Hitvallás a szentségi házassággal kapcsolatos
változhatatlan igazságok mellett
változhatatlan igazságok mellett
forrás: katolikusvalasz.blog.hu
Köszönet a magyar fordításért a Katolikusválasznak.
Az Amoris Laetitia (2016) apostoli buzdítás közzététele után különféle püspökök helyi, regionális, és nemzeti szinteken alkalmazandó normatívákat adtak ki az "újraházasodott elváltaknak" nevezett hívek szentségi gyakorlatára vonatkozóan, akiket bár egy továbbra is élő házastárshoz érvényes szentségi házassági kötelék köt, mégis more uxorio tartós együttélésbe kezdtek egy olyan személlyel, aki nem a törvényes házastársuk.
Köszönet a magyar fordításért a Katolikusválasznak.
Az Amoris Laetitia (2016) apostoli buzdítás közzététele után különféle püspökök helyi, regionális, és nemzeti szinteken alkalmazandó normatívákat adtak ki az "újraházasodott elváltaknak" nevezett hívek szentségi gyakorlatára vonatkozóan, akiket bár egy továbbra is élő házastárshoz érvényes szentségi házassági kötelék köt, mégis more uxorio tartós együttélésbe kezdtek egy olyan személlyel, aki nem a törvényes házastársuk.
A nevezett szabályozások inter alia
biztosítják, hogy e "újraházasodott elváltaknak" nevezett személyek
egyedi esetekben részesülhetnek a Bűnbánat Szentségében és az
Oltáriszentségben, miközben továbbra is megrögzötten és szándékosan folytatják
a more uxorio együttélést azzal a személlyel, aki nem a törvényes
házastársuk. Ezek a lelkipásztori normatívák jóváhagyást kaptak különféle
hierarchiabeli tekintélyektől. E normatívák közül egyesek jóváhagyást kaptak
még az Egyház legfőbb tekintélyétől is.
Ezeknek az egyházilag jóváhagyott lelkipásztori
normatíváknak az elterjedése jelentős és folyamatosan növekvő zavart okoztak a
hívek és a papság között, olyan zavart, ami az Egyház életének központi
megnyilvánulásait érinti, úgy mint a szentségi házasságot és családot, a családi
egyházat, és a Legszentebb Eucharisztia szentségét.
Az Egyház tanítása szerint csakis a szentségi
házassági kötelék alkot családi egyházat (lásd II. Vatikáni Zsinat, Lumen
Gentium, 11). Az úgynevezett "újraházasodott elvált" hívek
Oltáriszentséghez engedése, amely szentség a legmagasabb kifejezője Krisztus
egységének az Ő Menyasszonyával, az Egyházzal, a gyakorlatban a válás
jóváhagyásának vagy törvényesítésének egy módját jelenti, és ebben az
értelemben a válás egyfajta bevezetését az Egyház életébe.
Az említett lelkipásztori normatívák a
gyakorlatban és idővel eszközöknek bizonyultak "a válás járványának"
terjesztésére (a kifejezést a II. Vatikáni Zsinat használta, lásd Gaudium
et Spes, 47). A kérdés "a válás járványának" terjesztése még
az Egyház életén belül is, amikor pedig az Egyháznak, a Krisztus tanításához
való feltétlenül hűsége miatt védőbástyának, és az ellentmondás
félreérthetetlen jelének kellene lennie a válás járványával szemben, ami minden
nappal egyre féktelenebb a polgári társadalomban.
Egyértelműen és bármi kivétel elismerése nélkül a
Mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus ünnepélyesen megerősítette Isten akaratát
a válás abszolút tilalmára vonatkozóan. A házassági kötelék szentségének
megsértésére adott jóváhagyás vagy legitimáció, még ha az közvetve, az említett
új szentségi gyakorlaton keresztül történik is, súlyosan ellentmond Isten kifejezett
akaratának és parancsolatának. Ez a gyakorlat ezért az Egyház kétezer éves
szentségi gyakorlatának lényeges megváltoztatását jelenti. Ezen felül, egy
lényegesen megváltoztatott gyakorlat végül a vonatkozó tanítás
megváltoztatásához is fog vezetni.
Az Egyház állandó Tanítóhivatala, az apostolok
tanításától kezdve és valamennyi pápáén át megőrizte és hűen továbbadta mind a
tanításban (az elméletben), mind a szentségi gyakorlatban (a gyakorlatban)
egyértelmű módon, a kétség bármi árnyéka nélkül és mindig ugyanabban az
értelemben és ugyanabban a jelentésben (eodem sensu eademque sententia)
Krisztus kristálytiszta tanítását a házasság felbonthatatlanságáról.
Az isteni alapítású természete miatt a szentségi
gyakorlat sohasem mondhat ellent Isten kinyilatkoztatott szavának, és az Egyház
a törvényesített és elhált házasság abszolút felbonthatatlanságába vetett
hitének. "A szentségek a hitet nemcsak föltételezik, de szavakkal és
anyagi valósággal táplálják, erősítik és ki is fejezik; ezért 'a hit
szentségeinek' mondhatók." (II. Vatikáni Zsinat, Sacrosanctum
Concilium, 59). "Még a legfőbb egyházi tekintély sem
változtathatja a liturgiát tetszése szerint, hanem csak hívő engedelmességgel
és a liturgia misztériuma iránti vallásos tisztelettel." (A
Katolikus Egyház Katekizmusa, 1125.)
A katolikus hit a természeténél fogva kizárja a
formális ellentmondást egyfelől a vallott hit, másfelől a szentségi élet és
gyakorlat között. Ilyen módon megérthetjük a Tanítóhivatal következő
megerősítését is: "A vallott hit és a mindennapi élet közötti,
sokaknál tapasztalható hasadást korunk súlyos tévedései közé kell
számítani." (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium
et Spes, 43), és "Éppen ezért az Egyház konkrét
pedagógiájának mindig kapcsolódnia kell a tanításhoz, s tőle sohasem szakítható
el." (II. János Pál, Familiaris
Consortio apostoli buzdítás, 33).
A házassággal és az Oltáriszentséggel kapcsolatos
tanítás és gyakorlat létfontosságú voltát tekintve az Egyháznak kötelessége
egyazon hangon szólni ezekről. A házasság felbonthatatlanságával kapcsolatos
lelkipásztori normák ezért nem mondhatnak ellent egymásnak egyik és másik
egyházmegye között, egyik és másik ország között. Az apostolok kora óta az
Egyház megtartotta azt az elvet, amelyről Lyoni Szent Iréneusz tanúskodik: "Az
Egyház, szerte a világon elterjedve a föld széléig, a hitet az apostoloktól és
tanítványaiktól örökölve, gonddal megőrzi ezt a tanítást és hitet, és mintha
egyetlen házban lakozna, egyazon módon hisz, mintha csak egy lelke és csak egy
szíve lenne, és egy hangon hirdeti, tanítja, és adja tovább a hit igazságát,
mintha csak egy szája lenne." (Adversus haereses I, 10, 2).
Aquinói Szent Tamás az Egyház életének ugyanezt az évszázados elvét adja tovább
nekünk: "Egy és ugyanaz a hite az ősöknek és a maiaknak, máskülönben
nem volna egy és ugyanaz az Egyház." (Questiones Disputatae de
Veritate, q. 14, a. 12c).
A következő figyelmeztetés II. János Pál pápától
továbbra is aktuális és érvényes: "A zűrzavar, amely sok hívő
lelkiismeretében támad a teológia különböző véleményei és tanai által, a
prédikáció, a hitoktatás és a lelkivezetés miatt, amely a keresztény erkölcs
nyomós és kényes problémáit lenne hivatva megoldani, oda vezet, hogy a valódi
bűntudat csökken, sőt majdnem kialszik." (Reconciliatio
et Paenitenia apostoli buzdítás, 18).
Az egyházi tanítóhivatal következő
kijelentéseinek értelme teljességgel alkalmazható a törvényesített és elhált
házasság abszolút felbonthatatlanságával kapcsolatos tanításra és szentségi
gyakorlatra:
- "Mivel Krisztus Egyháza éber őrző és a
rábízott dogmák védelmezője, Ő soha nem változtat meg semmit, soha nem hagy el
semmit, soha nem ad hozzájuk semmit, hanem minden igyekezetével hithűen és
bölcsen kezeli az ősi tanításokat, amelyekben az Atyák hite átadásra került.
Igyekszik olyan módon megvizsgálni és elmagyarázni őket, amivel a mennyei
tanítás ősi dogmái nyilvánvalókká és világosakká tehetők, megtartva azonban
azok teljes, csorbítatlan és megfelelő természetét, és csak a saját nemüknek
megfelelően növekedve bennük - vagyis ugyanazon dogmában, ugyanazon értelemben,
és ugyanazon jelentésben." (IX. Piusz, Ineffabilis Deus
dogmatikus bulla)
- "Maga az igazság lényege szerint az
Egyháznak Isten és ember előtti kötelessége hirdetnie és megalkuvás nélkül
tanítania, ahogy Krisztus kinyilatkoztatta azt, és nincs az időknek az a
körülménye, ami csökkenthetné ennek a kötelezettségnek a szigorúságát. Ez köt a
lelkiismeretében minden papot, akire a hívek tanításának, megintésének, és
vezetésének gondját bízták." (XII. Piusz, Előadás a világi papoknak
és nagyböjti prédikátoroknak, 1949. március 23.).
