Szent Ferenctől származik a mondat,
miszerint Isten arra hívott, hogy boldogok
legyünk, sőt: hogy daloljunk az örömtől – és mi annyira távol élünk Szent
Ferencnek ettől a megfogalmazásától. Sok panaszunk van, jogosan vagy jogtalanul
kritizálunk, fájlalunk dolgokat, kesergünk, bánkódunk – és hogy ezekben
mennyire nincs jelen Isten, az a kánai menyegzőről szóló evangéliumi
beszámolóban egészen fényesen elénk tárul.
Jézus a vizet borrá változtatta, hogy az
ember örömét, boldogságát, ünnepét éltesse, táplálja, megmentse. Mert Isten ott van jelen minden tiszta emberi örömben,
minden ártatlan boldogságban, a dalban, a vigasságban, az ünneplésben – és
távol van minden panaszos szomorkodástól, a kesergéstől, a
bizalmatlanságtól, az örömtelenségtől és minden sötéten és kilátástalannak
megélt emberi érzéstől. A vizet borrá változtatta, ez
volt Jézus első csodája a galileai Kánában, kinyilatkoztatta dicsőségét, és
tanítványai hittek benne –
ebben a Megváltóban hiszünk, aki boldogságra örömre hív meg bennünket.
Jézus első csodája, a víz borrá
változtatása egy előkép, az utolsó vacsorán a kenyeret a testévé, a bort a
vérévé változtatta, majd az apostolokra ruházta a hatalmat, hogy ezt
cselekedjék a világ végéig.
A velünk lévő Isten, az Emmanuel az
örömünk, a boldogságunk, a dalunk legvégső és legteljesebb oka. Szent Romuáld
szerint Isten az embert nem szenvedésre és
gyötrődésre teremtette, hanem hogy örüljön. Ez
az öröm azonban keresztény öröm kell, hogy legyen: a jó lelkiismeret öröme. Ennek belseje nem önmagunkban van, nem
az a boldogságunk forrása, hogy milyen jók vagyunk, vagy milyen remek dolgokat
tudunk megtenni, a lelkiismeretünk öröme az Isten szentsége, az Ő jelenléte az
életünkben, az Isten közelsége, az, hogy Istennel minden utunkon
találkozhatunk, Isten szeretete tölti be az életünket, a lelkünket – ez az
örömünk, boldogságunk, ami bennünket is személy szerint megváltoztat,
átváltoztat.
Mária szolgálóknak mondott szavai nemcsak
mély értelműek, hanem egészen élőek – nekünk szólnak: tegyetek meg
mindent, amit csak mond.
Ha a bibliai szolgákhoz hasonlóan csendben sikerül engedelmeskednünk és
megtenni mindent, amit csak Jézus mond, ha meg tudjuk tölteni életünk kőkorsóit
az ő tanításának életet adó vizével, akkor Jézus bennünket is átváltoztat, a
személyünket, szavainkat, gondolatainkat, tetteiket, belső rezdüléseinket,
kereszthordozásunkat megváltoztatja, átváltoztatja: tisztasággá, örömmé,
békévé, életszentséggé, csönddé, szeretetté, egyszóval Önmagává.
Simone Weil többször mondta, hogy ő
egyszerűen észreveszi, ha egy ember szívében ott él az Isten. Nem,
amikor az Istenről beszél, hanem amikor a földi dolgokról szól – észrevevődik hogy a szívében ott
él-e az isteni szeretet lángja. A mi szavainkból, leghétköznapibb beszédünkből
is kiderül, hogy ott él-e szívünkben az Isten, vagy sem. Ha van bennünk öröm,
ha van bennünk tisztaság, ha Ő önmagává változtatott bennünket, az érezhető.
Ahogyan a násznagy észrevette a bor és a bor közti különbséget, úgy van
különbség az ember és az átváltoztatott ember között.
