8. 04. 2018. HÚSV II. vas., Isteni Irg. vas.
Kedves testvérek. Ma egy különleges nap van: az Isteni
irgalmasság vasárnapja. Ezen a napon elmélkedhetünk Isten irgalmas
szeretetéről, amellyel körülvesz minket, és örülhetünk ennek
a szeretetnek. Jézus szerezte nekünk ezt az örökséget, amely el nem múlik,
mert hervadhatatlan. Mind tudjuk, mi az irgalmasság. Irgalmas az a bíró,
aki tudja, hogy bűnösök vagyunk, elkövettük, amit elkövettünk de mégis
megbocsát. Irgalmas az az édesanya, aki nagy hazugságon kapja gyermekét, de
mégis megbocsát neki.
Jézus az, aki azt mondja: bűneid bocsánatot nyertek: menj
békével.
Az Ószövetség is beszél Isten irgalmas szeretetéről: amikor
Isten Mózesnek adta a Tízparancsolatot, megígérte, hogy irgalmas lesz
mindenkihez, aki szeretni fogja őt és hallgatni fog Isten szavára, Isten
parancsaira.
Dávid Király az Úrról énekelt, aki megbocsát, megszabadít,
mert irgalmas és hűséges.
Még a próféták is, akik gyakran jósolták, hogy minden
el fog pusztulni, mert a nép ellenáll az Istennek, még ők is a népnek
eszébe jutatták, hogy Isten szeretné kiárasztani irgalmas szeretetét
a népre.
Jézus is irgalmas volt: amikor látta, hogy az ember belátja
bűneit, hibáit, mindig irgalommal fordult mindenkihez, a kereszten pedig
így imádkozott: Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, hogy mit tesznek.
Az irgalmasság ünnepe jó alkalom arra, hogy ismét
elgondolkodjunk Isten csodálatos tulajdonsága, irgalmas szeretete fölött és még
inkább odafigyelve rá, hagyjuk, hogy átjárja személyes életünket.
II. János Pál pápa mondta Fausztyna nővés szentté
avatásán: Az első és a második világháború között bízta rá Isten az irgalmasság
üzenetét. Akik még emlékeznek, tanúi voltak az akkori eseményeknek és
szenvedéseknek, amelyek emberek millióit érintették, azok tudják igazán, hogy
mennyire szükség volt akkor az irgalmasság üzenetére. Az isteni
irgalmasság üzenete meghatározza az emberi élet értékét is. Minden ember
értékes Isten szemében; Krisztus minden egyes emberért meghalt; mindenkiért,
akinek az Atya lelket adott. Ez a vigasztaló üzenet szól különösen
azoknak, akik bűnük súlya és nagysága miatt már esetleg föladták a reményt, és
kísértést éreznek arra, hogy kétségbe essenek. Nekik megmutatja Jézus a
szelíd arcát; a szívéből áradó sugarak őket érintik, és rájuk vetik fényüket,
őket melegítik és nekik mutatnak utat, reménnyel töltik el őket. Milyen sok
lélek vigasztalódott meg már a Gondviselés által Fausztina nővérnek tanított
imádság révén: Jézusom, bízom benned! Ha csak annyit teszünk, hogy
átadjuk magunkat Jézusnak, már oszlani kezdenek a felettünk tornyosuló felhők
és átsüt rajtuk a fény sugara.“
XVI.
Benedek pápa lengyelországi látogatása alkalmával a krakkó-lagiewniki Isteni
Irgalmasság-templomban a betegekkel és betegápolókkal találkozott 2006. május
27-én. Beszédében elhangzott: „A jelen körülmények két misztériumot
állítanak elénk: az emberi szenvedés misztériumát és az Isteni Irgalmasság
misztériumát. Első látásra úgy tűnik, hogy e két misztérium szemben áll
egymással. De ha mélyebben vizsgáljuk őket a hit fényénél, meglátjuk, hogy
összhangban vannak egymással, és ez Krisztus keresztje misztériumának
köszönhető. Miként II. János Pál pápa mondta: „A kereszt az istenség legmélyebb
lehajlása az emberhez... a kereszt olyan, mint az örök szeretet kenete az ember
földi létének legfájdalmasabb sebeire.” Drága betegek, akiket a test vagy a
lélek szenvedése jelölt meg, ti egyesültetek leginkább Krisztus keresztjével,
ugyanakkor ti vagytok isteni irgalmasságának a leghatásosabb tanúi. Rajtatok
keresztül, a ti szenvedésetek által Ő hajol az emberiség fölé szeretettel. Ti
vagytok azok, akik a szív csöndjében mondva: „Jézusom, bízom benned”, tanítotok
arra, hogy senkinek sincs mélyebb hite, élőbb reménye és lángolóbb szeretete
annál, mint aki a szenvedésben Isten biztonságot nyújtó kezébe adja magát. És
azok keze, akik az irgalmasság nevében segítenek nektek, ezen isteni kéz
látható megjelenései.“
Szentatyánk,
Ferenc pápa egy személyes emlékét idézte fel pápaságának első vasárnapján: „Nem sokkal azután, hogy kineveztek püspökké, 1992-ben Buenos Airesbe
érkezett a Fatimai Szűzanya szobra, és ünnepélyes szentmisét mutattunk be a
betegek számára. Én gyóntattam azon a szentmisén. A szertartás vége felé
felálltam, mert ki kellett szolgáltatnom a bérmálás szentségét. Egy nagyon
egyszerű, idős asszony odajött hozzám, már 80 év felett volt. Ránéztem és így
szóltam: „Nagymama – mert nálunk így hívják az idős asszonyokat –, meg akar
gyónni?” És ő igennel válaszolt. „De hátha Ön nem vétkezett” – mondtam.
„Mindnyájan vétkeztünk” – felelte az idős asszony. „De talán az Úr nem bocsátja
meg bűneinket” – tettem hozzá. Nagy biztonsággal így válaszolt: „Az Úr mindent
megbocsát.” „Honnan tudja?“ – kérdeztem tőle. Az idős asszony válasza így
hangzott: „Ha az Úr nem bocsátana meg mindent, a világ nem létezne.” Ez az a
bölcsesség, amit a Szentlélek ad: a belső bölcsesség az isteni irgalmasságról.
Ne feledjük el: Isten soha nem fárad bele, hogy megbocsásson, soha! „Hát akkor
hol van a probléma?“– kérdezte az idős asszony. „Az a probléma, hogy mi
fáradunk el, hogy bocsánatot kérjünk. Soha ne fáradjunk el! Isten a szerető
Atya, aki mindig megbocsát, akinek irgalmas a szíve mindnyájunk irányában. Mi
is tanuljunk meg irgalmasak lenni mindenkivel. Fohászkodjunk a Szűzanya
közbenjárásáért, aki karjai között tartotta az emberré lett isteni
Irgalmasságot.“
Isten irgalmassága ki akar áradni minden emberre: de
csak azokra árad ki, akik meggyónnak, akik megbánják bűneiket, kérik érte Isten
bocsánatát, és törekednek megjavulni.
Nagyon
szomorú, mennyire ellaposodott sokak lelkiismerete: évente kétszer gyónnak, és
akkor is csak olyan bűneik vannak, hogy pénteken megették a húst, és hogy
nem imádkoztak háromszor reggel. Szinte nincs is bűnük, nincs, amit megbocsásson
az Isten.
Pedig,
ha igazán elolvasná mindenki a lelkitükröt a gyónás előtt, és ha
értené, hogy mit kérdeznek a lelki tükör egyes kérdései, biztos, hogy nem
csak ezt tartaná valaki bűnnek. Mennyi sok bűn van az első parancsolat ellen, kételkedés
a hit igazságaiban, Istent káromló beszédek vagy gondolatok, a hit
megtagadása, a sok babona, jóslás, horoszkóp olvasás, a sok piros
madzag a kis gyermekek kezén, a sok bálványimádás, amikor sok minden
más fontosabb, mint Isten imádása. Mennyi bűn a sok szentmisemulasztás,
lustaságból és hanyagságból. Mennyi bűn, hogy nem igyekszünk hitünket még
jobban, mélyebben megismerni. A sok szükségtelen munka vasárnap. A szülők
és elöljárók nem tisztelete, nem szeretete, megvetése. A gyermekek
nevelésének elhanyagolása. Hol vannak a szülők, és hol a gyermekeik?
Tisztelet a kivételnek. A másik ember gyűlölete, másnak rosszat
kívánni, verekedni, A sok cigi, alkohol, drog, nem alvás, vagy
lustálkodás, a kötelességek elhanyagolása. A tisztátalan gondolatok,
tisztátalan vágyak, tisztátalan beszédek, A félrelépések, a férj,
feleség megcsalása másik emberrel, a sok pornó, önkielégítés, paráznaság:
mi együtt alszunk, de meg fogunk esküdni három év múlva. És én ezt nem tarton
bűnnek. Hogy tartanák bűnnek a fiatalok, amikor a TV-ből az utóbbi 30
évben csak azt látják, hogy így kell élni, ez a normális. Hogy lehet
mindenkivel mindent csinálni, ha nekem jólesik. Ugyanúgy ide tartozik
a védekezés a gyermekáldás ellen, főleg ha 1-2 gyerek van csak, vagy
nincs egy se. A muszlimok 6-8 gyerekig meg se állnak. A lopások:
kicsiben és nagyban: itt is helyes lelkiismeretnek kell lenni: valakit bánt,
hogy valami kis dolgot elvesz, ami a másé, vagy hogy amit megspórolt
a munkában, hát elviszi, hogy jó lesz az még valamire. Valaki meg sokat
sokat rabol, százezer és millió eurókat, és meg se kottyan neki: a sok
korrupció, lefizetés, lopás, azok bezzeg nem jönnek gyónni, a sok
hazugság, mások kibeszélése, megszólása, ítélkezés a másik fölött.
A sok szívbeli házasságtörés, félrelépés, az irigykedés: kívánása
mindennek, ami a másé, örök elégedetlenség azzal, ami van nekem, és még
sorolhatánk. Persze, az is bűn, ha Hamvazószerdán és Nagypénteken tudva és
készakarva valaki húst eszik, de hogy valaki 72 évesen elfelejti, hogy péntek
van, az Egyházjogi kódex 60 éves korig kötelez, Hamvazószerdán és Nagypénteken,
azt, aki nem cukorbeteg például.
A gyónás
komoly dolog, ahol meg kell gyónni bűneinket, úgy, ahogy elkövettük őket, nem
kell szépíteni magunkat: Isten lát, ismer, tud rólunk mindent úgy ahogy van: ez
az Irgalmasság vasárnapjának üzenete: hogy legyenek az ember bűnei bármily
nagyok, de Isten irgalma még nagyobb. Nincs mit ezeken megbotránkozni, meg kell
bánni a bűnt, és Isten bocsánatát kérni a szentgyónásban. Bárcsak
minél többen meghallanák ezt, és megértenék, és ahelyett, hogy hányszor ettek
húst, a bűneiket gyónnák meg a szentgyónáskor. A lelkiismeretet
is nevelni kell, mert sokaknak olyan lapos a lelkiismerete, semmit nem
tartanak bűnnek, de azért eljönnek gyónni, mert így szoktuk. Isten irgalmassága
át szeretne ölelni mindenkit, és mindent megbocsátani, amit bűnnek tartunk, és
szeretnénk megbánni és megjavulni. Nem elég csak azt mondani, hogy vétkeztem:
a bűnt illedelmesen, de mindent a nevén nevezve meg kell gyónni.
Az
ördög szeret szégyenérzetet önteni az emberbe, ahogy egy szent mondta: jobb
örök titok terhe alatt mindent megvallani, mint egy örökkévalóságon át
szégyenkezni utána.
Bűneinket
fel kell ismerni, meg kell bánni, törekedni kell jóvá tenni, és megvallani őket
a gyónásban.
Ha
elkövetünk egy bűnt, főleg, ha súlyos, halálos bűn: nem kell vele várni
karácsonyig, húsvétig, mert Isten megígérte, hogy amelyik nap hozzá fordulunk,
akkor megbocsájtja bűnüneiket, de nem ígérte meg senkinek, hogy megéri e
a következő karácsonyt vagy húsvétot.
Álljunk ma meg egy pillanatra, és nézzük meg, hogyan árad Isten
irgalmassága a mi bensőnkbe. Képzeljük el magunkat, mint tökéletlen, bűnös
embert, pont olyannak, amilyenek igazából vagyunk.
Most nézzünk Jézusra, hogyan akar minket megtisztítani, hogyan akar
bennünket átölelni. Ha megfeledkeznénk Isten irgalmasságáról, bűneink és
szégyenünk mint súlyos teher nehezednének ránk. Ha elfelejtenénk, hogy bűnösök
vagyunk, és mindenkinek szüksége van Isten irgalmára, ha a bűneink
elvakítanának minket, és lehetetlenné tennék azt átélni és megérezni, hogy
Isten szeret minket. Bárcsak soha ne feledkeznénk meg erről, hogy Isten
irgalmas szeretettel szeret minket, bárcsak mindig tudnánk ennek örülni.
Bárcsak ugyanilyen irgalommal tudnánk a többi ember felé
fordulni magunk körül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése