2016. február 28., vasárnap

Homília Nagybôjt III. vasárnapján

Van e Isten, honnan tudjuk, hogy van Isten? Kérdezik ma is sokan.
Isten a kinyilatkoztatásban megismerteti magát velünk.
Az ember szeretné tudni, hogy ki az Isten, mit akar velünk, miért teremtette a világot.
Mózes küldetést kap, neki beszélnie kell Istenről, azért szeretné tudni a nevét.
A válasz ez: Én vagyok, aki vagyok, illetve aki itt vagyok, aki mindig veletek vagyok.
Az egész üdvtörténet Isten kinyilatkozása.

A szikla, amelybôl a pusztában víz fakadt, Krisztus jelképe volt. Az is igaz, hogy minden kegyelem az ô érdemeinek elôvételezése. Az ószövetségi jelek a megtestesülés elôképei voltak, s bennük volt a biztosíték, hogy Isten maga szól és cselekszik. Az ember azonban elfordulhat tôlük, és megtagadhatja a hitet. Ezért kell ma is visszamenni az eredeti forrásokhoz.

A gondviselés útjai titokzatosak. Nem tudjuk, miért engedi meg Isten a csapásokat, a gonoszság tobzódását, az ártatlanok szenvedését.
Vérüket az áldozat vérével keverte: véres áldozatok: levágták az állatokat.
Rájuldőlt a torony: tényleg létezett torony, és tényleg ledőlt.
Jézus szavaiból csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az élet eseményeiben benne van a figyelmeztetés a megtérésre, az állandó készenlétre.
Isten bármikor számonkérheti tetteinket, de időt is ad a bűnbánatra.
Itt a nagyböjt, itt az alkalmas szent idő bűnbánatot tartani, megtérni, újra kezdeni.

Tartsunk ki ebben. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése