05.
07. 2015 Évközi 14. Vasárnap, B év.
Az évek során, amikor Jézus tanított és hirdette az Isten
országát, többször is visszatért a kis, eldugott faluba, Názáretbe, amely
Galileában található, amely faluról nincs említés az Ószövetségben. Jézus itt
nevelkedett, ahol eltelt bölcsességgel, Isten és az emberek kedvüket lelték
benne. A mai evangélium egy hazatéréséről számol be nekünk. Jézus hazatért
Názáretbe és tanítványai kísérték őt. És épp szombaton történt az eset, amiről
az evangélium beszámol, amikor összegyűltek a helyi lakosok a zsinagógában,
hogy olvassák a Szent Írást, hogy Jézus is elment a Zsinagógába, és szót kért,
hogy olvassa és magyarázza az Írásokat. Márk evangélista nem résztelezi, mit
olvasott Jézus, de hangsúlyozza azt, hogyan reagáltak az emberek Jézus
szavaira.
Már eltelt pár év, mióta
Jézus nem lakott már ebben a községben, és távolt élt családjától is, de a
Názáretiek tudták jól, hogy ez a fiatal ács, Mária fia, ismerték az ő rokonait,
akik közöttük éltek. Tehát ismerik Jézust, de csak emberi módon, testileg,
ezért nem hisznek neki, nem hisznek benne, nem tudják elhinni, elfogadni azt,
hogy Jézus az Isten Fia. Jól utalnak erre a kérdések, amelyeket feltesznek:
honnan veszi a tekintélyt ehhez, honnan van a tudása, hisz nem járt iskolába,
mint a többi rabbi? És mit jelentenek a csodák, amelyeket két kezével véghez visz?
Ezek kérdések, amelyek a hitre vezethetnek, Jézushoz való csatlakozásra
vezethetnek, vagy legalább felismerhetjük benne a Mestert és Prófétát, vagy
mindent lesöpörhetünk az asztalról: és megbotránkoztak rajta.
A Názáretiek megbotránkoztak
Jézuson, mert ő szegény volt, emberséges, egyszerű. Ő valóban úgy mutatkozik
be, mint egy ember, senki más, mint egy ember, akinél megismerhetjük az ő
egyszerű származását, hogy egyszerű családból származik, és hogy Józsefnek, az
ácsnak a fia, akitől megtanulta ő is az ács mesterséget. A Názáreti lakosok
szemében Jézus egy egyszerű ember, akit gyermekkora óta ismernek, tehát nem
érdemli meg, hogy különösen őrá figyeljenek, vagy hogy elismerjék őt. És éppen
ez, hogy azt gondolták a Názáretiek, hogy mi ismerjük őt, ez válik akadállyá,
amit a megbotránkoztak rajta szó fejez ki. Ez a megbotránkozás akadályozza meg
az igazi találkozást, amely a hit gyümölcse, de itt épp az ellenkezőjét váltja
ki: megkeményítették szívüket. Másképp mondva: könnyű elfogadni Isten üzenetét,
Isten szavait, ha csodák kísérik, amikor Isten szemmel láthatóan megmutatja
hatalmát, de sokkal nehezebb Istent felismerni az emberi gyengeségben,
törékenységben. Jézus tudja ezt magáról, ezért mondja, hogy ő a botrány köve, a
botlás sziklája, és ennek tudatában jelenti ki: boldog, aki nem botránkozik meg
énrajtam.
Jézus itt úgymond zsákutcába
kerül, mert Názáret lakói elutasítják őt, és ennek a sikertelenségnek a
megtapasztalása vezeti erre a kijelentésre: sehol a próféta nem jelent olyan
keveset, sehol sem becsülik olyan kevéssé a prófétát, mint saját hazájában,
rokonai között és népe körében. Azáltal, hogy Jézus ezt is elviseli,
megmutatja, hogy ő igazi próféta, mert minden prófétát, kezdve a bibliai
prófétákon és végül azokon keresztül, akiket Isten ma is küld: szívesebben
hallgatják őket azok, akik nem hazaiak, hanem idegenek. A hitetlenséggel
szemben Jézus úgy érzi, hogy semmit sem tehet, mert kevés a hite azoknak, akik
őt hallgatják. Ezért nem is tett ott semmilyen csodát, csak néhány beteget
gyógyított meg kézrátétellel. Ha hiányzik belőlünk Jézus szavainak engedelmes
meghallgatása, e szavak befogadása, és a szilárd ragaszkodás Jézushoz, akkor a
mi szemeink sem fogják észrevenni a csodákat, amelyeket ő, Isten fia
cselekszik.
Így növekedett a megbotránkozás
Jézus személyében, akit tehetetlenségre ítéltek a Názáretiek, elutasították az
orvost, de ő tovább gyógyított, akkor is, amikor a többiek nem ismerték el az ő
üdvösséghozó művét: Akár meghallgatják, akár nem hallgatják -- mert hiszen
lázadó nemzedék ez --, megtudják, hogy próféta van közöttük.''
Számunkra is fennáll a
kérdés: készek vagyunk e követni Jézust az ő hétköznapiságában, az ő
személyének egyszerűségében, anélkül hogy megbotránkoznánk rajta?
Korunk egyik prófétája, aki
gyakran hallatja a hangját: Atanazius Schneider, Kazahsztáni segédpüspök, aki
már évek óta mindig szóvá teszi többek között, hogy a Legméltóságosabb
Oltáriszentséget mindenhol csak térden állva, nyelvre kellene fogadni. Ez
növelné a szentség iránti tiszteletet, és megakadályozná, hogy a Szentostyákat
ellopják és rossz célokra használják fel.
Schneider püspök nyíltan
kimondja, hogy nagy válságban van az egyház, korunk egyháza, mert az, hogy nem
tiszteljük eléggé az Oltáriszentséget, csak mutatója egy sokkal mélyebb krízisnek:
egyre több helyen a szentmise ünneplésének középpontja az ember, míg némely
templomokban Isten a szentségházban félre van téve a sarokba, és a pap áll
központi helyen. Az egyház negyedik nagy krízisében van, amely lassan
kicsúcsosodik. Ez a krízis érinti az egyház liturgiáját és tanítását is: nagy
kavarodás van mindkét téren.
Meddig tart mindez? Ősszel összegyűlik Rómában a Szinódus. A világban egyre
növekszik a várakozás, hogy fellazítják a szabályokat a szexualitás terén és az
elváltak esetében, akiknek mint az Egyház irgalmasságának jeleként, újra meg
kellene engedni a szentáldozást. Az egyház igazi krízise az antropocentrizmus,
az emberközpontúság, megfeletkezve a Krisztocentrizmusról, a Krisztus
központúságról.
Ez a legnagyobb rossz: az ember, vagy a pap áll a középpontba, amikor
ünnepli a liturgiát, vagy amikor Isten üzenetét magyarázza, és saját szájaíze
szerint tanít a 6. Parancsolatról és az emberi szexualitásról.
Régen is voltak a
keresztények között, a papok és püspökök között is, akik együttműködtek a
pogány világgal, eltértek az igaz tanítástól. Mi, keresztények kisebbségben
vagyunk, nagyon brutális, könyörtelen pogány világ vesz bennünket körül. Ez a
helyzet és kihívás összehasonlítható az első századok helyzetével.
A médiák igyekeznek úgy
láttatni Ferenc pápát, mint az új Római liberális hozzáállás vezető alakját, de
a pápa nem úgy nyilatkozik, ahogy a médiák szeretnék: hivatalos
szentbeszédeiben az igaz katolikus tanítást hirdeti és mélyíti el.
Tehát ősszel megmutatkozik majd az igazság: a püspökök többsége azért még
mindig katolikus lelkületű és elutasítják az említett javaslatokat. De ez
lehet, hogy szakadáshoz fog vezetni, de ez a szakadás megújítaná az Egyházat a
hagyományos irányban. De ez a megújulás még messze van: még nagyobb
rendezetlenség, káosz lesz. És ehhez még hozzá kell számolni a
menekült-áradatot, akik elárasztják a békés, nyugodt Európát, és lehet, hogy
pár éven belül itt is olyan káosz lesz polgári, állami szinten, amilyen most
van Afrikában és az Arab országokban. És az állam vezetői nem iparkodnak ezt
megakadályozni.
Még egy gondolat Schneider
püspöktől: a jelenlegi liberális klerikusi konstrukció is össze fog omlani,
mert nincs gyökere és nem hoz jó gyümölcsöket. Továbbá várható, hogy azok, akik
együttműködnek az új pogánysággal és a liberális áradattal, ezek elhagyják majd
az Egyházat.
Fontos még elmondani: nem az
számít, hogy népszerűek vagyunk e vagy nem: minden papnak az lenne a
legfontosabb az életében, hogy Isten szemében népszerű legyen, és nem a mai
emberek szemében népszerűnek lenni, vagy a világ hatalmasainak szemében. Jézus
kijelentette: jaj nektek, ha az emberek dicsérnek titeket.
Igyekezzünk testvérek ápolni
gyökereinket. Jézus Krisztusból táplálkozni, a szentáldozásból, a
szentgyónásból, az imádságból, a Szentírás gyakori olvasásából. Ha Krisztusban
gyökerezünk majd, és belől szívunk fel életadó táplálékot, akkor nem fog tudni
minket megmérgezni a világ mérge.
A nyár most már teljesen
elkezdődött, érezni ezt a hőmérsékletben is, és a diákoknak is, kedden véget
ért az iskola, itt a szünidő, a pihenés, a kirándulás, a feltöltődés ideje:
Az egyszerűségben,
a hétköznapokban se feledkezzünk meg soha Jézusról, kövessük őt mindig tiszta
szívvel, őszinte ragaszkodással. És törekedjünk hitünket tisztán megőrizni,
elmélyíteni, megismerni, és meg is tenni mindent, amit Krisztus elvár tőlünk,
hogy ő szemében legyünk népszerűek és ne a világ szemében. Ámen.
