2016. december 20., kedd

Hirdetések 2016 december vége 2017 január

Hirdetések:
Az elsőpénteki betegek áldoztatása legközelebb majd március első péntekjén lesz. 2017. Március 3.

Beszámoló az egyházközség lelki állapotáról, a bevételekről is kiadásokról, az elért eredményekről december 31.én szombaton 10 órakor lesz az év végi hálaadó szentmise végén.

A házszentelések január 7.én, szombaton lesznek Péderben,
10 órai kezdettel,

Jánokon a házszentelés január 6. pénteken 13 órától.

A kórus alatt kitett papírlapra lehet feliratkozni. Mindenki a neki megfelelő időpontra iratkozzon fel, aki szeretné megáldatni a házát.

Csütörtökön és pénteken /január 5-6/ hozzunk üveget a Szenteltvízre és vigyünk haza belőle otthonaikba.

Köszönet mindenkinek, aki az elmúlt 2016. év folyamán valamilyen szolgálatot teljesített egyházközségünk javára. Kezdve a sekrestyéseken, folytatva a kántor úrral, a ministránsokkal, a templom takarítóival, az egyháztanács tagokkal, az aktivációs munkásokkal, az adakozókkal, mindenkinek köszönet jár, aki tett valami jót templomunkért, plébánia közösségünkért.

Ami tetteinkből utánunk megmarad, az a szeretet, törekedjünk ezért
2017-ben is a szeretetre, a jó cselekedetekre.

Pénteken, 2017. január 6.án 18 órától egyháztanács gyűlés a plébánián – évzáró, évnyitó gyűlés. Kérem az egyháztanács tagjait, vegyünk részt rajta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése