24. 06. 2018 Keresztelő szent János születése Főünnepe

Keresztelő szt. János születése

     Keresztelő szent János születését ünnepeljük. Mind a négy evangélista beszél működéséről, szerepéről.

     Az evangélium szép párhuzamot állít fel Jézus és a Keresztelő születése között. Mindkettőben angyal hozza a hírt, mindkettő csodás fogantatás. Mégis nagy különbség van a két ember – Zakariás és Mária – reakciója között. Mária hisz, kimondja az igent, Zakariás bizonytalan, nem tudja elfogadni az örömhírt.

     János már anyja ölében felismerte a Megváltót. Gondoljuk bele magunkat az ő helyébe: te még a világon se voltál, talán csak sejtetted, hogy az anyaméhen kívül is van valamilyen világ, és mégis, Mária tompított szavára eltölt a Szentlélek és ő erre reagált.

     Ez, hogy Keresztelő János, mint kis magzat ugrott egyet Erzsébet méhében, arra mutat rá nekünk, hogy saját lényünk része képes felismerni Istent. Feltétel nélkül, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk. Az ember képes az Istenre, ez belénk van kódolva. Nem csak a meg nem született gyerekek, vagy a nagy szentek, mint Keresztelő szent János.

     A Szentlélek szeretné bennünk ezt az Istenre való érzékenységet még inkább kicsiszolni, hogy még jobban felismerhessük Jézust szívünk mélyében, és örvendeni az ő jelenlétében.

     Én hogyan reagálok a jelekre? 

     Együtt örült Erzsébettel mindenki. Én hogyan állok az örömmel? Egyedül, vagy másokkal együtt? Hogyan reagálok a másik örömére? 

     Minden eseménynek vannak következményei. Csak a pillanat örömét lesem, vagy meglátom a folytatását is? 

     Keresztelő szent Jánosra tekintve idézzem fel meghívásom történetét! Tudatosítsam, mi a feladatom a világban, az életemben, a környezetemben! Fedezzem fel a helyemet, feladatomat, és végezzem örömmel, amit Isten rám bízott! 

     Keresztelő Szent János nem saját magát tartotta fontosnak, egész életében Krisztusra mutatott, mint az ő előhírnöke.

Nekem is törekednem kell Jézust megmutatni másoknak is. Másrészt alázatot tanulhatunk Jánostól, hogy nem én vagyok a fontos, hanem Jézus. Hogy nekem kisebbednem kell, neki pedig nagyobbodnia. János születése a nyári napfordulón van: mostantól kezdve kevesével rövidülnek a nappalok: és Jézus születése Karácsonykor pedig elhozza a világosságot: újra hosszabbodnak a nappalok.  

     Keresztelő szent János születése abban is megerősít, hogy Isten ma is küld előfutárt, aki rámutat Fiára. Nekem is, mindannyiunknak ezt a feladatot adja. Ehhez megadja a szükséges kegyelmi erőt is.  Keressük bátran az alkalmat, a lehetőséget, hogy Jézusról tanúságot tegyünk környezetünkben, a világban!

Homília 2018 jún. 17. ÉVK. 11 vas, B év

17.VI. 2018 ÉVK. 11. VAS, B év

A növekedést Isten adja 

     Gyerekek kapják feladatként, hogy ültessenek egy babszemet vagy valamilyen más növényt, és figyeljék meg, mi történik vele. A gyermek pedig rácsodálkozik a kibújni kezdő növényre, majd annak fejlődésére.

     A templomkert füve a száraz nyári hónapokban sokszor szinte elsárgul. Majd amikor kap egy kiadós esőt, szinte pillanatok alatt újra zöldellni kezd. A természet szépségében észrevehetjük a csodát. Ez pedig felfelé emelheti tekintetünket. 

     A magvető alakja a mai evangéliumban nem a munkálkodó, a veszteségeken el nem keseredő, hanem a türelmesen várakozó embernek a képe. Én megtettem, amit kellett. A többi már nem az én feladatom, felelősségem. 

     Persze jó kérdés, mi az a mag, amit elvetek? Mert szavaimmal, életemmel vethetem a szeretet, az odafigyelés, a melléállás magvait, de szórhatom a gyűlölet, az önzés, a megvetés ocsúját is. És milyen nehéz az elvetett gyomot eltávolítani! 

     Magvető feladatunk végzéséhez szükséges a rácsodálkozás, az Istenre való ráhagyatkozás. Ehhez kapunk a mai szentmisében kegyelmet, erőt, lendületet, kitartást! 

Homília 2018 június 3, vasárnap ÉVK. 9. VAS, B év

3. 06. 2018. ÉVK 9.VAS, B év

     A mai evangéliumban arról olvastunk, hogy Jézus tanítványai kalászokat szedtek, tehát olyat tettek, amit a farizeusok munkának értékeltek. A munkavégzés szombaton tilos volt a törvények szerint, ezért nem tetszett ez a farizeusoknak. Jézus jól ismerte a szombat megtartására vonatkozó zsidó törvényeket, mégsem adott igazat a farizeusoknak, hanem kijelentette: az Emberfia ura a szombatnak, felette áll a törvénynek.

     Azt könnyen elfogadjuk, hogy Isten felette van a törvénynek, hiszen ő a legfőbb törvényhozó. Azt viszont már nehezebben értjük, hogy a tanítványok, akik emberek, miért értelmezhetik így a törvényt. Világos, hogy itt nem szabadelvűségről vagy a törvények önkényes felülbírálásáról van szó, hanem arról, hogyha az emberi ésszerűség ezt diktálja, az emberi szükségletek elébe kerülnek a törvények szó szerinti megtartásának.

     Az ember akkor engedelmeskedik szívesen a törvénynek és az előírásoknak, ha belátja azok értelmes voltát, vagy azok valamilyen módon a hasznára vannak. A szombati nyugalomra vonatkozó ószövetségi törvény valóban az ember érdekét szolgálja, hiszen a pihenőnap beiktatása lehetővé tette, hogy az ember ne legyen a munka rabszolgája, hanem a megélhetés biztosítása mellett jusson idő önmagára és az istentiszteletre is. A heti egy pihenőnap az ember érdekeit szolgálta mindaddig, amíg nem kapcsolódott hozzá túl sok előírás.

     Jézus arról tesz tanúságot, hogy a szombati napra vonatkozó emberi törvények fölött áll, hiszen Ő Isten. Ez azonban nyilvánvalóan csak az ő személyére vonatkozik. A tanítványok parancsszegésével kapcsolatban ugyanakkor rávilágít a szombati törvények eredeti értelmére, vagyis hogy ezeknek feltétlenül az embert kell szolgálniuk.

     A törvények tisztelete és megtartása mellett a mai evangélium azt is tanítja nekünk, hogy igyekezzünk megtartani a heti pihenőnapot, és ne váljunk a tevékenységek rabjává. A keresztény ember számára már nem a szombat, hanem a vasárnap, az Úr Jézus feltámadásának a napja a pihenőnap. Ez a nap az istentisztelet céljára van keresztény közösségeinkben. A vasárnapi munkaszünet és a szentmisén való részvétel a mi javunkat és lelki feltöltődésünket szolgálja.

     Minden vasárnap kötelező ünnep, de egy falu életében jeles alkalom, amikor egy apostolutód bármi okból a faluba látogat. Tegnap Jánokon volt Alojz Tkács nyugalmazott érsek atya, hogy kiszolgáltassa a bérmálás szentségét fiataljainknak. És akkor is voltak üres padok templomunkban. Én nem értem, mi a baj, mit kell máshogy csinálni?

Ma is vasárnap van, az Úr napja: hol van a többi katolikus? A hűséges hívek többnyire itt vannak, akik vasárnapról vasárnapra járnak, de a többiek? És tegnap is:

     Egyesek pont a mise alatt zúgatták a kaszálógépet, mások a kóruson kommentálták az egész misét: amit mindent hallani le: ez kis templom, nem lehet sugdosni a kóruson, mert le hallatszik, azért mert eddig nem szóltam érte: nem jelenti azt, hogy nem hallani. Ugyan úgy hallani, ha valaki a sekrestyében sugdos, vagy a kóruson.

     Tehát, meg kell próbálni csendben maradni, ha már itt vagyunk az Isten házában, de még jobb volna, ha mások is felismernék, megértenék, hogy Istenre szükségem van.

     És ha valamilyen egyházi ünnepség van a faluban, az az én ünnepem is. Ide még Ferenc pápa is jöhetne Jánokra látogatóba, akkor is volna üres pad a templomban, ha az csak a többi jánoki emberen múlna, akik sose járnak templomba. Mi a baj? Mit kellene máshogy csinálni?

     Az első keresztényeknek egyáltalán nem kellett olyan parancs, hogy a vasárnapot szenteld meg, végy részt a szentmisén: mindenki kötelességének tartotta ott lenni. Olyan erős belső vágy volt bennük, hogy ott lenni, közösen ünnepelni, hogy még az üldözéstől sem féltek. Az üldözések idején számos vértanú adta életét azért, mert nem tagadta le, hogy részt vett a szentmise vasárnapi ünneplésén.

     Az Egyház napjainkban azt javasolja híveinek, hogy a vasárnapi pihenés ne váljon üressé, vagy az unalom forrásává számunkra, hanem szolgálja a lelki gazdagodást. Igaz, hogy semmittevéssel kevesen töltik idejüket, inkább az a veszély fenyeget, hogy vasárnap az Auparkba vagy az Optimába mennek sokan, vagy valamelyik fürdőhelyre, és nem jut idő a szentmisére.

Lehet menni vasárnap szórakozni: de gondolkozzunk el azon is, hogy azért, hogy ez vagy az a hely nyitva legyen, valakinek ott kell lenni vasárnap reggeltől estig.

     A vasárnaphoz mindenképpen hozzá tartozik a szentmise. Ha részt veszünk rajta, arról teszünk tanúságot, hogy közösségben vagyunk Krisztussal, az Egyházzal és embertestvéreinkkel.

     A Szentmisén Jézus tanítását hallgatva és az ő testét magunkhoz véve készülünk fel arra, hogy szembenézzünk mindennapi feladatainkkal, amik a következő héten várnak ránk.

     Kérjük a Mi Urunktól a megerősítést, hogy megújult erővel térhessünk vissza a hétköznapokba.

     Legyen ezért számunkra szent nap a vasárnap, az Úr napja. Ámen.

Homília 2018 április 29, Húsv. V. vasárnapja, B év

29. 04. 2018 HÚSV. V. VAS, B.év

Egy kis városban, ami szinte semmiben sem különbözött más kisvárosoktól, furcsa dolgok történtek. A gyerekek elfelejtették megírni a házi feladataikat, a tanárok meg elfelejtették számon kérni rajtuk. A felnőttek egyre gyakrabban elfelejtettek bejárni a munkahelyükre. „Mintha elfelejtettünk volna valamit….” – sorolgatták. De hogy mit, az nem jutott eszükbe. Az utcán elfelejtettek köszönni egymásnak. A férfiak és a nők már nem kötöttek házasságot egymással, nem emlékeztek rá, hogy az mire is való. Akik jegygyűrűket hordtak az ujjukon, azok is csodálkozva méregették a gyűrűt: elfelejtették, miért is húzták az ujjukra annak idején. Amikor hétfő reggel a gyerekek iskolába mentek, a tanítónő megkérdezte tőlük: „Miért nem voltatok tegnap iskolában?” „Hiszen tegnap vasárnap volt! Vasárnap nincsen iskola!” – felelték a gyerekek. „Miért?” – kérdezte a tanítónő. A gyerekek azonban hallgattak. Egyáltalán nem emlékeztek arra, miért is nem kell vasárnap iskolába menni. Közeledett a karácsony. Az emberek fenyőfákat állítottak, gyertyákat gyújtottak – de valójában nem tudták, miért. „Miért szól ez a lágy zene? Miért ég ez a sok gyertya?” – kérdezgették egymást. A választ azonban senki sem tudta. Eljött a húsvét is. Kölnivízzel, szódásüveggel járták a fiúk az utcákat, de fogalmuk sem volt, mire való ez az egész. A lányok hímes tojásokat festegettek, de elfelejtették bárkinek is odaadni. „Valamit elfelejtettünk…. valamit elfelejtettünk….!” – ismételgették újra és újra a városlakók, de nem jutott eszükbe, hogy mi lenne az. A legfurcsább tekintettel egy nagy épületet méregettek a város közepén, melynek az ajtaját már hosszú évek óta nem nyitotta ki senki. Az épületnek magas tornya volt, a csúcsán kereszttel. „Mire való ez az épület? Minek építettek egyáltalán ilyet az őseink?” – hangzott el a kérdés újra és újra, de a válaszra senki sem emlékezett. Egy napon aztán kisebb földrengés rázta meg a várost. Nem okozott károkat, csak egy picit megmozgatta az épületeket. A város közepén álló, magas tornyú épületből furcsa hangok hallatszottak: csengő-bongó hangok, amelyeket sok-sok éve senki sem hallott. Egy idős bácsi, aki ott üldögélt az épület melletti parkban, hirtelen a homlokára ütött: „Hiszen, ezek harangok! A harangok! Hát persze, tudom már, kit felejtettünk el! Elfelejtettük az Istent!” Hangos szóval kiabálva járta be a várost: „Az Isten! Istenről feledkeztünk el, emberek!” És valóban, egyre több arc derült föl, egyre több szem kezdett csillogni. „Igen, az Isten! Most már eszünkbe jutott!” És hirtelen újra megértették, miért van az ujjukon a jegygyűrű, miért nem kell vasárnap iskolába menni, miről szól a karácsony és a húsvét – eszükbe jutott minden, aminek korábban nem tudták az okát és az értelmét. Testvéreim! Mennyire hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az Istennel való kapcsolat teljesen elhanyagolható! A hit – ha nem is éppen fölösleges – mindenképp olyasvalami, ami bőven „ráér”, amivel elég lesz öreg korunkban foglalkozni, feltéve persze, ha nem lesz akkor is jobb, vagy fontosabb dolgunk! Azután meg csodálkozunk, hogy elvesznek a színek a mindennapjainkból! Hogy nem érezzük ízesnek az életet, hogy értelmét veszti annyi, de annyi minden, amiben korábban örömüket lelték az emberek! Nem értjük, hogy mi tűnt el, miről feledkeztünk meg. Kétségbeesve keressük a létezés értelmét, egyre több kényelmet, élvezetet halmozunk fel, de valahogy mégis üres és szürke minden! Valójában nem csodálkozhatunk ezen, hiszen Isten nélkül az emberi létezés „értelmezhetetlen”, ahogyan szent II. János Pál pápa tanítja. Az ember nem gyökértelenül, minden előzmény nélkül jelenik meg ezen a világon! Nem pusztán saját magának köszönheti a létét. Mindegyikünk élete Istenből forrásozik, az Ő teremtményei, gyermekei, hasonmásai vagyunk. Ha kiszakadunk ebből az életünket adó és tápláló gyökérből, akkor lassacskán eltűnik belőlünk az élet. Hiába próbálunk mások lenni, mint akik vagyunk! Hiába próbálunk belegyökerezni valami másba! Kétségbeesett próbálkozásaink eleve kudarcra vannak ítélve. Pusztulva, lassan elszáradva is csak azt hirdetjük, azt kiáltjuk világgá, hogy Isten gyermekei voltunk, és amióta ezt megtagadtuk, senkivé és semmivé váltunk! A jézusi példabeszéd az igazi szőlőtőről és a szőlővesszőkről nem valamiféle szabadon választható lehetőséget tár elénk: ha akarod, te ember, akkor Istenben is gyökerezhet az életed, de ha nem akarod, találhatsz más táptalajt is! Nem! A megtagadhatatlan és kikerülhetetlen tényt közli: csak az Isten szeretetében találunk igazi táplálékot, csak az Ő akaratának megfelelő életforma teheti értelmessé és értékessé a mindennapjainkat. Persze szabadságunkban áll kiszakadni ebből a gyökérből, de semmit sem fogunk találni helyette, ami helyettesíthetné, amit veszítettünk! Mert „nélkülem semmit sem tehettek” – mondja Jézus. Krisztusban szeretett testvéreim! Ezért ne száműzzük hát a gondolatainkból, ne szorítsuk háttérbe, ne állítsuk a sor végére az Istent és a Vele való kapcsolatunkat, mert minden érzésünk, döntésünk és cselekedetünk csak Általa és Benne nyeri el igazi értelmét és célját! Ámen.

Homília 2018 ápr. 22, Húsv. IV. vasárnapja, Jó Pásztor Vasárnapja

22. IV. 2018 HÚSV. IV. VAS, B év

Húsvét negyedik vasárnapja, Jó Pásztor vasárnapja van. Jézus nevezte így magát János evangéliumában. Ha Jézus a jó pásztor, akkor mi vagyunk az elveszett bárányok? Sokszor igaz is ez. De Jézus nem azt mondja, hogy az elveszett bárány legyen a példaképünk, hanem Jézust utánozzuk: tőle tanuljunk jóságot, szeretetet, megbocsátást. A mai vasárnap három nagy erényt tanulhatunk tőle:

Először láthatjuk, hogy a jó pásztor kezdeményez. Nem várja, hogy a másik bocsánatot kérjen, vagy hogy a másik megalázkodjék előttünk. Nekünk is így kell viselkednünk: a gyengébbet tudni kell felsegíteni, megvigasztalni a szomorkodót.

A Jó Pásztor ismeri juhait. Nem tömegként kezeli a rábízott nyájat, hanem mindegyiket egyformán szereti. Itt azt is kérdezhetjük: mennyire ismerjük egymást? A férj a feleséget, a szülők a gyermekeiket, a barát a barátját? Túl könnyen ítélkezünk mások felett, pontosan azért, mert nem ismerjük őket.

Harmadszor megfigyelhetjük, hogy a jó pásztor örül, amikor megtalálja az elveszett bárányt: nem szidja, nem oktatja ki, hogyan kell viselkednie a jövőben, egyszerűen örül, hogy újra vele lehet. Mi leginkább először megszidjuk a másikat, aki rosszat tett. Időnként még kárörvendők is tudunk lenni a másik baját látva, kijelentve, hogy megérdemelte sorsát. Tudunk e örülni mások sikerének, mások boldogságának?

Jézus a Jó Pásztor. De miért jó?

Mert ő név szerint ismeri juhait. Ez válasz mindenki legalapvetőbb kérdésére, miért vagyunk a világon? Mindenki szeretne valaki lenni, hogy ismerjék őt a többiek és elismerjék. Senki nem akar névtelen, egy szám lenni a statisztikában. Van nevünk, ami azonosít minket. Jézus név szerint ismer minket: Istennél mindenkinek van neve, ő mindenkit személyesen ismer, Neki mindannyian fontosak vagyunk.

Jézus olyan pásztor, aki a juhok előtt megy. A pásztor elöl megy: Jézus a mi életünk útmutatója. Életünknek irányt kell adni: mert egész életünk menetelés, nem mindegy merre felé megyünk. Aki Jézust követi, az nem téved el.

Jézus olyan pásztor, aki keresi az elveszett juhokat. Nincs végérvényesen elrontott élet. Az emberi élet tele van kereséssel, tévelygéssel, elhibázott döntésekkel. Mégis hinni akarunk abban, hogy minden szakadékból van kivezető út. Ezt a hitet támasztja alá a jó Pásztor, aki keresi az elveszett juhot.

     Jézus saját személyében nyújt igazogási, tájékozódási pontokat a mi életünkhöz. Ha Jézust követjük, nem futhatunk zsákutcába.

Homília 2018 április 15 Húsvét III. vasárnapján

2018. IV. 15. HÚSV. III.VAS, B év,

Krisztusban kedves testvérek. A mai evangéliumban szt. Lukács evangélista beszámolóját olvastuk arról, hogyan találkozott Jézus először a feltámadás után tanítványaival. Mind a négy evangélista beszámol arról, hogy mindaz, amit Nagypéntektől Húsvétvasárnap estig átéltek a tanítványok, egy kicsit sok volt nekik: szeretett Mesterül halála, majd az asszonyok és angyalok hírei a hét első napján, vasárnap reggeltől kezdve, hogy nincs itt, feltámadt, és mire eljött az este, maga Jézus jelent meg előttük.

A Mi Urunk igyekezett eloszlatni félelmeiket, hagyta, hogy megérintsék, evett velük, szavaival bátorította őket. mintha ez még mindig kevés volna: Megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat.

A tanítványok életében fordulat állt be: felismerték Jézust, és fenntartás nélkül vállalták a rájuk bízott küldetést, hogy tanúi legyenek mindannak, amit átéltek.

