnák
a hívek az Úr testét.
XVI.
Benedek pápa sokszor hansúlyozta az Oltáriszentség kötelező tiszteletét: ő maga
2008 Úrnapjától példát adott erre: a pápai misén azok a hívek, akik
a pápa mellett áldoztak, mind térdelve áldoztak és a nyelvükre
fogadták a Legszentebb Szentséget. Ferenc pápa nem áldoztatja
a híveket, csak az oltár mellett szolgáló segédkezőket, de ők is mind
térdelve szoktak áldozni.
A kenyér
színe alatt valóban az Úr van jelen, maga Jézus van jelen, megilleti őt
a mi hódolatunk, imádatunk.
Miért
is alapította Jézus az Oltáriszentséget? Hogy köztünk maradhasson egész
a világ végezetéig. Áldozócsütörtökön ünnepeltük az ő mennybemenetelét:
feltámadott megdicsőült teste testetől lelkestől a mennyei dicsőségben
van: de itt maradt közöttünk a kenyér és a bor színe alatt.
Nagypénteken
igazán feláldozta magát a kereszten: ez volt az egyetlen tökéletes
áldozat, amellyel kiengesztelte Istent az egész világ bűneiért: de ez az
áldozat vértelen módon megismétlődik minden egyes szentmisében: újra meg újra
megjelenítve az ő megváltói művét: szenvedését, halálát, feltámadását.
Nem
utolsó sorban az Oltáriszentség a mi úti eledelünk: Isten újszövetségi
népe épp ezáltal, a szentáldozásban nyer megerősítést földi vándorlása
folyamán az örök haza felé.
Az
Oltáriszentség, amit a neve is mutatja, az oltáron jön létre, ahol az Úr
Jézus értünk feláldozza magát vértelen módon, a kenyér és a bor színe
alatt. A szentmise megjeleníti Krisztus kereszt-áldozatát.
A kereszten Jézus igazán, véres módon, valóságosan szenvedett,
a szentmise áldozat folyamán is feláldozza magát értünk Isten Fia, de
vértelen módon, titokzatosan, a szentségi színek alatt.
JÉzus
azért is alapította az Oltáriszentséget, hogy azok, akik nem lehettek ott az ő
keresztje alatt Nagypénteken, ugyanazokban a kegyelmekben részesüljenek
a szentmisén való részvétel által, amelyeket ő szerzett nekünk
a kereszten.
Jézusnak
ez a keresztáldozata jelen van a világon mindenhol, ahol bemutatják
a Szentmisét, egész a világ végezetéig.
A szentmisének
két fő része van: az első az ige liturgiája, ahol az Úr maga szól hozzánk és
tanít minket, és a második részben pedig létrejön az ő áldozata, és saját
magát adja nekünk útra valóul, megerősítésképpen.
Az
Úr Jézus nem csak feláldozza magát értünk a szentmisében, de magunkhoz is
vehetjük őt, mint az örök élet kenyerét és az örök élet italát. Jézus akarja
hogy áldozzunk, hisz ő maga mondta: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem
isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek.
A Szentáldozásban
kapjuk a lehető legtöbb kegyelmet, amelyre szükségünk van, hogy az égbe
jussunk általa.
A szentáldozásra
fel kell készülni lélekben és testben is. Lélekben úgy készülünk, hogyha súlyos
bűnünk van, előtte meggyónunk. A bocsánatos bűnöket elég megbánni, és el
kell végezni az áldozás előtti imádságot is. Testileg úgy készülünk
a Szentáldozásra, hogy Szentségi böjtöt tartunk: egy órával áldozás előtt
nem eszünk és nem iszunk tiszta vízen kívül semmit. A szentáldozás után
lélekben mindig hálát kell adni az Úr Jézusnak a kapott kegyelmekért.
Kedves
gyerekek. Nemsokára megújítjátok a keresztségi fogadalmatokat, és miután
elimádkoztátok a hívek könyörgését, elhozzátok Isten elé az áldozati
adományokat, és elkezdődik a szentmise legfontosabb része: Isten maga száll
le az Oltárra: legyetek figyelmesek, hiszen ma maga Jézus jön el a ti
szívetekbe, életetekbe.
Szüleitek,
nagyszüleitek, keresztszüleitek ide vezettek titeket, hogy ti is részesüljetek
ma először a Szentáldozásban: kívánom nektek, hogy igazán be tudjátok
fogadni Jézust a ti kicsiny, tiszta szívetekbe, és hogy ezt a mai
szentáldozást még számtalan találkozás kövesse az élő Úr Jézussal, aki azt
mondotta: engedjétek hozzám a gyermekeket, mert ilyeneké az Isten országa.
Az
Úr Jézus már számtalanszor megmutatta a történelem folyamán, hogy ő
valóban jelen van az átválzotatott ostyában és borban. Lanciano-ban történt az
egyik legismertebb Eucharisztikus csoda: a kenyér igazi emberi szív
szövetté változott, a bor igaz embervérré: ez több mint 1200 éve történt,
és ezek a színek megvannak mind a mai napig.
Ugyan
úgy ismert az a csoda, amely 1905-ben történt Spanyolországban, amikor egy
városban a népmisszió alatt a redemptorista szerzetes atya bűnbánati
liturgiát tartott: kitették az Oltáriszentséget imádásra, és pap
a szószékről imádkozott a bűnök bocsánatáért. Ilyen bűnbánati
imádságot tartottak ezek a szerzetek mindig, amikor a népet gyóntatni
kezdték a misszó kezdetén. A templom tele volt sok sok néppel.
Egyszer csak a pap azt látta, hogy mind feláltak és a Főoltár felé
kezdtek tódulni. Amikor a pap ezt meglátta, rájuk szólt, hogy térdeljenek
le az ima alatt. Ekkor felkiáltott egy hétéves kisgyerek: Én is akarom látni
a kis gyermeket! Mi történt, hogy mindenki felállt és Főoltár felé
tolakodott? Azt látta mindenki, hogy a Főoltáron, ott ahol az
Oltáriszentség ki volt téve a Szentségmutatóban: egy leírhatatlan szépségű
gyermek áll ragyogó fehér ruhában, olyan 7-8 éves. A gyermek kinyújtotta
kezeit a nép felé, mintha a jelenlévőket meg akarná ölelni. Az
oldalán egy nagy sebet volt látni, és a Kis Jézus jobb kezével tartotta
ezt a sebet, mintha szerette volna visszatartani a kiömlő vért.
Amikor az emberek ezt látták, nagyon sokan a gyóntatószékekhez mentek és
beálltak a sorba. Majd illő módon megáldoztak. A misszió utolsó
napján a szentáldozást három órán keresztül osztották a népnek.
Kedves
gyerekek, kívánom nektek, hogy lelki szemeitekkel ti is fel tudjátok ismerni
Jézust, a kenyér és a bor színe alatt: amikor Úrfelmutatáskor
feltekintetek a szent Ostyára és a Szent Vérre, lélekben mindig így
szóljatok: én Uram, Én Istenem.
Adja
az Úr, hogy hűségesek legyetek őhozzá, kitartóan járva a keresztény élet
útját, amelyen ma egy nagy lépést tesztek előre.
Jézus
tegye teljessé a jót, amit elkezdett bennetek. Amen.
