2018 IV. 2 Húsvéthétfő.
Krisztusban szeretett testvérek!
Feltámadt Krisztus! - Valóban feltámadt! - Valljuk ezt az egész
keresztény világgal együtt a kezdetektől napjainkig.
Az utóbbi három században foglalkoztatja a liberális tudósokat,
hogy vajon egyszer megtalálják e a régészek Jézus csontjait. Időről időre
próbálnak újabb szenzációt kelteni, hogy találtak egy sírt vagy csontokat a
Szentföldön, amelyről mindig bebizonyosodik, hogy azok nem Isten Fiának, Jézus
Krisztusnak a csontjai, maradványai.
A Szentírás egyértelműen beszámol arról, hogy Jézus él,
feltámadt a halálból.
Lehet, hogy már mi is feltettük a kérdéseket, hogy van e
feltámadás? Létezik e örök élet, Van bűnbocsánat? Vajon Isten előtt állunk e az
utolsó napon, hogy megítéljen minket?
Ki terjeszti az igaz hírt? Az asszonyok és a Jézus sírját őrző
katonák ugyanazt látták: „...nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a
mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.“ E két csoport mégis
két, egymásnak szögesen ellentmondó hírt kezdett terjeszteni, két igen különböző
hatással. Nem mindegy, hogy a sír azért üres, mert Jézus feltámadt a halálból,
vagy pedig azért, mert tanítványai ellopták a testét. A legkülönbözőbb hírek
léteznek egymás mellett - és egyáltalán nem mindegy, hogy mit fogadunk el, és
mit adunk tovább. Ugyanakkor nagyon nehéz eligazodnunk a hírek, a temérdek
információ világában. Kinek higgyünk ma? Azoknak, akik azt állítják, hogy Jézus
feltámadt, vagy azoknak, akik az ellenkezőjéről vannak meggyőződve? Ki mond
igazat? Két hír áll ma előttünk: az örömhír, hogy Jézus Krisztus feltámadt a
halálból! A rossz hír, a hazug hír, hogy tanítványai lopták el testét, ezért
volt üres a sír azon a reggelen. Az asszonyok a feltámadást hirdették, a
komoly, úgymond megbízható katonák pedig a test ellopását.
A feltámadott Jézus 11 apostolát bízta meg az evangélium -
keresztrefeszítésének és feltámadásának jó híre - hirdetésével.
Krisztus örömhíre gyakran az egyszerű emberek között terjedt,
itt-ott megtért egy-egy jelentősebb ember is, majd egyre nagyobb teret nyert a
Krisztus-hit.
A mai helyzet nagyon hasonló a keresztény egyház élete első
századaihoz. A politikai hatalom, a gazdasági hatalom, a kultúra tekintélyes
része nem hogy nem vallja, hogy Jézus él, hanem gyakran félreteszi, ill.
tagadja ezt. Általában nem közvetlen módon, hanem azzal, hogy Isten akaratával
ellentétes célokat, értékeket fogalmaz meg és ad elénk. A társadalomban egyre
csökken azok száma, akik azt mondják: Feltámadt Krisztus! - Valóban feltámadt!
De nemcsak számra, hanem gazdagságra, politikai hatalomra, kultúrális
befolyásra nézve is kisebbségben vagyunk. Ez a kisebbség vallja, hogy Jézus Krisztus
feltámadt és övé minden hatalom. A többiek életvitelükkel, látható sikereikkel,
a média jó részének támogatásával arról beszélnek, hogy nincs se Isten, se
feltámadás.
Mi vajon melyiknek hiszünk? Melyik van ránk erősebb hatással?
Egy könyv, a Biblia, valamint egy közösség, az Egyház bizonyságtétele, vagy
könyvek, ideológiák, filozófiák, alternatív hitek, különféle szekták és
életstílusok tömege?
Az asszonyok a jó hírt nagy örömmel és izgatottsággal (futva) adták
tovább a tanítványoknak.
Fontos, hogy az örömhírt mi se szégyeljünk tovább adni.
Fontos még talán azt megemlíteni, hogy főleg a gonosznak, a
Sátánnak az érdeke, hogy minél kevesebben higgyenek Jézusban, az ő
feltámadásában, abban, hogy meg vagyunk váltva, és hogy Jézus a Golgotán
egyszer s mindenkorra legyőzte az örödögöt. Nekünk már csak az egyses kisebb csatákat
kell megvívnunk. A győzelem már Nagypénteken és Húsvét hajnalán eldőlt. Jézus
győzött.
Valljuk meg, ne csak Húsvétkor: Feltámadt Krisztus! - Valóban
feltámadt!
Az asszonyok, amikor leborultak Jézus Krisztus előtt,
megragadták a lábát. Ebben a mozdulatban a Jézus iránti szeretet van, az
örömmel teli csodálkozás, hogy él, a vágy hogy magukhoz öleljék és maguknál
tartsák szeretett mesterüket. Ebben a pillanatban kapták meg és fogadták el a
felhatalmazást a jó hír továbbadására.
Hozzájuk hasonlóan, a hírvivők másik tábora, az őrök is
kinyújtották kezeiket: „elfogadták a pénzt“. Ők a pénz magukhoz-ölelésében
nyerték el a felhatalmazást és kötelezték el magukat arra, hogy a hazug hírt
terjesztik.
Amit magunkhoz ölelünk, az lesz a miénk.
Ami a miénk, az határoz meg bennünket.
Ami valóságosan meghatároz minket, azt adjuk tovább.
Mi vajon Jézus Krisztust, vagy pedig saját érdekeinket öleljük a
szívünkhöz? Mit terjesztünk szavainkkal, döntéseinkkel, egész lényünkkel?
Jézus ismeri a szívünket. Őt az érdekli egyedül, hogy vajon
tényleg ő-e a mi életünk középpontja?
Ma őszintén tegyük fel önmagunkban a kérdést: Milyen hírt
fogadunk be? Milyen hírt adunk tovább keresztény életünkkel? Feltámadt
Krisztus! - Valóban feltámadt! - szól a tanúságtétel már 2000 éve. Ezt a jó
hírt öleljük magunkhoz, és ezzel a jó hírrel járjunk ebben a világban! Mert még
ma is érdemes így járnunk, sőt ez az egyedüli, biztos és teljes kristusi élet útja.
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése