Pásztorlevél 2017 dec. 3.

A Szlovák Püspökkari Konferencia pásztorlevele

advent első vasárnapja alkalmából a katolikus önazonosságról

Drága Testvérek!

Ma, advent első vasárnapján új egyházi év kezdődik. Advent idejét évente lelki előkészületnek tekintjük Jézus születésére. Advent lelki mélységét a Márk evangéliumából vett részlet jelzi, amelyben az Úr Jézus éberségre szólítja fel tanítványait. Azt mondja, hogy legyenek éberek, mert nem tudják, mikor tér vissza a ház ura. Az éberségre való felszólítás megtérésünkre szóló meghívás. Lelkiismeretünket hívja meg arra, hogy életünk minden pillanatában igyekezzünk az evangélium szerint, s nem a világ szerint élni. Lelki megtérésünk az Úrra való örömteli várakozással párosul. A korintusiakhoz írt levélből vett második olvasmányban Pál apostol emlékeztet bennünket arra, mit készített Isten azok számára, akik követik őt: benne gazdagok lettetek minden tanításban és ismeretben, és mindvégig megerősít minket, hogy feddhetetlenek legyünk mindvégig (vö. 1Kor 1, 5-8).

A II. vatikáni zsinat Egyházról szóló konstitúciójának szavai szerint: „Az Egyház közösségébe azok épülnek be teljesen, akik Krisztus Lelkének birtokában az Egyház egész berendezését és az üdvösség minden eszközét benne elfogadják, és látható közösségében – a hitvallás, a szentségek, az egyházkormányzat és az egyházi közösség kötelékeivel – kapcsolódnak Krisztushoz, aki Egyházát a pápa és a püspökök által kormányozza. Az viszont nem üdvözül, aki beépül ugyan az Egyházba, de nem tart ki a szeretetben, és így „teste szerint” az Egyház kebelében marad, „szíve szerint” azonban nem. Az Anyaszentegyház gyermekei azonban el ne felejtsék, hogy kiváltságos helyzetüket nem saját érdemeiknek, hanem Krisztus különös kegyelmének kell tulajdonítaniuk; s ha nem válaszolnak rá gondolattal, szóval és cselekedettel, nem csupán nem üdvözülnek, hanem szigorúbb ítélet alá is esnek” (LG 14). Az igyekezetet saját életünk és Krisztus Egyházában való tagságunk kegyelme között, amely kezdettől fogva katolikus, „katolikus önazonosságnak” nevezzük.

A társadalomnak van bizonyos elképzelése arról, hogyan kell egy katolikusnak viselkednie, mik a jellemzői és hogy a társadalomban mennyire tevékenykedik. Ez a kép az emberi tapasztalatokon alapul, néha azonban helytelen, eltorzult is lehet, sokszor a történelem befolyása alatt állhat. Katolikusok vagyunk és büszkék vagyunk hitünkre és az Egyházra. Ez nem azt jelenti, hogy nem lennénk tudatában emberi gyarlóságunknak, amelyek az Egyház életében a történelem folyamán jelen voltak. Úgyszintén ez a büszkeségünk nem azt jelenti, hogy lenéznénk a más meggyőződésű embereket. Mély meggyőződésünk azonban, hogy Egyházunkban leginkább látható az a közösség, amelyet maga Jézus hozott létre, amikor megbízta az apostolokat azzal, hogy menjenek, hirdessék az evangéliumot, tanítsák a népeket, és kereszteljék meg őket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.

A katolikus Egyház a mi otthonunk. Ez az a hely, ahová – mint a gyermekek a szülőkhöz – bármikor visszatérhetünk. Templomainkban az Oltáriszentségben az élő Krisztust találjuk, aki az apostoloknak megígérte, hogy velük marad a világ végéig. A szentségekben lelki erőt kapunk mindennapi életünkhöz, hogy Mesterünkhöz hűek maradjunk, és elegendő erőnk legyen leküzdeni azokat az akadályokat, amelyeket a mindennapi élet hoz magával. Minél mélyebben éljük meg az Úrral való közösséget, annál inkább hatja át életünket a katolikus hit. Minél gyakrabban járulunk a bűnbánat szentségéhez és tartunk bűnbánatot, annál könnyebben tudjuk megkülönböztetni a jót a rossztól.

Drága Testvérek! Az Istennel való személyes kapcsolat az emberi és a katolikus önazonosságunk alapja. A lelki élet és a külső vallási cselekedetek között szoros kapcsolat létezik. A katolikus ember számára természetes dolog a vasárnapi és ünnepnapi szentmiséken való részvétel és a szentgyónás. Amennyiben az ilyen ájtatosságokon nem vennénk részt vagy rendszeresen kihagynánk őket, komolyan fel kellene tennünk önmagunknak a kérdést, mennyire éljük meg és növeljük hitünket, és hogy az mennyire fontos nekünk. A vallás gyakorlása különösen fontos a gyerekek és az ifjúság nevelése esetében. Kedves szülők, megköszönjük nektek azt a vallási nevelést, amelyben részesítitek gyermekeiteket. Úgyszintén arra buzdítunk titeket, hogy nyitott szívvel szenteljetek családjaitokban időt az imának, és közösen látogassátok az istentiszteleteket. Benneteket, fiúk, lányok, kedves fiatalok, meghívunk arra, hogy legyen bátorságotok életeteket Krisztusra építeni. Legyen bátorságotok imádkozni, szentségekhez járulni és lelki életet élni. A katolikus Egyház a ti otthonotok. Mindig szívesen látunk itt benneteket. Egy napon majd ti lesztek azok, akik a családban a következő nemzedéknek fogjátok átadni az örömhírt.

A katolikus identitás a társadalmi életben is megjelenik. Olyan időket élünk, amikor az évszázadok alatt természetesnek tartott értékekért kell megküzdenünk. Hazánkra nagy kő nehezedik az abortusz törvény alakjában, amely sok szenvedést és lelki kárt okozott a hívők körében is. Hasonlóképpen küzdünk a férfi és a nő közötti házasság megvédéséért. A férfi és nő házasságából születik a család, amely rendkívüli értékű, és semmiféle más kapcsolat nem lehet vele egyenlő. Ez esetben azonban nem csupán jogi kérdésről van szó. Fontos, hogy döntéseinkkel igazoljuk, hogy mi ugyanígy gondolkodunk erről a dologról. Sok fiatal él együtt házasságkötés nélkül. Önazonosságunk egyik jele kéne hogy legyen, hogy tudunk döntéseket hozni, és nem menekülünk a felelősség elől. A családon belüli kapcsolatok nem albérlet, amelyet visszaadhatunk vagy kicserélhetünk. Amikor az emberek félnek az elkötelezettségtől, éppen a hívők feladata kimondani: „Számodra vagyok itt egészségben és boldogságban, betegségben és megpróbáltatásokban. Szeretni foglak életem minden napján!” Ne legyünk kicsinyhitűek: ne építsük a jövőnket homokra, „próbaházasságra”. Legyen bátorságunk hittel a szentség sziklájára építeni, mert erre támaszkodhatunk akkor, amikor az emberi gyengeség erőt akar venni rajtunk.

Ha feltesszük a kérdést, mi ellenkezik a katolikus önazonosságunkkal, azt kell mondanunk, hogy elsősorban a Jézus Krisztussal való kapcsolat elhanyagolása és az erkölcstelen élet. Ha az egyik oldalon részt veszünk a szentmiséken, ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy mint emberek valahol komolyan kudarcot vallottunk, a megtérés és a bűnbánat útjára kell lépnünk. Nem békélhetünk meg azzal a gondolattal, hogy életmódunkkal a hit közösségéről rossz példát mutatunk. Hasonlóképpen szól erről az igazságról Szent Pál is a korintusiakhoz írt első levelében. Ha szenved az egyik testrész, vele együtt szenved az egész test. A katolikus önazonossággal szemben áll a liberalizmus, amely relativizálja az alapvető emberi és természetes értékeket. Mi, katolikusok, nem helyeselhetjük az eutanáziát, a terhességről történő állítólagos döntésszabadságot, a nemek ideológiáját vagy a házasság fogalmának elferdítését. A katolikus önazonosságnak nem felel meg az a hazafiasság sem, amely a nemzetet minden más érték fölé emeli.  Tudatában vagyunk annak, hogy a különböző nemzetek, fajok és nyelvek együttélése nem egyszerű. Azonban mindnyájan Isten képmására lettünk teremtve, Krisztus
a keresztfán minden emberért meghalt. Semmiféleképpen nem sértegethetjük, nem alázhatjuk meg, és fizikailag nem támadhatjuk az embereket a bőrük színe, nemzetiségük vagy vallásuk miatt. A rasszizmus és az antiszemitizmus nem egyeztethető össze a katolikus vallással.

Minden katolikusnak, legyen akár választó, akár köztisztviselő, a közéletben úgy kell viselkednie, hogy magatartása összhangban legyen hitünkkel, és soha nem ellenkezhet vele. Ebből az ered, hogy a választások alkalmából soha nem támogathatjuk az olyan jelölteket, akiknek a nézetei szöges ellentétben állnak hitünkkel.

Kedves Testvéreink! Az Úr Jézus a mai evangéliumban éberségre szólít fel minket. Ezzel arra tanít minket, hogy tegyük elevenné lelki életünket, és tudatosítsuk annak fontosságát. Meghív bennünket az Úrral való mélyebb és örömtelibb közösségre. Minél komolyabban fogjuk élni lelki életünket, annál hitelesebbek lesznek annak külső jelei: a katolikus vallás következetesebben fog megmutatkozni a családban, a munkahelyen, és a közéletben. Köszönjük, hogy igyekeztek hűek maradni Istenhez minden olyan helyen, ahová az Isten vezetett el. Értékeljük, hogy a nehézségek közepette, amelyeknek leküzdésén naponta fáradoztok, az imában, az Isten Igéjében és az Eucharisztiában keresitek az erőforrást. Az előttünk álló adventi időszakba Nektek és szeretteiteknek a Fájdalmas Szűzanya közbenjárására sok kegyelmet kívánunk, hogy aztán kegyelmekben gazdag és békés karácsonyotok legyen, ami a boldog örökkévalóság előjele.

Szívből adjuk áldásunkat: Szlovákia püspökei

(A pásztorlevelet kérjük felolvasni advent 1. vasárnapján, 2017. december 3-án a homília helyett)