11. 03. 2018 NAGYB. IV. VAS, B év
Krisztusban kedves
testvérek.
Ma a Krónikák
könyvéből olvastuk, hogy az Úr, Atyáink Istene elküldte hozzájuk
figyelmeztetését. Kímélni akarta népét és lakóhelyét, a templomot, de
kigúnyolták Isten követeit. Végül az Úr haragja föllobbant ellenük. Tudjuk,
hogy az ellenség fölgyújtotta a templomot, Jeruzsálemet lerombolta. Ezután
következett a Babiloni fogság.
Nagyon aktuális, mai
kórkép. Nem Isten gyújtotta fel a templomot és rombolta le Jeruzsálemet, nem is
az ellenség, hanem maga a szent nép, amely nem szent néppé változott. Magukban rombolták
le az Istennel való kapcsolatot, a templomot pedig kereskedők házává tették.
A szentmise forrás és
csúcspont, mondja a II. Vatikáni zsinat. Ott Istentisztelet megy és nem
embertisztelet. Ha egy csoport ünnepli magát, annak semmi köze a szentmiséhez,
és ez ma elterjedt. AZ egyház mindig megelőzi a csoportot, és az emberi
közösség ünneplése megelőzi az Istennel való közösség. Ahogy szent Pál mondja:
Jézus a kereszten lerombolta a válaszfalat Isten és az ember között, hiszen
megszerezte a bűnök bocsánatát. Ennek következménye, hogyha mi ebben hiszünk,
akkor lerombolódik a válaszfal a zsidó és a pogány, a férfi és a nő stb.
között. Tehát a jó közösség, a vidám vasárnap, az egy véres keresztáldozatnak a
következménye. Nem is szeretem úgy mondani, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus
kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje: nem egyesítő
ereje, hanem a Szentlélek közöltetése, a szívetekbe való beleömlése legyen
mindnyájatokkal. Mert ha mi megújítjuk a közösséget Istennel, akkor megújul egymással
is a közösségünk.
Ezért A szentmisének a
lényege, hogy föltekintünk a keresztre, ahogy Jézus mondja: mai evangéliumban:
ahogy Mózes fölemelte a rézkígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az
emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.
És ezután következik a
legszebb mondat, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta
oda érte, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.
A jó közösségnek az
egymással való közösség megújításának az alapja, hogy föltekintünk a keresztre.
Az Istennel való kapcsolatunk megújul. Ezért az oltárkereszt nem lehet oldalt.
Semmi féle előírás nincs, ez egy egyházi divat, amit szépen ki kell irtani. Az
oltár közepén kell állni a hatalmas keresztnek, és a pap arra tekint fel, és a
nép is föltekint.
Föltekintenek arra,
akit általszúrtak. Milyen megdöbbentő a Nagypéntek.
A Nagypéntek: misétlen
nap, nincs szentmise, a nép mégis úgy nevezi, hogy csonka mise, mert valami
emlékezteti a misére. Nincs úrfölmutatás, nincs átváltoztatás, de van a
keresztnek a felmutatása, és utána meg áldozás, áldoztatási szertartás. És
Nagypéntekre készülünk, ezeken a vasárnapokon. És milyen megdöbbentő, fel kell
tekinteni a leleplezett keresztre. Le van takarva napok óta, hogy ne szokjunk hozzá.
Hozzá lehet szokni a
szeretethez, és elszemtelenedünk,
Hozzá lehet szokni a
bűnhöz, hogy Jézust kivégeztük, és már nem érezzük.
Új tekintettel
fölnézünk rá, és eszünkbe jut: aki föltekint, most mondja Jézus, annak örök
élete van, az megmenekül. Mint a pusztában a kígyómarástól, megmenekültek azok,
akik föl tekintettek a réz kígyóra. Hát akkor elég fölnézi Nagypénteken a
keresztre és üdvözülünk? Igen.
Igen.
A mise, a liturgia, az
az Egyháznak olyan sűrű élete, hogy nincs kérdés, és nincs válasz. Nincs
teológia és nincs magyarázat, csak hit van. mennyire ez középpont, mennyire ez
menti meg az Egyházat. Semmi más. A reformok nem segítenek rajtunk. Kell néha
egy kis reform, de, csak az segít, ha föltekintünk rá, hittel. Ámen.
