Közlemény
2014 július 1.én a kassai érsek, Bernard Bober
Jánokra helyezett. Azóta már eltelik négy hónap híján négy év.
Ez alatt a négy év alatt sok mindent átéltünk
közösen, volt sok szép pillanat, öröm, volt bánat és fájdalom, amikor
közösségünk tagjaitól búcsúztunk, és volt sok-sok hétköznap, amikor nem történt
semmi, csak mindenki tette a maga dolgát.
Ez alatt a négy év alatt sok helyen megfordultam,
több mint 100 000 km-t utazva.
2014 augusztusában jártam először Vyssí Brod ciszterci
apátságábáan, Csehországban, már ekkor megmozdult bennem valami: egy belső
hang, neked is így kellene élned, mint ezek a szerzetesek itt.
Aztán hazautaztam, és minden folytatódott, de ez
a belső mocorgás, nyugtalanság ott volt.
Aztán évről évre újra meg újra felkerestem Vyssi Brodot,
de akár a Szampori bencés kolostort, a legutóbbi időben pedig
a Farnborough-i bencés apátságot, mindvégig keresve a választ
egyetlen kérdésre: mit akar tőlem Isten?
Miért ez a válasz keresés? Mert úgy érzem már hosszú
ideje óta, hogy plébániát vezetni, egyházmegyés papnak lenni nem egészen az én
feladatom. Isten mindenkit meghív valamire, mindenkire rábíz valamit, de
senkitől nem kér nem vár el lehetetlent.
Mindvégig igyekeztem legjobb tudásom szerint vezetni
a rámbízott közösségeket, akár Kenyhecen, akár itt Jánokon, de úgy érzem,
hogy Isten mást vár tőlem: hogy még tökéletesebben neki szenteljem az életem:
közösségben, szerzetes rendben.
Nem tudom úgy ellátni a plébánosi teendőket, ahogy
szeretném és ahogy mások elvárnák tőlem:
Ez alatt azt is értem, hogy számomra egyre nehezebb
napokat, heteket egyedül tölteni, magányosan, várva, hogy végre történjen
valami.
Szeretném ezért ezt a helyet átengedni más
valakinek, akit a püspök ide helyez majd.
Ezért múlt év októberében kérvényeztem a kassai
érsektől, hogy 2018 július 1.től engedjen el bencés rendbe, szerzetes életet
élni, majd írásban jelentkeztem is a Farnboroughi apátságba. Az apát úr
válaszlevelében megerősítette, amit már szóban kifejezett, hogy csatlakozhatom
a közösségükhöz.
A kassai érsek válaszlevele 2018 január elején
érkezett, melyben írásban adta, hogy 2018 július 1.től csatlakozhatom
a bencésekhez.
Az Egyházjogi törvénykönyv leírja, hogy az egyházmegyés
pap ha szerzetes pap szeretne lenni, a püspöknek el kell őt engedni
kolostorba, mert a szerzetesi életforma szigorúbb, mint az egyházmegyés
papság.
Utódom kinevezéséről Húsvét után gondoskodik
a kassai érsek.
Isten hívó hangjára figyelve, saját akaratom megegyezik
Isten akaratával, szabadon döntöttem így, hogy plébániai munka helyett
szerzetesi közösségben szeretném megélni keresztényi és papi hivatásomat.
A bencés rend mottója: Krisztus ügyének elébe semmit
ne tégy: eddig is erre törekedtem, de ezen túl még inkább szeretném ezt megélni
nap mint nap, a szerzetes testvérek közösségében.
E döntésem mögött nem kell semmi más okot keresni: ha
szent meggyőződésem volna, hogy nekem mindhalálig egyházmegyés papnak kell
lennem, akkor maradtam volna a Kassai Főegyházmegyében, akár Jánokon korlátlan
ideig is, de erről én egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy ezt kellene
tennem.
Úton vagyunk: úgy a pap, mint a hívek: az örök
élet felé, az örök üdvösség felé vezető úton járunk: nekem nem tulajdonom sem
maga a plébánia jogi személye, sem maga a plébánia hivatal, ezt csak
rám bízták, mint intézőre, hogy amíg én felelek érte, hűséges legyek, ennek
igyekeztem eleget tenni, és ugyan úgy én sem vagyok sem a püspök sem
a hívek tulajdona, egyedül Istené vagyok, és a püspök megbízása által
szolgálok itt vagy ott, ahová állítanak engem.
A szerzetes rendbe is a püspök jóváhagyásával
és engedélyével távozom: kérem a kedves híveket, hogy imádkozzanak értem,
hogy megtaláljam a helyem, ahol igazán boldog lehetek, és imádkozzanak
a következő lelkiatyáért is, akit ide küld majd az érsek, hogy jó pásztora
legyen Isten népének, és a nép továbbra is az üdvösség felé vezető, helyes
úton tudjon járni.
Takács Dénes, plébániai kormányzó, Jánok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése