Homília 2017 június 18 Évközi 11.vasárnap, A év

18. 06. 2017 Évközi 11. Vasárnap, A év, PÉD 09.00 JÁN 10.30

Mózes elindult Isten elé, az Úr pedig a hegyről szólt hozzá. Hallottuk az első olvasmányban: a pap is Isten elé áll az egész nép nevében és bemutatja a Szentmiseáldozatot.

  Pál apostol az Isten iránti bizalmat akarja felébreszteni. A remény és a bizalom attól függ, hogy felismerjük-e Isten leereszkedését és szeretetét. A döntô mozzanat az, hogy a megváltást nem emberi jóságunkkal vagy tetteinkkel érdemeltük ki. Krisztus a bűnös emberiséghez jött, s azokért vállalta a kereszthalált, akik még Isten ellenségei voltak. Ezért reménykedhetünk abban, hogy miután megtértünk, méginkább segítségünkre siet.

A mai evangéliumban az aratás szó rávilágít Krisztus eljövetelének céljára. Isten be akarja takarítani a termést, ami végsô fokon majd az ítéleten valósul meg, de igazában az egész történelem ítélet. Krisztus ezt a történelmi aratást Egyházán keresztül végzi. Az evangélium hirdetésével az embereket el kell vezetni a hitre, a bűnbánatra, és szeretetre. Krisztus rajtunk, embereken keresztül valósítja meg országát. Ezért kell imádkozni megfelelô munkásokért is.

Isten már az Ószövetségi időkben megkívánta népétől, hogy Őt képviseljék a pogányok előtt: a választott néphez tartozni felelősség volt: ma is kereszténynek lenni, katolikusnak lenni kötelesség: nem szabadna felelőtlenül belépni az Egyházba, és elhanyagolni az Egyház tagságával járó kötelességeket, a hit gyakorlását, részvételt a szentmisén, a többi szentségek vételét. Ezeknek magától értetődőnek kellene lenniük. Mégis milyen sok katolikus csak ünnepi alkalmakkor, vagy még akkor sem keresi Istent.

    Meg kellene értenie mindenkinek, hogy nekem van szükségem Istenre, az ő kegyelmére, az ő áldására. Jézus összehívta tizenkét tanítványát, és téríteni küldte ôket.

Fontos a hivatásokért való imádság: hogy legyenek új papok, és a jelenlegiek is kitartsanak és Istenhez hűségesek legyenek.

Jézus hatalmat adott az apostoloknak kiűzni a tisztátalan szellemet, az ördögöt: ma is sok-sok ördögűzésre lenne szükség: a gonosz egyre több embert hatalmába kerít: igen is létezik az ördög, hiába mondják a liberálisok, hogy azt csak kitalálták. Az ördög legnagyobb sikere korunkban, hogy elhitette, hogy nem létezik.

Ahogy a legenda mondja, hogy a fő ördög megdícsérte az egyik ördögöt, mert megjelent az emberek előtt látható alakban, patás lábakkal, két szarvval, és az emberek nevettek rajta, és azt mondták, ez nem is ördög, nem is olyan rossz, kicsit csúnya, de hát nem olyan szörnyű. A gonosz szereti elhitetni, hogy nem is létezik.

Jézus kiválasztotta a tizenkét apostolt: ha végig nézzük őket: jobbakat is választhatott volna: mindegyikről elmondhatnánk valami hibát, hiányosságot, egyik sem volt tökéletes. De mégis Isten Fia a tökéletlen emberekre bízta művét, a Szentlélek vezetése alatt, és az már fennáll és folytatódik 2000 év óta.

A mai papok, püspökök sem tökéletesek, de a Szentlélek ma is vezeti az Egyházat, vezetni próbálja a papokat és püspököket, ha azok engedik ezt neki.

A világ szelleme is próbál közel férkőzni sokakhoz, és sokaknál sikerül is neki ez.

Az Úr Jézus elküldte ezt a tizenkét egyszerű embert: már földi élete folyamán, de még inkább halála és feltámadása után. És ők mentek. Hiába kihal a liberális kereszténység, mert már nem tud mit nyújtani, újat mutatni, ha nincs mögötte mélység és tartalom, nem érdekel már senkit, mégis az Egyház a különféle mozgalmak által fiatal és erős: Isten megtalálja mindig az utat, hogy sokakat elvezessen magához, akkor is, ha ez sokszor reménytelennek tűnik. Isten tizenkét apostolt választott: nem nagy tanult, tudós embereket, hanem akiket ő meghívott és alkalmasnak talált.

Ha végignézünk magunkon: mindenkiről megmondhatnánk, miért nem kellene ma itt lennie a templomban, miért nem kellene Krisztus követőnek lennie, mindenkin találnánk hibát, miért nem idevaló. Isten a tökéletességre hív, az életszentségre, de nem tökéletes embereket használ műve beteljesítéséhez, hanem azokat, akik vannak.

Most voltak a papszentelések, első szentmisék, én is már négy éve szolgálom Jó Urunkat, mint az ő papja: pénteken Szepeskáptalanon az egyik újonnan szentelt diakónus így köszönte meg a püspök atyának: köszönjük, hogy minket, gyenge, bűnös embereket ilyen nagy kegyelemben részesített, hogy az egyház diakónusai lehetünk.

Minél inkább halad előre ez a modern kor, annál kevesebben hallják meg Isten hívó szavát: de mégis meghallják mindig.

Ahogy egy magyar püspök mondta: nincs paphiány, annyi pap van Egyházmegyémben, amennyi kell. Mondjuk, szomorú, hogy egyre kevesebb van: mert kevés az igény a szentmisére, a többi szentségekre. Szomorú, hogy ilyen kis becsülete van a szentmisének is, mert gyakran van: az élet ügyes bajos dolgai között számtalan dolog fontosabb nekünk, mint a találkozás az Élő Istennel.

Imádkozzunk, hogy mindig legyen elegendő pap, üdvösségünk szolgálatára, a szentségek kiszolgáltatására, és hogy meg tudjuk érteni, milyen fontos a szentmise, és a többi szentségek, ahol az Élő Istennel találkozhatunk, aki megerősít, eltölt kegyelmével életünk útjain.

    Adja Isten, hogy egyre inkább vágyakozzunk őutána, az ő dolgai iránt, és ne féljünk a világ előtt sem tanúságot tenni őróla, hűségben a keresztény névhez.