- "Az Egyház nem historizálja és nem
relativizálja a profán kultúra metamorfózisai szerint az Egyház természetét,
vagyis mindig egyenlő és hű önmagával, amilyennek Krisztus akarta, és amilyenné
a hiteles hagyomány tökéletesítette Őt." (VI. Pál, homília, 1965.
október 28.).
- "A lelkek iránti szeretet kiemelkedő
formája: semmit el nem hagyni Krisztus üdvözítő tanításából" (VI.
Pál, Humanae
Vitae enciklika, 29).
- "a házastársakat kínzó nehézségeket
úgy oldják meg, hogy az igazság ép és hamisítatlan maradjon." (II.
János Pál, Familiaris Consortio apostoli buzdítás, 33).
- "[Az isteni erkölcsi] törvénynek
az Egyház se nem szerzője, se nem bírája. Krisztus igazsága iránti
engedelmességgel – kinek képmását látja az emberi személy méltóságában –
értelmezi azt az erkölcsi törvényt, amelyet minden jóakaratú emberrel közöl,
amikor nem hallgatja el az ember kötelezettségét, mely arra szólítja őt, hogy
meneküljön a középszerű megoldásoktól és törekedjék a tökéletességre."
(II. János Pál, Familiaris Consortio apostoli buzdítás, 33).
- "A másik alapelv: az igazság és az
összhang, mely alapján az Egyház a jót nem mondhatja rossznak és a rosszat
jónak. Az Egyház – mindkét alapelvet szem előtt tartva – azoknak a fiainak és
leányainak, kik ilyen helyzetben vannak, csak annyit mondhat, hogy, míg a
megkívánt követelményeknek nem tudnak eleget tenni, próbáljanak más úton – nem
a bűnbánat szentsége és az Oltáriszentség útján – közeledni az irgalmas
Istenhez." (II. János Pál, Reconciliatio
et Paenitenia apostoli buzdítás, 34).
- "Az Egyház következetessége a
változhatatlan és egyetemes erkölcsi normák védelmében egyáltalán nem
elítélendő. Az ember igaz szabadságának szolgálatában áll: mivel nincs
szabadság az igazságon kívül vagy az igazság ellenére" (II. János
Pál, Veritatis
Splendor enciklika, 96).
- "A bensőleg rosszat tiltó erkölcsi
törvények előtt nincsenek kiváltságok és kivételek senki számára. Legyen valaki
a világ ura, vagy az utolsó „nyomorult” a földön, nincs különbség: az erkölcsi
követelmények előtt valamennyien teljesen egyenlőek vagyunk." (II.
János Pál, Veritatis Splendor enciklika, 96).
- "Annak kötelessége, hogy újból
kimondjuk az Oltáriszentséghez engedés lehetetlenségét, szükséges a hiteles
lelkipásztori gondozáshoz, valamint ezeknek a híveknek és az Egyház egészének a
jólétével való törődés miatt, mivel jelzi a szükséges feltételeit a megtérés
teljességének, amire az Úr mindig mindenkit hív." (Törvényszövegek
Pápai Tanácsa, Nyilatkozat az elváltak és újraházasodottak szentáldozáshoz engedhetőségéről,
2000. június 24., n. 5).
Mint katolikus püspökök, akiknek - a II. Vatikáni
Zsinat tanításai szerint - védelmezniük kell az Egyház hitének és közös
gyakorlatának egységességét, valamint gondoskodniuk kell arról, hogy a teljes
igazság fénye minden ember számára felragyogjon (lásd Lumen
Gentium, 23), a lelkiismeretünkben arra kényszerülünk, hogy a
jelenlegi fékevesztett zűrzavarra tekintettel megvalljuk a változhatatlan
igazságot és az ugyanígy változhatatlan szentségi gyakorlatot a házasság
felbonthatatlanságáról, az Egyház Tanítóhivatalának kétezer éves és változatlan
tanítása szerint. Ennek szellemében megismételjük, hogy
- A szexuális kapcsolat olyan emberek között,
akik nincsenek egymással érvényes házassági kötelékben - ahogy ez megtörténik
az úgynevezett "újraházasodott elváltak" esetében -, mindig
ellentétes Isten akaratával, és halálos bűnt valósít meg Istennel szemben.
- Semmilyen körülmény vagy esetlegesség, még a
lehetséges felróhatatlanság vagy mérsékelt bűnösség sem tehet ilyen szexuális
kapcsolatokat pozitív erkölcsi valóságokká és Istennek tetszőkké. Ugyanez
vonatkozik Isten Tízparancsolatának más negatív szabályaira is. Mivel "vannak
olyan cselekedetek, melyek önmagukban, objektíven, tárgyuk miatt a
körülményektől függetlenül mindig súlyosak" (II. János Pál, Reconciliatio
et Paenitenia apostoli buzdítás, 17).
- Az Egyház nem birtokolja a tévedhetetlenség
karizmáját a hívő közösség valamely tagja belső kegyelmi állapotának
megítéléséhez (lásd Trentói Zsinat, 24. határozat, 1. fejezet). Az úgynevezett
"újraházasodott elváltak" Oltáriszentséghez engedésének tilalma ezért
nem az Isten előtti kegyelmi állapotukra, hanem az állapotuk látható,
nyilvános, és objektív jellegére nézve jelent ítéletet. A szentségek és maga az
Egyház látható természete miatt a szentségek vétele szükségszerűen függ a hívek
vonatkozó látható és objektív állapotától.
- Erkölcsileg nem megengedhető más bűnök
állítólagos elkerüléséért szexuális kapcsolatba kerülni olyan személlyel, aki
nem az illető törvényes házastársa. Isten Igéje ugyanis arra tanít minket, hogy
nem jogos "rosszat tenni, hogy jó származzék belőle" (Róm
3,8).
- Az ilyen személyek szentáldozásban részesítése
csak akkor megengedhető, ha Isten kegyelmének, valamint türelmes és egyéni
lelkipásztori kísérésnek a segítségével őszinte elhatározást tesznek, hogy a
továbbiakban felhagynak az ilyen szexuális érintkezések szokásával, és kerülik a
megbotránkoztatást. Ez az a mód, ahogyan az igazi megkülönböztetés és a
hiteles lelkipásztori kísérés mindig is kifejezésre került az Egyházban.
- Azok a személyek, akik rendszeres házasságon
kívüli szexuális érintkezést folytatnak, a törvényes házastársukhoz fűződő
kapcsolatuk miatt az életmódjukkal sértik a szentségi házassági kötelékük
felbonthatatlanságát. Emiatt ők nem képesek "lélekben és
igazságban" (lásd Jn 4,23) résztvenni Krisztus eucharisztikus
mennyegzői vacsoráján, figyelembe véve egyúttal a szentáldozás rítusának
szavait is: "Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzői
lakomájára!" (Jel 19, 9).
- Isten az Ő Tízparancsolatában és a válás nyílt
és abszolút tiltásában kifejezett akaratának teljesítése valósítja meg az
emberek valódi lelki javát itt a földön, és vezeti el őket a szeretet valódi
örömére az örök élet megváltásában.
Mint lelkipásztori hivatalt betöltő püspökök,
akik a katolikus és apostoli hitet hirdetik ("cultores catholicae et
apostolicae fidei," lásd Missale Romanum, Canon Romanus),
tudatában vagyunk ennek a súlyos felelősségnek és a hívekkel szembeni
kötelességünknek, akik tőlünk az igazság, és az Egyháznak a házasság
felbonthatatlanságával kapcsolatos változhatatlan gyakorlatának nyilvános és
egyértelmű kimondását várják. Ebből az okból kifolyólag nem maradhatunk
csendben.
Ezért megerősítjük, Keresztelő Szent János,
Fisher Szent János, Morus Szent Tamás, Boldog Laura Vicuña, és a házasság
felbonthatatlanságának számos ismert és ismeretlen hitvallójának és mártírjának
szellemében, hogy:
Nem megengedett (non
licet) igazolni, jóváhagyni, vagy törvényesíteni akár
közvetlenül, akár közvetve válást és házasságon kívüli tartós szexuális
kapcsolatot az "elváltak és újraházasodottak" szentáldozáshoz
engedésének szentségi gyakorlatán keresztül, amely olyan gyakorlat, ami idegen
a katolikus és apostoli hit teljes Hagyományától.
Ezt a nyilvános hitvallást téve a lelkiismeretünk
és Isten előtt, aki majd minket megítél, őszinte meggyőződésünk, hogy a
szeretet szolgálatát végezzük az igazságban napjaink Egyháza és a pápa, Szent
Péter utódja és Krisztus földi helytartója felé.
Kelt 2017. december 31-én, a Szent Család
ünnepén, a Szűzanya fatimai jelenéseinek centenáriumi évében.
+ Tomasz Peta, az asztanai Szent
Mária érsekség főérseke
+ Jan Pawel Lenga, Karangi érsek
püspöke
+ Athanasius Schneider, az asztanai
Szent Mária érsekség segédpüspöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése