Mit
tegyünk? Gyakran feltesszük ezt a kérdést, amikor különféle döntések előtt
állunk, választani kell, vagy el kell indulni valamilyen úton, és esetleg több
lehetőség áll előttünk. Párizsban is feltették ezt a kérdést, 195 állam
vezetői, és megegyeztek, hogy a következő 100 évben csak maximum 2 fokkal fog
emelkedni a hőmérséklet, vagy inkább csak 1,5 fokkal. Ez a legújjabb vallás,
kedves testvérek. Hinni kell abban, hogy klímaváltozás van, hogy emelkedik a
hőmérséklet, hogy elolvadnak a jéghegyek és mindent elönt a tenger, és így
tovább, és aki ezt nem hiszi, talán még ma nem visznek el engem a rendőrök, de
egy két év múlva akár már igen.
40 évig nem volt szabad a papnak a
„rendszer” ellen semmit mondani a templomban, mert ott ültek a titkosok, és ma?
Nem szabad a gender ideológiáról beszélni, és kritizálni ezt a hisztériát sem a
klímaváltozás körül, ami jó üzlet. 100 miliárdos üzlet. Az egyik ember
kitalálja, hogy emelkedik a hőmérséklet, és megmondja a másik embernek, hogy
fizess nekem pár milliárdot, és nem fog annyira emelkedni. Milyen butaság, és
mégis milyen jól fizet. Akik józanul gondolkodnak, és kicsit mögé látnak a
dolgoknak, azok nyíltan kimondják, hogy ez része a nagy tervnek, az új
világrendnek, hogy egy vallás legyen, egy ideológia, egy kormány, minden
szabályozva legyen, minden ellenőrzés alatt legyen. Persze, nem olyan egyszerű
7 milliárd embert ellenőrzés alá vonni, mert valaki mindig kicsúszik a teljes
ellenőrzés alól.
De jó hasznot hoz sokaknak ez a
hisztéria a globális felmelegedés körül és egyáltalán, a természet istenítése
körül.
Amint már elmondtam erről a helyről, ma
újra mondom: már semmi szent ezen a világon. December 8.án Rómában a Szent
Péter Téren, a Szent Péter Bazilikában délelőtt Ferenc pápa megnyitotta az
Irgalmasság rendkívüli szentévét, nagy biztonsági intézkedések közepette:
kétszer kellett átmenni mindenkinek fém-detektoros kapun, és csak így engedtek
be mindenkit a misére, majd este nagyszabású fény show volt a Bazilika
homlokzatán.
Leopárdok, tigrisek, oroszlánok,
majmok, a kereszténység legszentebb templomának homlokzatán. Ezen a helyen állt
Néró cirkusza, ahol a keresztényeket oroszlánokkal tépették szét, szórakozás
gyanánt. Az egész esti fény bemutatóban még egyszer sem volt észrevehető
semmilyen keresztény szimbólum, semmi kapcsolat a kereszténységgel.
Feltűntek menetelő buddhista szerzetesek, akik mintegy alternatív utat
mutattak a kereszténységgel szemben, az Egyház mintegy átengedte helyét a
természetnek.
Nem azzal van a baj, hogy állatokat
vetítettek oda – hisz a keresztény művészetben megvan az állatoknak a maguk
helye: mert a szent művészet az állatok által ábrázol bizonyos magasabb
üzeneteket. De semmi esetre az állatokat nem istenítjük a kereszténységben, csak
annyira tartjuk őket tiszteletben, amilyen szolgálatot végeznek az embernek.
Mert nem szabad elfelejteni, hogy az ember a teremtés koronája, minden az
embernek van alárendelve. Mert a világegyetem létezésének végső oka Isten, de a
fizikailag létező világ az ember miatt létezik, mert ahogy Akvinói szt. Tamás
mondja: az Isten minden dolgot az embernek teremtett.
Minden állatnak megvan a maga szimbolikus jelentése a kereszténységben, de
a kereszténység nem foglalkozik az állatok kihalásával, vagy jólétével, csak
azzal, hogy miért léteznek állatok. Mert az oroszlán az erő szimbóluma, a
bárány az alázaté, és így tovább. Minden hierarchiában áll egymással, a
szervetlen anyagoktól az emberig.
Tanúi vagyunk annak, hogy a Föld fel van magasztalva egy kozmikus, geo-ökológikus
lénnyé, szinte istenséggé. Az ökológia épp felborítja a megszokott rendet: mert
Istent kizárja gondolkodásából, és az embert sem tartja a teremtés koronájának.
Az ember abszolút egyenlő a természettel. De nemcsak az állatokkal, de az
élettelen természettel is: a hegyekkel, folyókkal, a tápláléklánccal. Ezáltal
megszűnik a határ az ember és a világ között. A föld különös istenséggé válik.
Amikor 50 éve véget ért a II. vatikáni zsinat, ennek a történelmi
pillanatnak az uralkodó témája volt az ember kultusza, amelyet többek között
Maritain francia filozófus írt le könyveiben. Az integrált humanizmus után most
50 év elteltével következik az integrált ökológia. Az emberi jogok chartájáról
áttérünk a természet jogainak chartájára.
Az ember-vallás kudarcot vallott, ezért lép helyébe most a föld vallása.
Ebbe a kérdéskörbe tartozik a gender ideológia is, amely megszüntet minden
identitást, minden lényeget, panteista és egyenlőségelvű.
A vetített képsorozat, amelynek a címe Fiat lux – legyen világosság volt :
a Laudato si enciklika ökológiai képes megjelenítése akart lenni.
Antonio Socci levelében nevén nevezte ezt a színjátékot mint gnosztikus és
újpogány előadást, pontos keresztényellenes ideológiai üzenettel. Megjegyezvén,
hogy Szent Péternél Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának ünnepén az Isten
Anyja helyett előnyben részesült a „föld anya” tisztelete, hogy terjedjen az
uralkodó ideológia, tehát az új klíma és ökológiai vallás, amelyet e világ
hatalmasai támogatnak. Ez egy lelki profanációja a helynek, ahol sok keresztény
vértanú meghalt, ahol sok szent és pápa van eltemetve.
Akik megvalósították ezt a fényjátékot, pontosan tudják, hogy a Szent Péter
Bazilika mit jelent a katolikusok számára. Hogy ez Krisztus Titokzatos
Testének, amely az Egyház, fizikai kifejeződése. Ez a fényjáték pontosan az
ellentéte volt annak, amit a gyertyák, a lámpák, a tűz jelentenek, amelyek az
évszázadok folyamán Isten fényének jelentését közvetítették. Ezekben a fényekben
nem volt hely december 8.án sem Krisztusnak, sem az Isten Anyjának, csak a
bukott angyal, Lucifer hamis fénye, a sötétség királya fénye világított.
Nekünk a megszentségtelenítésből Kassán a Dómban „csak” egy Omega koncert
jutott,- maga a kassai érsek is elismerte, hogy helytelen volt Omega koncertet
tartani a szent helyen, és kiadott egy rendeletet, amely szigorúan szabályozza,
hogy milyen koncert lehet egy szent helyen, egy templomban - a Vatikánban egy
ilyen újpogány fényjáték zajlott, pont azalatt, amíg Párizsban tárgyalták, hogy
hány fok legyen a föld hőmérséklete, és hogy ez hogyan érjék el. Semmi sem
szent már ezen a világon többé: minden meg van engedve. Meddig tűri ezt még
Isten? Nagy dolgokat fogunk még látni, tudni kell olvasni az idők jeleit. Ezért
mi is feltesszük e hosszú bevezető után a kérdést? Mit tegyünk?
Akinek két ruhája van, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs.
Akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.
A múlt vasárnap elmondtuk, hogy
Isten Igéje leszállot Keresztelő Jánosra, és a mai vasárnapon megmagyarázza
nekünk, mit jelent egyenessé tenni útjainkat, az üresség völgyeit feltölteni és
büszkeségünk hegyeit elhordani, hogy Isten útjaivá válljanak.
Jánoshoz háromféle embercsoport jön
ugyanazzal a kérdéssel: Mit tegyünk? János nem ad kimerítő pontos választ, de
figyelmezteti őket arra, hogy vegyék
észre maguk körül a többi embert, és hogy legyenek hozzájuk igazságosak.
János nem várja azt el senkitől, hogy hozzá csatlakozzon, és a sivatagban
kezdjen remete életet, de épp a mindennapi, hétköznapi életben kezdjen hozzá
élete útjainak egyenessé tételéhez, hogy ezzel is előkészítse Isten
eljövetelét.
Némelyeknek azt mondja, hogy osszák meg
a másikkal azt ami van nekik.
Mit jelent a bűnbánat a
gyakorlatban?
Mert
lehet a bűnbánatról szép és kegyes gondolatokat megfogalmazni, de az embernek
szüksége van arra, hogy megértse, hogyan válik a gondolat tetté, és mit is
jelent bűnbánatot tartani. Aztán folytatódik ez a sor, és a különféle
hivatásokban, foglalkozásokban élők is felteszik ugyanazt a kérdést: Mit
tegyünk?
Ma is születnek elvek, ideológiák,
szép megfogalmazások. De vajon hogyan lesz ezekből életet formáló erő és tett?
A válasz konkrét, érthető és gyarkolati.
Minden
a szeretet tettekre váltásáról szól, amely a becsületesség és az önzetlenség,
tehát az életszentség útja. Semmi rendkívülit nem kell csinálni, csupán szem,
szív és lélek kell hozzá, hogy megvalósuljanak. A szem lát. Észre kell hát venni a másik szükségét. Mennyire
érzéketlenek tudunk lenni, amikor a másikról van szó, és mennyire érzékenyek,
amikor rólunk! Pedig csak nem kell becsukni a szemünket, hogy meglássuk a
másikban az embert, és azonnal észrevegyük, hogy mire van szüksége. Csendre,
szóra, kinyújtott kézre, egy darab kenyérre, egy mosolyra, vagy egy határozott
és bátorító gesztusra.
A
jó megtételéhez szívre is szükségünk van.
mert jót csak szeretetből szabad tenni. Lehet akár ezer ruhám is, ne adjak
egyet sem a másiknak, ha nem szeretetből teszem. De ha szeretetből teszem: még
a kettőt is mindig tudni fogom megosztani.
Soha
ne adjunk egy falat kenyeret sem, ha nem szeretetből tesszük. De ha a
kenyér megtörése a szeretet mozdulata, akkor biztosak lehetünk abban, hogy
ezerszeresen megtérül minden mozdulat.
És lélekre is szükség van ahhoz, hogy a
megosztott javak képesek legyenek másokkal is és magunkkal is felfedeztetni
Jézus jelenlétét minden tettünkben.
Keresztelő János ma így szól hozzánk:
bizalommal nézz Krisztus arcába, hogy meglásd önmagadat, és felfedezd a másikat
is, akihez te viszed őt.
Az evangélium azon a kérdésen
kívül, hogy mit kell tennem, még egy mélyebb kérdést tesz fel: Kinek kell adnom
a szívemet? Ki mondhatja meg nekem az igazság igéjét, az igazság szavát? Ki
erősítheti meg az én készségemet jót tenni?
Keresztelő János figyelmeztet minket,
hogy ez nem más, mint Krisztus, aki hatalmasabb őnála. Egyedül Krisztus képes
minket elvezetni az üdvösségre. Krisztussal győzhetünk minden gyengeségünk,
konokságunk, keményszívűségünk fölött. Krisztus adja az ő igazi békéjét nekünk.
Mit tegyünk tehát? Maradjunk meg az
egy, igaz, változatlan katolikus hitben.
Bizalommal nézzünk Krisztus arcába,
hogy meglássuk önmagunkat, és felfedezhessük a másikat is, akihez nekünk kell
elvinni Krisztust, nekünk kell segíteni neki, de csak szeretettel. Tegyük ezt,
és örvendezzünk, mert az Úr már közel van. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése