Homília 2017 dec 10 Adv. II. vasárnap, B év

10. XII. 2017 ADV. II. VAS, B év.Készítsétek az Úr útját! Kedves Testvérek! Már meggyújtottuk az adventi koszorún a második gyertyát is, jelezve, hogy egy héttel ismét közelebb kerültünk Karácsony ünnepéhez. Elmúlt egy hét és az idei rövid adventi idő miatt, igazából már csak két hét választ el bennünket az Úr születésének ünnepétől.Ahogy haladunk előre december napjaiban, úgy növekszik a zsongás, megtelnek a boltok, üzletek, egyre fogy az idő. A Karácsony nem a legdrágább ajándékról szól. Szemben a világ fényfüzéreivel, szebbnél szebb karácsonyfáival és szemben a plázák és üzletek népes vásárlóival, templomainkban dísztelenséggel, kopársággal, a bűnbánat színének visszafogottságával találkozunk. És miért? Mert mi annak az Istennek a születésére készülünk, aki az embereket jött megváltani, nem pedig az üzleteket kivásárolni.A világ adventi bolondokházának hang és zűrzavarában hangzik fel a mai evangélium szava: „Készítsétek el az Úr útját.” Vajon mi is kell egy ilyen útépítéshez? Három lényeges dolog: a tervező, az alapanyag és a cél.Szent Márk evangélista Izajás próféta imént felolvasott jövendölését a júdeai pusztában fellépő Keresztelő Szent János személyében látja beteljesülni. A Jordán folyónál Keresztelő Szent János lesz az, aki a bűnbánat keresztségét hirdeti és így készíti elő a népet Isten Országának közelségére, eljövetelére. Mit jelent az, hogy Keresztelő János a bűnbánat keresztségét hirdette? Mit jelent az, hogy a nép megvallotta bűneit és megkeresztelkedett a Jordánban? Ma gyakori vád éri Egyházunkat, sokszor templomba járó testvérek közül is, hogy állandóan a bűnről beszélünk. Sokan érezhetik azt, hogy a pap állandóan ostorozza a Testvéreket. Hogy ahelyett, hogy a békéről a szeretet méz-érzéséről szólnának a magnyugtató prédikációk, az atya tükör elé állít, szembesítésre készteti a Testvéreket. Éppen a mai világ karácsonyi őrületét látva azonban nekünk is meg kell látnunk, hogy bizony milyen sokszor eltévesztjük mi is, vasárnapi hívek, mindennapi templombajárók is az irányt, az utat.Visszamenni a helyes útra, felhagyni eddigi hibáinkkal, bűneinkkel persze mindig nehezebb. Persze, hogy kellemesebb, a fülnek édesebb a dicséret szava. Persze, hogy csengőbb még a papnak is, ha megmondják és megdicsérik a prédikálót: „Atya, milyen szépen beszélt!”. Szépen lehet, de vajon igazat is? Éppen a karácsonyi szentgyónásokon látjuk meg igazán, hogy a hívő katolikusok is mennyire a plázák, a világ gondolkodása szerint élnek. Ha dicséretre van szükségük, menjenek vagy szektákhoz, vagy politikai pártokhoz.De mi nem fogjuk a Testvérek sohasem megdicsérni azért, hogy hitüket csak felszínesen gyakorolják. Vagy dicsérjük meg a Testvéreket azért, hogy például: csak ünnepek előtt gyónnak? Vagy azért dicsérjük meg egymást, mert képmutatóan éljük a hitünket? Vagy netán azért simogassuk meg a Testvérek vállát, hogy elválnak, hogy veszekednek, hogy gyűlölködnek, hogy haragot tartanak, hogy sokszor a sárga földig isszák le magukat, hogy önzők, hogy képtelenek a nagylelkűségre, a segítségre? Ezért dicsérjük meg egymást???Amíg világ a világ, szükség van olyan a pusztában kiáltott szóra, aki meg tudja mutatni, meg tudja tervezni, újra tudja tervezni az Istenhez vezető utat. Jobban mondva, Isten útját az ember felé próbálja egyengetni. Ezért a bűnbánatra való felszólításban a jobbító szándék van jelen, az ostor nem haragból, hanem a türelmes szeretet édes szálaiból van fűzve.Keresztelő Jánoshoz azért vonult ki Júdea egész környéke és Jeruzsálem minden lakója, mert bűnbánatra felszólító ostorozó szavai mögött ott volt Keresztelő János hiteles élete. Imádkozzunk olyan papokért, akik hiteles életükkel mindig egyengetik az utat: Isten útját az emberhez és az ember útját az Istenhez.A második gondolatunk az alapanyag, amivel építeni, egyengetni tudjuk Isten útját felénk.     Olvassuk a mai evangéliumban, hogy Keresztelő János milyen keményen élt: „teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett.” Mintha idegen lenne ebben a világban. Keresztelő János szinte megbotránkoztató életvitelében értjük meg még jobban a múlt vasárnapon elhangzottakat, hogy túlságosan belenőttünk ebbe a világba, hogy túlságosan ezzel a földi élettel vagyunk csak elfoglalva. A teveszőr-ruha, a sáska és vadméz étek azonban felkiáltó jel számunkra: ne erre a földi életre rendezkedjünk be! Ha vallásosságunk kimerül a vasárnapi szentmisében, az évi egy felszínes gyónásban és áldozásban, ha hagyományból imádkozunk és böjtölünk, persze, hogy a világ fogyasztói rohanó és kapcsolatinak tönkretevő gondolkodása veszi át az irányítást életünkön.     Ezért Keresztelő Jánosra tekintve meg kell értünk, hogy Isten újtát előkészíteni felénk csakis úgy lehet, ha egyre inkább Istenből élünk, világban, de nem ebből a világból. Mi a legjobb aszfalt ezen az úton? Ha igyekszünk lemondani kényelmünkről. Nagy dolog, tudom.De Keresztelő János is ehetett volna nagyokat, hiszem emberek tömegei vonultak hozzá, Heródeshez hasonló palotában lakhatott volna, mindenben követhette volna korának divatját. Mégsem tette. Ki kell lépni komfortzónánkból, másképp nem építjük az Isten hozzánk vezető útját. Mi azonnal panaszkodunk, ha nem lenne befűtve télen a pad a templomban.Azonnal morgunk, ha valami nem tökéletes, ha valami nem ízlik, ha nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan elterveztük. Valljuk be őszintén, a kényelemre hajtunk, nyugati bérekre, nyugati életszínvonalra. Pedig csak el kell kezdeni és a hívő ember máris megtapasztalja, hogy ha a lemondás útján járva egy centi utat épít Isten számára, Isten máris megtoldja az kilométerek hosszú sorával. Mindegyikünk tudja, hogy hol vannak azok a lehetőségek, ahol lemondva kényelemszeretünkről utat tudunk építeni Isten számára szívünk felé. Keresztelő János tehát arra hív, hogy életünk végéig keményen dolgozni kell magunkon.És a harmadik pontunk nem más, mint a tervező által megmutatott és az áldozatok által megépített útnak a célja. Erre a célra mutat rá Keresztelő János, amikor kijelenti: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!”Mit jelentenek ezek a szavak? Hogy Karácsonyra való készülődésünkben sem szabad elfelejteni, hogy hitünkben nem rekedhetünk meg a gyerekek és a képes-biblai szintjén. Nem lehet infantilis a hitünk. Karácsonykor, ha követjük Keresztelő János útépítési tervezetét, nem a „kisjézuska” fog a szívünkben megszületni, nem a pásztorok, bárányok, jászol a lényeg.Krisztus, aki a Szentlélekkel keresztel minket, Ő akar megszületni az életedbe. Hogy betölthesse szíved vágyait, hogy megtanítson Téged igazságban szeretni, hogy a teljesebb élettel ajándékozzon meg és hogy elvezessen az örök életre. Minden ezt szolgálja, az Istennel való találkozást.Kedves Testvérek! Talán csodálkozunk, hogy Szent Márk nem az angyali üdvözlettel, nem a betlehemi éjszakával kezdi „Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumát”, hanem Keresztelő Szent Jánossal. Teszi ezt azért, mert Keresztelő Szent János élete kész Betlehem, ahová megérkezhet, megszülethet a világ Megváltója.Szívleljük meg mindig a bűnbánatra való felhívást, lépjünk ki kényelmünkből, mélyüljön és komolyodjon meg a hitünk, hogy az Úr az így elkészített és egyengetett úton minden nap megérkezhessen Betlehem-szívünkbe. Ámen.