De milyen tapasztalatokról és élményekről van szó? A tanítványok új látásmódja visszamutat a múltra, mindarra, amit Jézus földi élete során vele megtapasztaltak. Jézus élete, személyisége, szenvedése, halála és feltámadása egyszerre új fényben jelenik meg számukra. világossá válik minden az apostolok előtt, mert megtalálták a fonalat, amely mindent egységes egészbe fűz.

Ez a mi életutunk is. meg kell tanulnunk újra értékelni saját múltunkat, meg kell találnunk tapasztalataink mögött a vezérfonalat, amely egységes egészbe fűzi életünk történetét. Milyen az én élettörténetem?

Három lehetőség közül választhatunk:

A múltat lehet átkozni, mint terhet, amire gondolni sem akarunk. ez a „múlt” lehet nemcsak valami esemény, egy tragédia, amely eltemette ifjúkori álmainkat, hanem személy is, valaki, aki megbántott minket, és akinek nem tudunk megbocsátani, valaki, aki megalázott minket, és a seb még mindig sajog, egy szeretett személy árulása, ami miatt még mindig fáj a lelkünk. ez volt Júdás esete is: megátkozta magát és sorsát, és élete kétségbeesésbe torkollott.

A múltat lehet siratni, mint elmulasztott esélyt, amely soha többé nem tér vissza. sok mindent megtehettünk volna, sok mindent megtanulhattunk volna, de nem tettük meg. hasonló érzés támadhat bennünk egy szeretett személy halála után, amikor bánt a lelkiismeret, hogy miért nem szerettük jobban, miért nem törődtünk többet elaggot szüleinkkel, amíg köztünk voltak. Most már nem tehetünk semmit, semmit sem lehet jóvá tenni. Siratni lehet az eljátszott időt, az elásott talentumot, a parlagon hagyott képességet. Ez volt Péter esete: elsiratta gyávaságát, amely odáig vitte, hogy elárulja Mesterét, de könnyei elnyerték a megbocsátást.

A múltra gondolhatunk hálával, vagyis úgy, hogy múltunkban felfedezzük Isten szeretetének csodálatos jeleit: hogyan óvott meg bennünket valamilyen nagy veszélytől, hogyan írányította életünk menetét úgy, hogy minden a javunkra vált. Ez volt Mária, a boldogságos Szűz magatartása, aki az angyali üdvözlet után elénekelte szíve legszebb énekét: „Magasztalja lelkem az Urat” és ajándékul megkapta Jézust.

A mi élettörténetünk az a tartalom, amely elkísér bennünket a sírig és azon túl, amikor nekünk kell majd elmesélnünk azt Isten ítélőszéke előtt. ezt az élettörténetet azonban már itt és most el kell kezdenünk írni. a halálunk pillanatában kimondott utolsó szavunk csak tömör összefoglalója lesz annak, amit addig elmondtunk életünk során. Milyen szavakkal szeretnénk búcsúzni ettől az élettől és megjelenni Isten előtt? Az átok, a bűnbánat vagy a hálaadás szavaival?

A feltámadás hite arra bátorít minket, hogy lássuk, milyen jó volt hozzánk az Isten és ismételgessük gyakran: „Minden ajándék”. Igen, minden Isten ajándéka: az élet és az egészség, a béke és a barátság, a hitves és a gyermek, a szülő és a nagyszülő. Ha képesek vagyunk arra, hogy minden új napunkat úgy éljük meg, mint Isten ajándékát, akkor saját múltunk dalol majd nekünk Isten szeretetéről.

Ezt értették meg húsvét reggelén a tanítványok. Ez az a húsvéti hit, amely azóta is másmilyen szemekkel képes látni a világot.

Kérjük ebben a mai szentmisében, hogy még jobban megértsük saját életünk eddigi történetét, hogy egy fonálra fel tudjunk fűzni mindent, ami eddig volt, és tudjunk hálát adni a sok jóért, amit lehet hogy meg sem érdemeltünk, tudjunk bűnbánatot tartani a sok mulasztásért és vétekért, és tudjunk reménnyel nézni a jövő felé, hogyha életünk fonalának másik vége Isten kezében van, akkor jó felé halad életünk útja, az a legfontosabb, hogy életünk lezárultával szemtől szembe láthassuk a Feltámadottat és ő befogadjon minket örök hajlékunkba, amelyet nekünk készített és szerzett Szent keresztje és Feltámadása által. Ámen.

2018 április 8 Húsvét II. vasárnapja

8. 04. 2018. HÚSV II. vas., Isteni Irg. vas.

Kedves testvérek. Ma egy különleges nap van: az Isteni irgalmasság vasárnapja. Ezen a napon elmélkedhetünk Isten irgalmas szeretetéről, amellyel körülvesz minket, és örülhetünk ennek a szeretetnek. Jézus szerezte nekünk ezt az örökséget, amely el nem múlik, mert hervadhatatlan. Mind tudjuk, mi az irgalmasság. Irgalmas az a bíró, aki tudja, hogy bűnösök vagyunk, elkövettük, amit elkövettünk de mégis megbocsát. Irgalmas az az édesanya, aki nagy hazugságon kapja gyermekét, de mégis megbocsát neki.

Jézus az, aki azt mondja: bűneid bocsánatot nyertek: menj békével.

Az Ószövetség is beszél Isten irgalmas szeretetéről: amikor Isten Mózesnek adta a Tízparancsolatot, megígérte, hogy irgalmas lesz mindenkihez, aki szeretni fogja őt és hallgatni fog Isten szavára, Isten parancsaira.

Dávid Király az Úrról énekelt, aki megbocsát, megszabadít, mert irgalmas és hűséges.

Még a próféták is, akik gyakran jósolták, hogy minden el fog pusztulni, mert a nép ellenáll az Istennek, még ők is a népnek eszébe jutatták, hogy Isten szeretné kiárasztani irgalmas szeretetét a népre.

Jézus is irgalmas volt: amikor látta, hogy az ember belátja bűneit, hibáit, mindig irgalommal fordult mindenkihez, a kereszten pedig így imádkozott: Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, hogy mit tesznek.

Az irgalmasság ünnepe jó alkalom arra, hogy ismét elgondolkodjunk Isten csodálatos tulajdonsága, irgalmas szeretete fölött és még inkább odafigyelve rá, hagyjuk, hogy átjárja személyes életünket.

II. János Pál pápa mondta Fausztyna nővés szentté avatásán: Az első és a második világháború között bízta rá Isten az irgalmasság üzenetét. Akik még emlékeznek, tanúi voltak az akkori eseményeknek és szenvedéseknek, amelyek emberek millióit érintették, azok tudják igazán, hogy mennyire szükség volt akkor az irgalmasság üzenetére. Az isteni irgalmasság üzenete meghatározza az emberi élet értékét is. Minden ember értékes Isten szemében; Krisztus minden egyes emberért meghalt; mindenkiért, akinek az Atya lelket adott. Ez a vigasztaló üzenet szól különösen azoknak, akik bűnük súlya és nagysága miatt már esetleg föladták a reményt, és kísértést éreznek arra, hogy kétségbe essenek. Nekik megmutatja Jézus a szelíd arcát; a szívéből áradó sugarak őket érintik, és rájuk vetik fényüket, őket melegítik és nekik mutatnak utat, reménnyel töltik el őket. Milyen sok lélek vigasztalódott meg már a Gondviselés által Fausztina nővérnek tanított imádság révén: Jézusom, bízom benned! Ha csak annyit teszünk, hogy átadjuk magunkat Jézusnak, már oszlani kezdenek a felettünk tornyosuló felhők és átsüt rajtuk a fény sugara.“

XVI. Benedek pápa lengyelországi látogatása alkalmával a krakkó-lagiewniki Isteni Irgalmasság-templomban a betegekkel és betegápolókkal találkozott 2006. május 27-én. Beszédében elhangzott: „A jelen körülmények két misztériumot állítanak elénk: az emberi szenvedés misztériumát és az Isteni Irgalmasság misztériumát. Első látásra úgy tűnik, hogy e két misztérium szemben áll egymással. De ha mélyebben vizsgáljuk őket a hit fényénél, meglátjuk, hogy összhangban vannak egymással, és ez Krisztus keresztje misztériumának köszönhető. Miként II. János Pál pápa mondta: „A kereszt az istenség legmélyebb lehajlása az emberhez... a kereszt olyan, mint az örök szeretet kenete az ember földi létének legfájdalmasabb sebeire.” Drága betegek, akiket a test vagy a lélek szenvedése jelölt meg, ti egyesültetek leginkább Krisztus keresztjével, ugyanakkor ti vagytok isteni irgalmasságának a leghatásosabb tanúi. Rajtatok keresztül, a ti szenvedésetek által Ő hajol az emberiség fölé szeretettel. Ti vagytok azok, akik a szív csöndjében mondva: „Jézusom, bízom benned”, tanítotok arra, hogy senkinek sincs mélyebb hite, élőbb reménye és lángolóbb szeretete annál, mint aki a szenvedésben Isten biztonságot nyújtó kezébe adja magát. És azok keze, akik az irgalmasság nevében segítenek nektek, ezen isteni kéz látható megjelenései.“

Szentatyánk, Ferenc pápa egy személyes emlékét idézte fel pápaságának első vasárnapján: „Nem sokkal azután, hogy kineveztek püspökké, 1992-ben Buenos Airesbe érkezett a Fatimai Szűzanya szobra, és ünnepélyes szentmisét mutattunk be a betegek számára. Én gyóntattam azon a szentmisén. A szertartás vége felé felálltam, mert ki kellett szolgáltatnom a bérmálás szentségét. Egy nagyon egyszerű, idős asszony odajött hozzám, már 80 év felett volt. Ránéztem és így szóltam: „Nagymama – mert nálunk így hívják az idős asszonyokat –, meg akar gyónni?” És ő igennel válaszolt. „De hátha Ön nem vétkezett” – mondtam. „Mindnyájan vétkeztünk” – felelte az idős asszony. „De talán az Úr nem bocsátja meg bűneinket” – tettem hozzá. Nagy biztonsággal így válaszolt: „Az Úr mindent megbocsát.” „Honnan tudja?“ – kérdeztem tőle. Az idős asszony válasza így hangzott: „Ha az Úr nem bocsátana meg mindent, a világ nem létezne.” Ez az a bölcsesség, amit a Szentlélek ad: a belső bölcsesség az isteni irgalmasságról. Ne feledjük el: Isten soha nem fárad bele, hogy megbocsásson, soha! „Hát akkor hol van a probléma?“– kérdezte az idős asszony. „Az a probléma, hogy mi fáradunk el, hogy bocsánatot kérjünk. Soha ne fáradjunk el! Isten a szerető Atya, aki mindig megbocsát, akinek irgalmas a szíve mindnyájunk irányában. Mi is tanuljunk meg irgalmasak lenni mindenkivel. Fohászkodjunk a Szűzanya közbenjárásáért, aki karjai között tartotta az emberré lett isteni Irgalmasságot.“

Isten irgalmassága ki akar áradni minden emberre: de csak azokra árad ki, akik meggyónnak, akik megbánják bűneiket, kérik érte Isten bocsánatát, és törekednek megjavulni.

Nagyon szomorú, mennyire ellaposodott sokak lelkiismerete: évente kétszer gyónnak, és akkor is csak olyan bűneik vannak, hogy pénteken megették a húst, és hogy nem imádkoztak háromszor reggel. Szinte nincs is bűnük, nincs, amit megbocsásson az Isten.

Pedig, ha igazán elolvasná mindenki a lelkitükröt a gyónás előtt, és ha értené, hogy mit kérdeznek a lelki tükör egyes kérdései, biztos, hogy nem csak ezt tartaná valaki bűnnek. Mennyi sok bűn van az első parancsolat ellen, kételkedés a hit igazságaiban, Istent káromló beszédek vagy gondolatok, a hit megtagadása, a sok babona, jóslás, horoszkóp olvasás, a sok piros madzag a kis gyermekek kezén, a sok bálványimádás, amikor sok minden más fontosabb, mint Isten imádása. Mennyi bűn a sok szentmisemulasztás, lustaságból és hanyagságból. Mennyi bűn, hogy nem igyekszünk hitünket még jobban, mélyebben megismerni. A sok szükségtelen munka vasárnap. A szülők és elöljárók nem tisztelete, nem szeretete, megvetése. A gyermekek nevelésének elhanyagolása. Hol vannak a szülők, és hol a gyermekeik? Tisztelet a kivételnek. A másik ember gyűlölete, másnak rosszat kívánni, verekedni, A sok cigi, alkohol, drog, nem alvás, vagy lustálkodás, a kötelességek elhanyagolása. A tisztátalan gondolatok, tisztátalan vágyak, tisztátalan beszédek, A félrelépések, a férj, feleség megcsalása másik emberrel, a sok pornó, önkielégítés, paráznaság: mi együtt alszunk, de meg fogunk esküdni három év múlva. És én ezt nem tarton bűnnek. Hogy tartanák bűnnek a fiatalok, amikor a TV-ből az utóbbi 30 évben csak azt látják, hogy így kell élni, ez a normális. Hogy lehet mindenkivel mindent csinálni, ha nekem jólesik. Ugyanúgy ide tartozik a védekezés a gyermekáldás ellen, főleg ha 1-2 gyerek van csak, vagy nincs egy se. A muszlimok 6-8 gyerekig meg se állnak. A lopások: kicsiben és nagyban: itt is helyes lelkiismeretnek kell lenni: valakit bánt, hogy valami kis dolgot elvesz, ami a másé, vagy hogy amit megspórolt a munkában, hát elviszi, hogy jó lesz az még valamire. Valaki meg sokat sokat rabol, százezer és millió eurókat, és meg se kottyan neki: a sok korrupció, lefizetés, lopás, azok bezzeg nem jönnek gyónni, a sok hazugság, mások kibeszélése, megszólása, ítélkezés a másik fölött. A sok szívbeli házasságtörés, félrelépés, az irigykedés: kívánása mindennek, ami a másé, örök elégedetlenség azzal, ami van nekem, és még sorolhatánk. Persze, az is bűn, ha Hamvazószerdán és Nagypénteken tudva és készakarva valaki húst eszik, de hogy valaki 72 évesen elfelejti, hogy péntek van, az Egyházjogi kódex 60 éves korig kötelez, Hamvazószerdán és Nagypénteken, azt, aki nem cukorbeteg például.

A gyónás komoly dolog, ahol meg kell gyónni bűneinket, úgy, ahogy elkövettük őket, nem kell szépíteni magunkat: Isten lát, ismer, tud rólunk mindent úgy ahogy van: ez az Irgalmasság vasárnapjának üzenete: hogy legyenek az ember bűnei bármily nagyok, de Isten irgalma még nagyobb. Nincs mit ezeken megbotránkozni, meg kell bánni a bűnt, és Isten bocsánatát kérni a szentgyónásban. Bárcsak minél többen meghallanák ezt, és megértenék, és ahelyett, hogy hányszor ettek húst, a bűneiket gyónnák meg a szentgyónáskor. A lelkiismeretet is nevelni kell, mert sokaknak olyan lapos a lelkiismerete, semmit nem tartanak bűnnek, de azért eljönnek gyónni, mert így szoktuk. Isten irgalmassága át szeretne ölelni mindenkit, és mindent megbocsátani, amit bűnnek tartunk, és szeretnénk megbánni és megjavulni. Nem elég csak azt mondani, hogy vétkeztem: a bűnt illedelmesen, de mindent a nevén nevezve meg kell gyónni.

Az ördög szeret szégyenérzetet önteni az emberbe, ahogy egy szent mondta: jobb örök titok terhe alatt mindent megvallani, mint egy örökkévalóságon át szégyenkezni utána.

Bűneinket fel kell ismerni, meg kell bánni, törekedni kell jóvá tenni, és megvallani őket a gyónásban.

Ha elkövetünk egy bűnt, főleg, ha súlyos, halálos bűn: nem kell vele várni karácsonyig, húsvétig, mert Isten megígérte, hogy amelyik nap hozzá fordulunk, akkor megbocsájtja bűnüneiket, de nem ígérte meg senkinek, hogy megéri e a következő karácsonyt vagy húsvétot.

Álljunk ma meg egy pillanatra, és nézzük meg, hogyan árad Isten irgalmassága a mi bensőnkbe. Képzeljük el magunkat, mint tökéletlen, bűnös embert, pont olyannak, amilyenek igazából vagyunk.

Most nézzünk Jézusra, hogyan akar minket megtisztítani, hogyan akar bennünket átölelni. Ha megfeledkeznénk Isten irgalmasságáról, bűneink és szégyenünk mint súlyos teher nehezednének ránk. Ha elfelejtenénk, hogy bűnösök vagyunk, és mindenkinek szüksége van Isten irgalmára, ha a bűneink elvakítanának minket, és lehetetlenné tennék azt átélni és megérezni, hogy Isten szeret minket. Bárcsak soha ne feledkeznénk meg erről, hogy Isten irgalmas szeretettel szeret minket, bárcsak mindig tudnánk ennek örülni.

Bárcsak ugyanilyen irgalommal tudnánk a többi ember felé fordulni magunk körül.

2018 IV. 2 Húsvéthétfő. Homília

2018 IV. 2 Húsvéthétfő.

Krisztusban szeretett testvérek!

Feltámadt Krisztus! - Valóban feltámadt! - Valljuk ezt az egész keresztény világgal együtt a kezdetektől napjainkig.

Az utóbbi három században foglalkoztatja a liberális tudósokat, hogy vajon egyszer megtalálják e a régészek Jézus csontjait. Időről időre próbálnak újabb szenzációt kelteni, hogy találtak egy sírt vagy csontokat a Szentföldön, amelyről mindig bebizonyosodik, hogy azok nem Isten Fiának, Jézus Krisztusnak a csontjai, maradványai.

A Szentírás egyértelműen beszámol arról, hogy Jézus él, feltámadt a halálból.

Lehet, hogy már mi is feltettük a kérdéseket, hogy van e feltámadás? Létezik e örök élet, Van bűnbocsánat? Vajon Isten előtt állunk e az utolsó napon, hogy megítéljen minket?

Ki terjeszti az igaz hírt? Az asszonyok és a Jézus sírját őrző katonák ugyanazt látták: „...nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.“ E két csoport mégis két, egymásnak szögesen ellentmondó hírt kezdett terjeszteni, két igen különböző hatással. Nem mindegy, hogy a sír azért üres, mert Jézus feltámadt a halálból, vagy pedig azért, mert tanítványai ellopták a testét. A legkülönbözőbb hírek léteznek egymás mellett - és egyáltalán nem mindegy, hogy mit fogadunk el, és mit adunk tovább. Ugyanakkor nagyon nehéz eligazodnunk a hírek, a temérdek információ világában. Kinek higgyünk ma? Azoknak, akik azt állítják, hogy Jézus feltámadt, vagy azoknak, akik az ellenkezőjéről vannak meggyőződve? Ki mond igazat? Két hír áll ma előttünk: az örömhír, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból! A rossz hír, a hazug hír, hogy tanítványai lopták el testét, ezért volt üres a sír azon a reggelen. Az asszonyok a feltámadást hirdették, a komoly, úgymond megbízható katonák pedig a test ellopását.

A feltámadott Jézus 11 apostolát bízta meg az evangélium - keresztrefeszítésének és feltámadásának jó híre - hirdetésével.

Krisztus örömhíre gyakran az egyszerű emberek között terjedt, itt-ott megtért egy-egy jelentősebb ember is, majd egyre nagyobb teret nyert a Krisztus-hit.

A mai helyzet nagyon hasonló a keresztény egyház élete első századaihoz. A politikai hatalom, a gazdasági hatalom, a kultúra tekintélyes része nem hogy nem vallja, hogy Jézus él, hanem gyakran félreteszi, ill. tagadja ezt. Általában nem közvetlen módon, hanem azzal, hogy Isten akaratával ellentétes célokat, értékeket fogalmaz meg és ad elénk. A társadalomban egyre csökken azok száma, akik azt mondják: Feltámadt Krisztus! - Valóban feltámadt! De nemcsak számra, hanem gazdagságra, politikai hatalomra, kultúrális befolyásra nézve is kisebbségben vagyunk. Ez a  kisebbség vallja, hogy Jézus Krisztus feltámadt és övé minden hatalom. A többiek életvitelükkel, látható sikereikkel, a média jó részének támogatásával arról beszélnek, hogy nincs se Isten, se feltámadás.

Mi vajon melyiknek hiszünk? Melyik van ránk erősebb hatással? Egy könyv, a Biblia, valamint egy közösség, az Egyház bizonyságtétele, vagy könyvek, ideológiák, filozófiák, alternatív hitek, különféle szekták és életstílusok tömege?

Az asszonyok a jó hírt nagy örömmel és izgatottsággal (futva) adták tovább a tanítványoknak.

Fontos, hogy az örömhírt mi se szégyeljünk tovább adni.

Fontos még talán azt megemlíteni, hogy főleg a gonosznak, a Sátánnak az érdeke, hogy minél kevesebben higgyenek Jézusban, az ő feltámadásában, abban, hogy meg vagyunk váltva, és hogy Jézus a Golgotán egyszer s mindenkorra legyőzte az örödögöt. Nekünk már csak az egyses kisebb csatákat kell megvívnunk. A győzelem már Nagypénteken és Húsvét hajnalán eldőlt. Jézus győzött.

Valljuk meg, ne csak Húsvétkor: Feltámadt Krisztus! - Valóban feltámadt!

Az asszonyok, amikor leborultak Jézus Krisztus előtt, megragadták a lábát. Ebben a mozdulatban a Jézus iránti szeretet van, az örömmel teli csodálkozás, hogy él, a vágy hogy magukhoz öleljék és maguknál tartsák szeretett mesterüket. Ebben a pillanatban kapták meg és fogadták el a felhatalmazást a jó hír továbbadására.

Hozzájuk hasonlóan, a hírvivők másik tábora, az őrök is kinyújtották kezeiket: „elfogadták a pénzt“. Ők a pénz magukhoz-ölelésében nyerték el a felhatalmazást és kötelezték el magukat arra, hogy a hazug hírt terjesztik.

Amit magunkhoz ölelünk, az lesz a miénk.

Ami a miénk, az határoz meg bennünket.

Ami valóságosan meghatároz minket, azt adjuk tovább.

Mi vajon Jézus Krisztust, vagy pedig saját érdekeinket öleljük a szívünkhöz? Mit terjesztünk szavainkkal, döntéseinkkel, egész lényünkkel?

Jézus ismeri a szívünket. Őt az érdekli egyedül, hogy vajon tényleg ő-e a mi életünk középpontja?

Ma őszintén tegyük fel önmagunkban a kérdést: Milyen hírt fogadunk be? Milyen hírt adunk tovább keresztény életünkkel? Feltámadt Krisztus! - Valóban feltámadt! - szól a tanúságtétel már 2000 éve. Ezt a jó hírt öleljük magunkhoz, és ezzel a jó hírrel járjunk ebben a világban! Mert még ma is érdemes így járnunk, sőt ez az egyedüli, biztos és teljes kristusi élet útja. Ámen!

2018 április 1. Húsvétvasárnap, Homília

1. IV. 2018 Húsvétvasárnap

Krisztus Feltámadt! Valóban feltámadt!

Krisztusban kedves testvérek. A mai olvasmányban szent Péter a pogányságból megtért századosnak és családjának tanúskodik a feltámadásról, arról beszél, hogy a feltámadt Jézus nem jelent meg az összes embernek, csak neki, Péternek és más tanítványoknak, azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott.

Nem jelent meg mindenkinek, sem a farizeusoknak, se az Athéniaknak, de még azoknak sem, akiket meggyógyított, vagy megszabadított.

     Az apostolokat az ószövetségi jövendöléseken és az üres síron kívül Jézus megjelenései győzték meg a természetfölötti esemény valódiságáról. Jézus élő valóságában mutatkozott meg előttük (vele együtt ettek!), de azt is igazolta, hogy már megdicsőült, az Atyánál van és hatalommal rendelkezik. Őt, mint embert az Atya ereje támasztotta fel, s hatalmat adott neki, hogy ő legyen majd az élők és holtak bírája.

     Krisztus feltámadása a mi feltámadásunknak is a forrása. A hívő ember a keresztség által öltözik be az ő halálába és feltámadásába.

     Ezért van szemünk előtt egész húsvéti időben a keresztkút, hogy emlékeztessen, a keresztségben meghaltunk a bűnnek és az új életre születtük a keresztvíz által.

     Ezért mondja az apostol, hogy ,,Isten vele együtt minket is feltámasztott.''

A vele való új közösség arra ösztönöz, hogy életünket az égi értékek felé irányítsuk, mert csak így lehetünk azok örökösei.

     Az apostolok hite meggyőző jeleken nyugodott. A megjelenésekben meggyőződtek arról, hogy ugyanaz a személy áll előttük, mint akit halála előtt ismertek, ugyanazzal a szeretettel és a megváltás művének a befejezésével. Itt minden szent és meggyőző. Az üres sír felébresztette az apostolok csodálkozását, de a hitet a megjelenés adta. Ennek tartalma az, hogy Jézus a valóságos halálon ment át a valóságos örök életbe, s ezzel megmutatta, hogy mi a földi élet egyetlen célja.

     Péter tovább folytatja: Isten megparancsolta neki és a többi tanítványoknak, hogy hirdessék és tanúskodjanak a feltámadásról. Ahelyett, hogy Isten fennhangon kihirdette volna az égből, hogy az egész földön mindenki hallja, egyszerű embereket választott és megparancsolta nekik, hogy ezt az örömhírt tovább adják. Más szóval, ugyanolyan embereket választott, amilyenek mi vagyunk.

     Miért ezt választotta Isten? Ilyen alázatos és egyben kockázatos stratégiát? Erre soha nem fogunk tudni pontos választ adni. két lehetőség van: Először is, Jézus azt akarja, hogy az ő szeretetét a másikon keresztül tapasztaljuk meg. azt akarja, hogy érezzük az ő jelenlétét a másik bőkezűsége, szeretete, alázatán keresztül. Ezért hív minket közösségbe, hogy Egyházat alkossunk, hogy rajtunk keresztül cselekedhessen és kevesével, lassan megváltoztassa a világot. Ezért gyűjt egybe Isten oltáránál, hogy mint testvérek, együtt imádkozzunk Istenhez.

     Másodszor: Jézus hitt nekünk. meg volt győződve róla, hogy a Szentlélek segítségével Szent Péter, Mária Magdolna és a többi tanítványok nagy és szép dolgokat fognak végbe vinni. És hisz neked is. tudja, hogy talán nem fog neked minden olyan tökéletesen sikerülni, ahogy szeretted volna, de az apostoloknak se sikerült minden tökéletesen.

Mégis tudja, hogyha eldöntöd, hogy a szívedben szeretnéd a többieket úgy szeretni, ahogy ő szerette őket, nagyon sok mindenre képes lehetsz.

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! bárcsak hirdetni tudnánk ezt saját szeretetünk kimutatásával.

     A keresztény ember jól tudja, hogy a feltámadásban való hit az üdvösség feltétele. Szent Pállal mondhatjuk: ha száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz. Higgyünk a feltámadásban és bátran hirdessük mindenkinek: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

Homília 2018 marc. 18, Nagyböjt V. vasárnapján

18. III. 2018 Nagyböjt V. vas. B év

Kedves testvérek. A mai válaszos zsoltár válasza így hangzott: Istenem, kérlek téged, teremts bennem tiszta szívet. A híres 50. vagy 51. zsoltár hangzott fel, amely latinul így kezdődik: Miserere.

Ez a zsoltár Dávid király válaszát beszéli el nekünk, amikor házasságtörést követett el és elrendelte, hogy Uriást, hűséges katonáját öljék meg a csatában és álcázzák balesetnek, háborús veszteségnek a halálát.

Dávidot mindenki úgy ismerte, mint Isten szíve szerint való férfit és királyt, de amikor ez az eset történt vele, Betsabéval és Uriással, inkább úgy viselkedett, mint egy szappanopera szereplője.

A legrosszabb az egész történetben az volt, hogy Dávid nem is tudatosította, hogy valami rosszat tett. addig, amíg Isten fel nem nyitotta szemét Nátán próféta által. Ekkor költötte Dávid ezt a zsoltárt, amelyet ma hallottunk. Mit tanulhatunk meg, amikor ezt a zsoltárt imádkozzuk?

Először is, nagyon gyakran, bűneinket már nem is látjuk, legyenek azok nagyok vagy kicsik. A különféle vágyak, önzőség, büszkeség, hamis meggyőződés arról, hogy mi igazságosak vagyunk, harag, mindezek a dolgok elvakítanak minket, úgy, ahogy Dávid se látta, hogy nagyon rossz úton jár.

Legyünk hálásak a mi Urunknak, hogy küld utunkba olyan embereket, akik segítenek nekünk növekedni az életszentségben.

Másodszor, Isten mindig keres minket, akkor is, amikor közel vagyunk, mellette, de akkor is szeretettel néz utánunk, amikor messze kerültünk tőle. Állandóan kopogtat szívünk ajtaján. Mindig felkínálja nekünk saját gondolatait, elküldi az ő angyalait és saját embereit, hogy segítsenek nekünk. Mindent megtesz, amit megtehet, hogy buzdítson minket megvallani a bűneinket és segítsen visszatérni hozzá.

Kérjük a mai szentmisében a Mi Urunkat, hogy segítsen nap, mint nap észrevenni az ő érintését.

Harmadszor, Isten irgalmassága végtelen. Isten nem mondott le Dávid királyról, nem tántorította el Istent tervei véghezvitelétől se a házasságtörés bűne, sem a gyilkosság. Abban a pillanatban, amikor bűnbánatot tartunk, Isten irgalmassága és szeretete feltör a szívünk mélyéről, úgy ahogy ez Dávid királlyal történt: köszönjük meg a mai szentmisében a Mi Urunknak az ő hűségét.

Végül nézzük meg e zsoltár utolsó két versét: Dávid király megígéri Istennek, hogyha megbocsát neki, megtesz mindent, hogy más embereket is őhozzá vezessen. A vágy, az embereket szolgálni és törődni az emberekkel természetes reakció, miután találkoztunk Isten irgalmasságával.

Kérjük a Mi Urunktól, hogy használjon fel minket is, mint eszközt, saját tervei véghezvitelére.

Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.

Megtanítom utaidat a vétkeseknek, * és a bűnösök hozzád térnek.

A megtérő bűnös, aki lerakja bűneit Isten előtt, újra megérezhet valamit az üdvösség öröméből, a szabadságból, felszabadulásból.

Nagyon fontos a jó, mély, teljes szentgyónás.

Amikor az ember szabaddá válik a bűntől, nagyobb benne a készség a jóra: akár arra, hogy másokat is a jó útra vezessen, Istenhez vezessen, megmutassa nekik az üdvösség útját.

Ez a keresztény mivoltunk lényege: saját magunk az üdvösség útján járjunk, amelyhez hozzá tartozik a jó, mély, rendszeresen gyakorolt bűnbánat, és a mennyországba egyedül senki nem fog bejutni: a többieket is magunkkal kell vinni, magunk után húzni, buzdítani, mutatni az utat nekik.

Erre jó a nagyböjti szent idő, amely lassan kicsúcsosodik: jelzik ezt az eltakart keresztek, hogy a Mi Urunk szenvedése immár közel van: szakítsunk a bűnnel, hagyjunk el mindent, ami eltérít minket az egyenes, szűk úttól, és szilárd lábakkal induljunk az üdvösség felé vezető, keskeny úton, amely a szenvedésen és kereszten keresztül vezet a megdicsőülés felé.

Tiszta szívvel, amelyet egyedül Isten képes nekünk megadni. Ámen.

Hirdetések 2018 március 12 - 18

Nagyböjt 4. hete

4. týždeň v Pôstnom období

deň/nap	liturgický kalendár/liturgikus naptár	čas/időpont	úmysel/szándék
pondelok hétfő 12. 03.	féria	-----
utorok kedd 13. 03.	féria	16:30 Bo	Bodollói imatalálkozó
streda szerda 14. 03.	féria	19.30 Ke	Régi rítus - Kassa
štvrtok csütörtök 15. 03.	féria	17:00 J
piatok péntek 16. 03.	féria	17:00 J
sobota szombat 17. 03.	féria	08.00 J
nedeľa vasárnap 18. 03.	Nagyböjt 5. vasárnapja 5. Pôstna nedeľa	08.00 Úf 09.00 P 10.30 J

Hirdetések:

·         Az Elsővasárnapi oferán 195 € gyűlt össze templomunk és a plébánia fenntartására. Adományaikat Isten fizesse meg.

·         A Szlovák Püspökkari konferencia gyűjtést szervez az üldözött keresztények megsegítésére. A gyűjtés március 18.án, jövő vasárnap lesz, a padokon elhelyezett szórólapokból lehet bővebben tájékozódni. Adományaikat Isten fizesse meg.

·         Csütörtökön megtartjuk a szokásos szentségimádást fél órával a szentmise előtt.

·         A bérmálkozók felkészítése pénteken, március 16.án folytatódik. 17 órakor kezdődik a keresztút, utána szentmise majd a katekézis.

·         A közös gyóntatás szombaton, március 17.én lesz, Jánokon 9 órai kezdettel. Érkezzünk pontosan, mivel a hívek meggyóntatása után tovább indulunk Makrancra, ahol szintén gyóntatás lesz.

·         A közös gyóntatás húsvétra március 23. Pénteken este 18 órakor Péderben. A többi időpont a faliújságon és az interneten megtekinthető.

·          A Passió próbák szintén szombaton, március 17.-én este 18 órakor folytatódnak a plébánia nagytermében. Minden énekelni vágyót szerettel várunk. 

·         Jövő vasárnap már Nagyböjt 5 vasárnapja lesz, ún. Fekete vasárnap: a kereszteket lepellel takarjuk le.

·         Jövő vasárnap, március 18.án megemlékezünk az 1848/49es forradalomról is a mise után a templomkertben. Péderben szombaton, március 17.én délután lesz a megemlékezés a forradalomról.

·         Két hét múlva már az órát is állítjuk, Virágvasárnapra már egy órával korábban kelünk újra.

·         Március 17, szombat egyben emeritus érsekünk, Alojz Tkács felszentelésének 28 évfordulója.

·         Március 19.én, hétfőn, Szent József napján Erdő Péter esztergom budapesti érsek, bíboros-prímás Kassára látogat, ahol konferencián 10 órakor előadást tart a teológián, majd este 18 órakor főpapi misét mutat be a Kassai Dómban, mindenkit szeretettel várnak erre az eseményre is. 

Március 20., kedd, egész napos szentségimádás Jánokon.