Nyilatkozat az Egyházi zene helyzetéről, 2017, Róma

forrás: www.juventutem.hu

Március 5-én volt a VI Pál pápa által kiadott Musicam Sacram instrukció 50. évfordulója. Ennek tiszteletére több mint 200 zenész, lelkipásztor és tudós az egész világról összeállított egy egyházzenei nyilatkozatot, melyet 6 nyelven adtak közre. Alább közöljük ennek magyar fordítását.

“CANTATE DOMINO CANTICUM NOVUM”

Nyilatkozat az egyházi zene jelenlegi helyzetéről

Mi alulírottak – zenészek, lelkipásztorok, tanárok, tudósok és a szent zene kedvelői – alázatosan átnyújtjuk ezt a nyilatkozatot a katolikus közösségnek világszerte, kifejezvén nagy szeretetünket az egyházi szent zene kincstára iránt és mély aggodalmunkat jelenlegi helyzete kapcsán.

Bevezetés

Cantate Domino canticum novum, cantate Domino omnis terra (Zsolt 96): ez az istendicséret visszhangzott a kereszténység teljes történelmén át, kezdettől a mai napig. A Szentírás és a szent Hagyomány egyaránt tanúságot tesz a zene szépsége és ereje iránti nagy szeretetről a mindenható Isten imádásában. A szent zene kincsestárát mindig ápolták a katolikus egyház szentjei, teológusai, pápái és világi hívei.

A szent zenének ezt a szeretetét és gyakorlatát tanúsítja a teljes keresztény irodalom és a számos pápai dokumentum, amely a szent zenéről szól, XXII János  Docta Sanctorum Patrum (1324) és XIV Benedek Annus Qui (1749) dokumentumától egészen Szt. X Piusz Tra le Sollecitudini motu propriójáig  (1903), XII Piusz Musicae Sacrae Disciplina (1955) dokumentumáig, Szt. II János Pál A Szent zenéről szóló leveléig (2003), és így tovább. A dokumentumok nagy sokasága arra sarkal minket, hogy igen komolyan vegyük a zene jelentőségét és szerepét a liturgiában. Ez a jelentőség kapcsolódik a liturgia és annak zenéje közötti mély összetartozáshoz, mely összetartozás kettős irányú: a jó liturgia nagyszerű zenét szül, de a gyenge minőségű liturgikus zene is rendkívüli módon befolyásolja a liturgiát. A zene ökumenikus jelentőségéről sem feledkezhetünk meg, ha tudjuk, hogy más keresztény hagyományok – mint az anglikán, lutheránus és a keleti ortodox – nagy becsben tartják a szent zene jelentőségét és méltóságát, amiről tanúskodnak saját féltve őrzött „thesaurusaik”.

Egy jelentős mérföldkőre emlékezünk, a Musicam Sacram liturgikus zenéről szóló instrukció kibocsájtásának ötvenedik évfordulójára, 1967 március 5-én, B. VI Pál pontifikátusa alatt. Amikor ma újra olvassuk a dokumentumot, nem kerülhetjük el, hogy a szent zene via dolorosajára gondoljunk, a Sacrosanctum Concilium utáni évtizedek alatt. Ami ugyanis ebben az időben (1967) történt az Egyház egyes közegeiben, egyáltalán nem volt összhangban a Sacrosantum Concilium-mal vagy a Musicam Sacram-al. Olyan eszméket erőltettek rá a gyakorlatra, melyek soha nem voltak jelen a zsinati dokumentumokban, olykor a klérus vagy az egyházi hierarchia éberségének hiánya miatt. Számos országban a zsinat által megőrizni kívánt szent zene kincsét nemcsak, hogy nem őrizték meg, hanem egyenesen ellenezték. Mindezt teljesen a zsinattal szemben, mely világosan kijelentette:

Az egyetemes Egyház zenei hagyománya fölbecsülhetetlen értékű kincs. Minden más művészi kifejezésmód fölé emelkedik, leginkább azért, mert a szent szövegeket kísérő dallam az ünnepélyes liturgiának szükséges és integrális része. Valóban, a szent ének jelentőségét a Szentírás, a szentatyák és a római pápák is hangoztatják, akik korunkban, élükön Szent X. Pius pápával, nyomatékkal mutattak rá a szent zene szolgáló szerepére az istentiszteletben.
Ezért a szent zene annál szentebb lesz, minél szorosabban kapcsolódik a liturgikus cselekményekhez: bensőségesebben fejezi ki az imádságot, növeli a lelkek egységét, gazdagítja és ünnepélyesebbé teszi a szent szertartásokat. Az Egyház ezért jóváhagyja az igazi művészet minden megnyilatkozását, ha megvannak bennük a kívánt föltételek és helyt ad nekik az istentiszteleten.(SC 112)

Az aktuális helyzet

Az Egyház oly sokszor kifejezett szándékának fényében nem kerülhetjük el az aggodalmat a szent zene jelenlegi helyzete kapcsán, mely nem kevesebb, mint kétségbeejtő, mivel a szent zene terén elkövetett visszaélések ma szinte inkább normának számítanak, mint kivételnek. Itt szeretnénk összefoglalni néhány olyan elemet, melyek hozzájárulnak a szent zene és a liturgia jelenlegi siralmas állapotához.

1. Kiveszett a „liturgia zenei formájának” megértése, nevezetesen, hogy a zene magának a liturgia lényegének, mint nyilvános, formális, ünnepélyes istentiszteletnek szerves része. Nem egyszerűen éneklünk a misén, hanem a misét énekeljük. Ezért, ahogyan a Musicam Sacram maga emlékeztet minket, a pap részeit énekelni kell a Misekönyvben megadott dallamokon, a népnek pedig válaszolnia kell; bátorítani kell a miseordinárium éneklését gregorián vagy a gregorián által ihletett dallamokon; a mise propriumainak pedig elsőbbséget kell adni, tekintve történelmi gyökereiket, liturgikus szerepüket és teológiai mélységüket. Hasonló elvek vonatkoznak a zsolozsma éneklésére. A „liturgikus lustaság” megnyilvánulása a liturgia éneklésének elutasítása, a „népszerű zene” használata a szent zene helyett, az önképzés vagy mások nevelésének elhanyagolása az Egyház hagyományi és kívánalmai szerint és az erőfeszítések valamint források megtagadása egy kidolgozandó szent zene – programtól.

2. A liturgiai és teológiai megértés hiánya kéz a kézben jár a szekularizmus elfogadásával. A népszerű zenei stílusok szekularizmusa hozzájárult a liturgia deszakralizációjához, miközben a profitorientált üzleti szellem ráerőltette a középszerű zenei anyagok gyűjteményeit a plébániákra. Olyan emberközpontúságot vezetett be a liturgiába, mely aláássa annak természetét. Manapság széles egyházi körökben helytelen kapcsolat alakult ki a kultúrával, melyet „kapcsolati hálózatként” lehet értelmezni. Liturgikus zenénk jelenlegi állapotával (és magának a liturgiának állapotával, mert a kettő elválaszthatatlan), szétszakítottuk ezt a kapcsolati hálózatot múltunkkal és megpróbáltunk a jövőhöz kapcsolódni, melynek nincs értelme a múltja nélkül. Ma az Egyház nem használja aktívan kulturális gazdagságát az evangelizációban, hanem engedi, hogy őt használja az uralkodó szekuláris kultúra, mely a kereszténységgel szemben jött létre és mely kilúgozza a keresztény hit szívét képező imádás szellemét.

Úrnapi homíliájában 2015 június 4-én Ferenc pápa arról beszélt, hogy „az Egyház csodálja ezt a valóságot (a legszentebb Eucharisztiát) … Ez a bámulat mindig táplálja a szemlélődést, az imádást és az emlékezést.” Vajon templomaink sokaságában világszerte hol van a szemlélődés, az imádás szelleme, az Eucharisztia misztériumának csodálata? Elveszett, mert egyfajta lelki Alzheimer betegségben szenvedünk, vagyis elvették tőlünk lelki, teológiai, művészeti zenei és kulturális emlékezetünket. Azt mondták, hogy minden nép kultúráját be kell hoznunk a liturgiába. Ez igaz lehet, ha helyesen értelmezzük, de nem abban az értelemben, hogy a liturgia (és a zene) az a hely, ahol fel kell magasztalnunk a szekuláris kultúránkat. Inkább az a hely, ahol a kultúrát, minden kultúrát egy magasabb szintre emelünk és megtisztítunk.

3. Az Egyházban vannak csoportok, melyek olyan „megújulást” szorgalmaznak, mely nem az Egyház tanítását tükrözi, hanem inkább saját ágendájukat, világképüket és érdekeiket szolgálja. Ezeknek a csoportoknak vannak olyan vezető pozíciókban lévő tagjaik, ahonnan meg tudják valósítani terveiket, kulturális elképzeléseiket, és azt a módot, ahogyan szerintük kezelnünk kell a kortárs ügyeket. Egyes országokban hatalmi lobbik érték el a II vatikáni zsinat rendelkezéseihez hűséges liturgikus repertoár de facto lecserélését gyenge minőségű anyagokra. Így jutottunk el a szövegileg és zeneileg egyaránt nagyon gyér minőségű új liturgikus zenei anyagokhoz. Ez érthető, ha belegondolunk, hogy semmilyen tartós érték nem születhet a gyakorlat és szakértelem hiányából, különösen, amikor semmibe vesszük az egyházi hagyomány bölcs előírásait:

Ezért a gregorián éneket mindig is a szent zene legfőbb mintájának tekintették, úgy hogy teljesen jogosan állíthatjuk fel a következő szabályt: minél jobban megközelíti egy egyházi szerzemény dinamikája, ihlete és zamata a gregorián formát, annál szentebbé és liturgikusabbá válik; de minél kevésbé hasonlít erre a legfőbb mintára, annál kevésbé méltó a templomhoz. (Szt. X Piusz, Motu Proprio Tra le Sollecitudini)

Ma ezt a „legfőbb mintát” sokszor lekezelik, ha nem lenézik. A teljes egyházi Tanítóhivatal emlékeztet minket milyen fontos ragaszkodnunk ehhez a kiváló modellhez, nem hogy elfojtsuk a kreativitást, hanem mint alaphoz, mely ihletet támaszthat. Ha azt akarjuk, hogy az emberek keressék Jézust, fel kell szerelni házunkat a legjobbal, amit az Egyház kínálhat. Nem hívhatjuk meg az embereket házunkba, az Egyházba, hogy a zene és a művészet melléktermékét kínáljuk fel nekik, amikor sokkal jobb popzenét találhatnak az Egyházon kívül. A liturgia egy limen, egy küszöb, mely lehetővé teszi, hogy mindennapi életünkből átlépjünk az angyalok istentiszteletébe: Et ídeo cum Angelis et Archángelis, cum Thronis et Dominatiónibus, cumque omni milítia cæléstis exércitus, hymnum glóriæ tuæ cánimus, sine fine dicéntes…

4. A gregorián ének és a hagyományos repertoár iránti ellenszenv egy sokkal nagyobb probléma jele, nevezetesen a tradíció iránti ellenszenvvé. A Sacrosanctum Concilium arra tanít, hogy az Egyház zenei és művészi öröksége tiszteletet és gondozást érdemel, mert magába foglalja az istentisztelet és imádság századait és mert az emberi kreativitás és spiritualitás legmagasabb csúcsának kifejeződése. Volt idő, amikor az Egyház nem szaladt az utolsó divat után, hanem a kultúra létrehozója és bírája volt. A tradíció iránti elköteleződés hiánya az Egyházat és liturgiáját egy bizonytalan és kanyargó pályára helyezte. A II vatikáni zsinat tanításának megkísérelt szétválasztása az Egyház korábbi tanításától egy zsákutca, az egyetlen kiút pedig a XVI Benedek pápa által szorgalmazott kontinuitás hermeneutikája. A katolikus tanítás egységének, teljességének és összhangjának újrafelfedezése a feltétel, hogy a liturgiát és annak zenéjét visszahelyezzük nemes állapotába. Így tanított Ferenc pápa első enciklikájában: “Az önismeret csak akkor lehetséges, ha egy szélesebb emlékezetben részesedünk” (Lumen Fidei 38).

5. A szent zene dekadenciájának egy további oka a klerikalizmus, a klerikusi helyzettel és ranggal való visszaélés. A szent zene nagy tradíciójában gyakran gyengén képzett klérus folyamatosan olyan személyi és elvi döntéseket hoz, melyek szemben állnak a liturgia hiteles szellemével és a napjainkban ismételten szorgalmazott egyházzenei megújulással. Gyakran ellentmondanak a II vatikáni zsinat tanításának az állítólagos „zsinati szellem” nevében. Továbbá, különösen az ősi keresztény örökséggel bíró országokban, egyedül a klérus tagjai férnek hozzá olyan pozíciókhoz, melyek laikusok számára nem elérhetőek, noha vannak laikus zenészek, akik teljesen képesek lennénk azonos vagy jobb színvonalú szakmai szolgálatot nyújtani az Egyháznak.

6. Gyakori probléma a laikus zenészek nem megfelelő (sőt olykor igazságtalan) anyagi megbecsülése. A szent zene fontos szerepe a katolikus liturgiában megkívánja, hogy az Egyháznak legalább néhány tagja mindenhol legyen jól képzett, jól felszerelt és elkötelezett Isten népének szolgálatára ezen a területen. Nem kellene-e Istennek a legjobbat adnunk, amire képesek vagyunk? Senki sem lepődik meg és nem méltatlankodik, mert az orvosoknak fizetésre van szükségük az életükhöz és senki sem fogadna el orvosi kezelést képzetlen önkéntesektől; a papok is kapnak fizetést, mert nem maradnak életben, ha nem esznek, és ha nem esznek, nem lesznek képesek teológiailag képezni magukat és méltósággal bemutatni a szentmisét. Ha fizetünk a virágozóknak és a szakácsoknak akik a plébánián dolgoznak, miért tartjuk oly különösnek, hogy az egyházzenei szolgálatot ellátó személyeknek is joga van méltó ellátásra (l. Egyházi Törvénykönyv, can. 231)?

Pozitív javaslatok

Úgy tűnhet, hogy pesszimista módon nyilatkoztunk, de fenntartjuk a reményt, hogy ezt a telet is tavasz követi. A következő javaslatokat in spiritu humilitatis vetjük fel, annak szándékával, hogy a liturgia és zenéjének méltósága helyreálljon az Egyházban.

1. Mint zenészek, lelkipásztorok, tudósok valamint a Tanítóhivatal által oly sokszor dicsért és ajánlott gregorián éneket és szent polifóniát szerető katolikusok, kérjük ennek az örökségnek helyreállítását azon latin vagy népnyelvű modern szent szerzemények mellett, melyek ebből a nagy hagyományból veszik ihletüket; konkrét lépéseket kérünk ezek előmozdítására mindenhol, minden templomban a földkerekségen, hogy minden katolikus egy hangon, egy elmével és szívvel énekelhesse Isten dicséretét, egy közös kultúra részeseként, mely minden különbséget meghalad. Kérjük a sípos orgona egyedülálló jelentőségének megerősítését a szent liturgiában, azon páratlan képességének okán, hogy a szíveket az Úrhoz emelje és tökéletesen alkalmas az énekkar és a hívő gyülekezet énekének alátámasztására.

2. Szükséges, hogy a jó zenei és liturgikus érzék kiművelése a gyermekekkel kezdődjön. A zeneileg képzetlen nevelők sokszor azt hiszik, hogy a gyermekek képtelenek értékelni a valódi művészet szépségét. Semmi sincs messzebb az igazságtól. Megfelelő pedagógiával, mely segít nekik a liturgia szépségét megközelíteni, a gyermekek formálása megerősítheti képességüket, ha tápláló lelki kenyeret kapnak a látszólag finom, de egészségtelen mesterséges étel helyett (pl. a „gyermekmisék” pop jellegű zenéje). Személyes tapasztalatból tanultuk meg, hogyha a gyermekek elé értékes repertoárt adunk, megtanulják azt értékelni és mélyebb kapcsolatot alakítanak ki az Egyházzal.

3. Ha azt akarjuk, hogy a gyermekek értékeljék a zene és a művészet szépségét, hogy megértsék a liturgia mint fons et culmen (forrás és csúcs) fontosságát az Egyház életében, erős világiakra van szükségünk, akik követik a Tanítóhivatalt. Helyet kell adnunk a jól képzett világiaknak a művészettel és zenével kapcsolatos területeken. Évekig tartó tanulás kell ahhoz, hogy valaki képes legyen kompetens egyházzenészként vagy nevelőként működni. Ez a „szakmai” státusz elismerést, tiszteletet és gyakorlati előmozdítást érdemel. Ennek kapcsán őszintén reméljük, hogy az Egyház folytatja küzdelmét a klerikalizmus nyilvánvaló vagy rejtett formái ellen, hogy a laikusok teljes mértékben hozzájárulhassanak olyan területekhez, melyekhez nem szükséges a papi ordó.

4. A székesegyházakban és bazilikákban magasabb követelmény szükséges a zenei repertoár és képesség terén. A püspökök minden egyházmegyében alkalmazzanak legalább egy hivatásos zenei igazgatót és/vagy orgonistát, aki követi a világos útmutatásokat a minőségi liturgikus zene előmozdítása során az adott székesegyházban vagy bazilikában, és aki fényes példát mutatna abban, hogyan lehet a nagy hagyomány műveit összeegyeztetni az alkalmas új szerzeményekkel. Úgy gondoljuk, hogy ebben a Sacrosanctum Concilium 23 józan elvet állít fel: “Ne legyenek újítások, hacsak az Egyház hiteles és biztos java nem kívánja meg őket; legyen gondjuk arra, hogy minden újonnan bevezetett forma szerves módon nőjön ki a már létező formákból.”

5. Javasoljuk, hogy minden bazilikában és székesegyházban lehetőleg hetente legyen latin nyelvű mise (a római rítus egyik vagy másik formájában), hogy megőrizzük a kapcsolatot liturgikus, kulturális, művészeti és teológiai örökségünkkel. Az a tény, hogy ma sok fiatal újra felfedezi a latin liturgia szépségét bizonyára az idők jele, mely arra sarkal minket, hogy szüntessük meg a múlt csatáit egy „katolikusabb” hozzáállás javára mely a katolikus liturgia összes századait figyelembe veszi. A könyvek, füzetek és online források könnyű hozzáférhetőségével nem lesz nehéz elősegíteni azok aktív részvételét, akik latin liturgián akarnak résztvenni. Továbbá minden plébánián lehetőleg minden vasárnap legyen egy teljesen énekes mise.

6. A papság liturgikus és zenei képzése a püspökök számára legyen prioritás. A klerikusok felelőssége saját liturgikus dallamaik megtanulása és begyakorlása, mivel a Musicam Sacram és más dokumentumok szerint képeseknek kell lenniük énekelni és nem csupán mondani a liturgia imáit. A szemináriumokban és az egyetemen meg kell barátkozniuk és értékelniük kell az Egyház szent zenéjének nagy hagyományát a Tanítóhivatallal összhangban és követve a Mt 13,25 józan elvét: „Minden írástudó, aki járatos a mennyek országában olyan, mint a családapa aki rejtekéből újat és régit hoz elő.”

7. A múltban a katolikus kiadók nagy szerepet játszottak a régi és új egyházzene jó darabjainak terjesztésében. Ma ugyanazok a kiadók, még ha egyházmegyékhez vagy szerzetesrendekhez tartoznak is, gyakran a liturgiára alkalmatlan zenét népszerűsítenek, csupán üzleti érdekeket követve. Sok katolikus azt gondolja, hogy amit a hivatalos kiadók kínálnak, összhangban van a liturgiára és zenére vonatkozó katolikus tanítással, pedig ez gyakran nincs így. A katolikus kiadók első számú gondja legyen a hívek józan katolikus tanítás és jó liturgikus gyakorlat szerinti nevelése, nem pedig a profit.

8. A liturgikus szakemberek képzése alapvető jelentőségű. Ahogyan a zenészeknek ismerniük kell a liturgiatörténet és a teológia alapjait, a liturgisták is legyenek járatosak a gregorián énekben, a polifóniában és az Egyház teljes zenei hagyományában, hogy képesek legyenek megkülönböztetni a jót a rossztól.

Végkövetkeztetés

Lumen Fidei kezdetű enciklikájában Ferenc pápa emlékeztet minket, hogy a hit hogyan köti össze a múltat a jövővel:

Az azt megelőző szóra való válaszként Ábrahám hite mindig az emlékezés aktusa lesz. De ez az emlékezés nem a múlt eseményeihez kötődik, hanem, mint egy ígéret emlékezete, képes lesz megnyílni a jövő felé, megvilágítva az előtte lévő utat. Látjuk tehát, hogy a hit, mint a jövő emlékzete, memoria futuri, szorosan kapcsolódik a reményhez. (LF 9)

Ez az emlékezet, ez a kincs ami a mi katolikus hagyományunk nem egy pusztán múltbéli dolog. A jelenben is éltető erő és mindig a szépség ajándéka lesz a jövendő nemzedékek számára.  “Énekkel dicsérjétek az Urat, mert fönséges dolgot művelt, legyen ismert ez az egész földön! Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közötted Izrael Szentje!” (Iz 12, 5–6).

Aláírók (részleges lista)

Mº Aurelio Porfiri
A római Santa Maria dell’Orto templom tiszteletbeli karnagya és orgonistája, a Choralife és Chorabooks kiadója, az Altare Dei szekesztője

Peter A. Kwasniewski, Ph.D.
Professzor és karvezető
Wyoming Catholic College, WY, USA

Msgr. Athanasius Schneider
Astana segédpüspöke
A kazahsztáni Katolikus Püspöki Kar liturgikus bizottságának elnöke

The Most Reverend Rene Henry Gracida, D.D.
Corpus Christi nyugalmazott püspöke

Abbot Philip Anderson 
Our Lady of Clear Creek Abbey
Hulbert, Oklahoma, USA

Rev. Prof. Nicola Bux
Az bari-i főegyházmegye papja
A keleti liturgia és szentségi teológia professzora

Sir James MacMillan C.B.E.
zeneszerző és karnagy

Peter Phillips
A Tallis Scholars alapítója és vezetője
A Musical Times kiadója
Bodley Fellow, Merton College, Oxford
Chevalier de l’Ordre des Arts et des Lettres

Colin Mawby, K.S.G.    
liturgikus zeneszerző és a westminsteri székesegyház zenei igazgatója 1961–1977

Kevin Allen
zeneszerző
Chicago, IL, USA

Frank J. La Rocca, Ph.D.
zeneszerző
nyugalmazott zenetanár, Oakland, California, USA

M° Giorgio Carnini 
orgonista, zeneszerző és zenekar igazgató
Az Associazione Camerata Italica elnöke
Az “Un organo per Roma” fesztivál és projekt művészeti igazgatója
Buenos Aires; Roma

Prof. Giancarlo Rostirolla
muzikológus, kutató, akadémikus
Az Istituto di Bibliografia Musicale elnöke
A Fondazione Giovanni Pierluigi da Palestrina művészeti igazgatója

William Peter Mahrt, Ph.D.
zene professzor, Stanford University, Stanford, California
A Church Music Association of America elnöke

David W. Fagerberg
professzor, Department of Theology
University of Notre Dame

Dr. Joseph Shaw
Senior Research Fellow, St Benet’s Hall, Oxford University
A Latin Mass Society of England & Wales elnöke

Martin Mosebach
német novellista és esszéíró
Frankfurt am Main, Germany

Roberto Spataro
Az Università Pontificia Salesiana rendes tanára
A Pontificia Academia Latinitatis titkára

Dottor Ettore Gotti Tedeschi
ökonomista és bankár

Prof. Dr. Massimo de Leonardis
A nemzetközi kapcsolatok történetének professzora
A politikai tudományok részlegének igazgatója
Università Cattolica del Sacro Cuore
Milano – Italia

Rev. George William Rutler, M. St. (Oxon.), S.T.D., LL.D.
plébános, Church of Saint Michael
New York City, New York

Rev. Brian W. Harrison, OS, MA, STD
a teológia nyugalmazott prosfesszora, Pontifical Catholic University of Puerto Rico
Chaplain, St. Mary of Victories Chapel,
St. Louis, Missouri, USA

Rev. Thomas M. Kocik
plébános, Fall River, Mass., USA
Az Antiphon: A Journal for Liturgical Renewal volt szerkesztője

Rev. Richard G. Cipolla
plébános, St. Mary’s Church
Norwalk, CT

Rev. James V. Schall, S.J.
nyugalmazott professzor
Georgetown University
Washington, DC, USA

Prof. Pier Paolo Donati
Az “Informazione Organistica” igazgatója
Az Università di Firenze egykori zenetörténet professzora

Rev. John Zuhlsdorf
Madison, WI, USA

Vytautas Miskinis
zeneszerző, karnagy, professzor
Az AZUOLIUKAS fiú és férfikórus kórus művészeti igazgatója
A Litván Zenei és Színházi Akadémia elnöke
A Lithuanian Choral Union elnöke

Wilko Brouwers
Utrecht Center for the Arts
Gregorian Circle Utrecht

Scott Turkington
egyházzenei igazgató
Holy Family Church & Holy Family Academy
Minneapolis, Minnesota, USA

Jeffrey Morse
Schola Gregoriana of Cambridge

Rev. J. W. Hunwicke
Az Ordinariate of Our Lady of Walsingham papja
egykor Head of Theology, Lancing College
korábban Senior Research Fellow, Pusey House, Oxford

Right Reverend Archimandrite John A. Mangels
St. Augustine Antiochian Orthodox Christian Church, Denver CO, USA
Az Ambrosian Choristers alapítója

Christopher Mueller
alapító és elnök
Christopher Mueller Foundation for Polyphony & Chant

Massimo Lapponi O.S.B.
Az Abbazia Benedettina di Farfa szerzetespapja
A Pont. Ateneo di Sant’Anselmo egykori etika és vallásfilozófia professzora

Patrick Banken
Az Una Voce France elnöke
Az International Federation Una Voce alelnöke

fordította: KEG