4. III. 2018 NAGYB. III. VAS., B ÉV
Krisztusban szeretett testvéreim!
A jeruzsálemi
templomot nemcsak a választott nép szerette -, volt rá nagyon büszke -, hanem
az ókori világ csodái közé számított, és azt mondhatjuk, hogy joggal. Páratlan
fekvése, nagy kiterjedése, udvarai, falai, oszlopcsarnokai mind arról
beszéltek, hogy hatalmas úrnak építették. Isten jelenléte úgy jelent meg benne,
hogy teológiailag mégsem volt bálványimádás, hiszen a „szentek szentjében”, az
első templomban a frigyláda és néhány üdvtörténeti emlék volt csak, Jézus
korában pedig már üresen állt. Az oda érkezők nem szobrot imádtak, hanem a
láthatatlan, egyetlen, mindenható Istent. Miért voltak mégis a próféták gyakran
a jeruzsálemi templom ellen, miért kritizálták a benne folyó kultuszt, miért
jelenik meg e távolságtartás Jézusnál is? Mert a templom – mint korábban a
csatába vitt frigyláda is – hamis biztonságot sugallt: Isten ilyen kiváló módon
jelen van köztünk, akkor ez már elég, megvéd külső ellenségtől, és az ott folyó
rituális dicsőítés megadja azt a tiszteletet, ami „jár” Istennek. Ehhez árultak
áldozati állatokat az egyik nyilvános udvarban és váltottak pénzt, hogy
mindenki a templom hivatalos pénzével fizethesse be a templomadót. Minden jól
üzemelt. Vagy mégsem? Isten nem falakat akart látni, nem jól működő
intézményeket tudni népe körében. Jézus „testének templomáról beszél” az
evangéliumban. Amit lerontanak és újraépül. Az egyház pedig a mai vasárnapon
felolvastatja a tízparancs kihirdetését is. Nem csak, vagy nem elsősorban erkölcsi
előírásai miatt. Sokkal inkább a hozzáállást tanítja: Isten ott van jelen, ahol
döntök, és Isten útmutatása szerint rendezem az életemet, a nagy dolgokban
ugyanúgy, mint a részletekben. Családi életemben, az élethez való
hozzáállásomban, a munka világában, a pénzügyi tisztesség terén, a böjti
lemondásaimban, az Istennel töltött imaidő odaszentelésében, és így tovább.
Amikor odafigyelek Istenre, hogy vezetni tudjon előre, a vele való
kapcsolatban. Nálunk lakik-e a Jóisten? Szeretnénk, és olyan szép látni, amikor
egy közösség fontosnak tartja Isten házát, a templomot, és sokat tesz érte.
Amikor hívek, önkormányzat, állami források segítségével építenek, megújítanak.
De vajon ott lakik-e Isten? Nem verné-e ki Jézus a kezünkből a pályázatokat,
terveket, és küldene el befelé és kifelé? Befelé: az Istennel való valódi, mély
kapcsolatba, és kifelé: túl a falakon, túl a biztonságot jelentő formákon, a
másik ember felé. Az íróasztal fiókjában szép rendben hófehér papírok
sorakoztak, mellette pedig tinta, toll. Egy napon az egyik papírlapot kivették
a többi közül. Büszke volt, hogy felkerült az asztalra, de jaj, a tollal
összepiszkították szép fehérségét, jelek kerültek rá. Még nagyobb volt a
felháborodása, amikor sima felülete több helyen megtört, mert összehajtották,
és egy szűk borítékba tolták. Aztán egy másik asztalra került, ahol örömmel
forgatták, sokszor kézbe vették. Sokáig lakott az új íróasztalfiókban, látta,
amint néhány évente nagy rendrakás készült, és sok papírt kidobtak. De őt
mindig gondosan visszatették a borítékba, és megőrizték. Már sárgult papír
volt, mikor megtudta, miért is olyan értékes. Nem a szép sima felülete, jó
tapintása, illata, tisztasága miatt, hanem a korábban sérelmezett jelek tették
őt értékessé: mert szerelmes levelet írtak rá, és lett különlegessé, élő
kapcsolat hordozójává. Krisztusban szeretett testvéreim! Szép templomaink,
biztos intézményes kereteink, keresztény életünk külső templomai: legyünk
hordozói az életnek, tanúi, hirdetői a kapcsolatnak Isten és ember között! Ez
legyen a következő hétre szóló feladatunk. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése